Ferenc pápa a közös szolgálat és a testvériség értékeit hangsúlyozta Ferenc pápa a közös szolgálat és a testvériség értékeit hangsúlyozta 

A pápa az olasz karizmatikus konzultációhoz: a megosztottság nem akadályozza meg, hogy testvérek legyünk

Ferenc pápa videóüzenetet küldött az Olasz Karizmatikus Konzultáció online találkozója alkalmából, amelyet katolikusok és pünkösdisták alkotnak Olaszországban. A Szentatya felidézte az 1992-ben megkezdett párbeszéd útját, és hangsúlyozta az „közös szolgálat” és a „testvériség” értékét.

Marina Tomarro / Viktória – Vatikán

„Jézus elküld minket, hogy hirdessük: velünk van, az Atya előtt áll, elkísér minket; és keresztényként, anélkül, hogy egyértelművé tennénk a még mindig fennálló megosztottságot, amely azonban nem akadályoz bennünket abban, hogy együtt dolgozzunk, együtt járjunk, egymás lábát megmossuk: emlékezzünk Barira. Szolgáljunk együtt.” Ez a pápa rövid videóüzenetének a központi gondolata, amellyel jelen akart lenni az Olasz Karizmatikus Konzultáció által meghirdetett találkozón, amelynek témája: „Testvériség Krisztusban”, „Menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik, hogy felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.”

Szolgáljunk együtt

Szeretnék közelebb lépni hozzátok, veletek lenni ezzel a videóüzenettel” – kezdte videóüzenetét a pápa. „Nagyon köszönöm ezt a munkát, amit évek óta végeztek, az 1992-es bari szertartás óta minden évben. A mai találkozó témája a testvériség: a testvéri párbeszéd. Az útmutató az Úr Szava: „Menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik, hogy felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.” Jézus arra hív minket, hogy hirdessük: velünk van, az Atya előtt áll, elkísér minket; és keresztényként, anélkül, hogy kiemelnénk a közöttünk még mindig fennálló megosztottságot, amely azonban nem akadályoz bennünket abban, hogy együtt dolgozzunk, járjunk együtt, mossuk meg egymás lábát: emlékezzünk Barira. Szolgáljunk együtt. Legyünk testvérek. Csatlakozom hozzátok és lélekben részt veszek ezen a találkozón. Imádkozom veletek, imádkozom értetek és arra kérlek titeket, hogy imádkozzatok értem is. Testvérek, nagyon köszönöm, hogy egybegyűltetek, ez a testvériség jele” – zárta videóüzenetét a pápa az Olasz Karizmatikus Konzultáció online találkozójára.  

 

 

15 május 2021, 16:59