Fogadjuk be az Isteni Irgalmasságot, a világ üdvösségét – Ferenc pápa vasárnapi homíliája
Vertse Márta – Vatikán
Szentbeszédében arra buzdította a híveket, hogy Tamás apostolhoz hasonlóan fogadják be az isteni irgalmasságot, gyakorolják azt a gyengébbekkel szemben. A világjárvány elmúlása utáni újrakezdésben olyan jövőt építsünk, amely mindenkit befogad. Ha nem összességében tekintünk a világra, senkinek sem lesz jövője – figyelmeztetett homíliájában Ferenc pápa.
A tanítvány feltámadásának forrása Isten hűséges és türelmes irgalmassága
„Múlt vasárnap a Mester feltámadását ünnepeltük, ma a tanítvány feltámadásának vagyunk a tanúi. Elmúlt egy hét és a tanítványok, bár látták a Feltámadt Krisztust, ezt a hetet félelemben, „zárt ajtók” (vö. Jn 20,26) töltötték el” – kezdte szentbeszédét a pápa, utalással az evangéliumi szakaszra (Jn 20,19-31). Még az sem sikerült nekik, hogy meggyőzzék a feltámadás tényéről Tamást, az egyetlent, aki akkor nem volt jelen. Mit tesz Jézus ezzel a félelemmel teli hitetlenséggel szemben? Visszatér, ugyanúgy a tanítványok „közé” áll és megismétli a köszöntést: „Békesség nektek!” (Jn 20,19.26). Mindent előröl kezd. A tanítvány feltámadása innen kezdődik, ebből a hűséges és türelmes irgalmasságból indul ki, annak a felfedezéséből, hogy Isten nem fárad bele, hogy kinyújtsa felénk a kezét és felemeljen bennünket, amikor elesünk. Azt akarja, hogy így tekintsünk rá: nem mint egy uraságra, akinek el kell számolnunk tetteinkkel, hanem mint Apukánkra, aki mindig felemel minket. Az életben tapogatózva haladunk előre, mint egy kisgyerek, aki éppen elkezd járni, de elesik. Néhány lépés és újból elesik és az apuka minden alkalommal felemeli. A kéz, amely felemel bennünket, mindig az irgalmasság: Isten jól tudja, hogy irgalmasság nélkül a földön maradunk, ahhoz, hogy járhassunk, szükség van rá, hogy talpra állítson minket.
Ha az Úr elé visszük nyomorúságainkat, megtapasztaljuk irgalmasságát
Ellenvetéssel élhetnénk, mondván, hogy „De én továbbra is mindig elesek!” – folytatta homíliáját Ferenc pápa. Az Úr tudja ezt és mindig készen áll, hogy felemeljen. Nem akarja, hogy szüntelenül eséseinkre gondoljunk, hanem azt akarja, hogy tekintsünk Őrá, aki nyomorúságainkban gyermekeit látja, akiknek irgalmas szeretetére van szükségük. Ma bizalommal befogadjuk ezt az üzenetet ebben a templomban, amely Rómában az irgalmasság kegyhelyévé vált azon a húsz évvel ezelőtti vasárnapon, amelyet Szent II. János Pál az Isteni Irgalmasságnak szentelt. Szent Fausztinának Jézus ezt mondta: „Én magam vagyok a Szeretet és az Irgalom, nincs olyan nyomorúság, ami összemérhető lenne irgalmammal” (Napló, 1937. szeptember 14). Egy alkalommal Szent Fausztina megelégedetten mondta Jézusnak, hogy egész életét, mindenét neki ajánlotta. Jézus válasza azonban elbizonytalanította: „Nem azt ajánlottad fel, ami ténylegesen a tiéd”. Mi lehet az, amit a szent szerzetesnő megtartott magának? Jézus kedvesen mondta: „Leányom, add nekem nyomorúságodat” (1937. október 10). Mi is feltehetjük a kérdést: „Odaadtam-e nyomorúságomat az Úrnak? Megmutattam-e eséseimet, hogy felemeljen?” Vagy van valami, amit még megtartok magamban? Egy bűn, egy múltbeli lelkiismeret-furdalás, egy seb, egy sértettség valakivel szemben, vélemény egy bizonyos személyről...Az Úr várja, hogy elvigyük neki nyomorúságainkat, hogy felfedeztesse velünk irgalmasságát.
Aki befogadja az isteni irgalmasságot, megérzi Isten végtelen szeretetét
A pápa ezután arra mutatott rá, hogy a tanítványok bűnösnek érezték magukat, mivel magára hagyták az Urat kínszenvedése idején. Jézus azonban, amikor találkozik velük, nem tart nekik hosszú prédikációkat. A lelkükben sérült tanítványoknak megmutatja sebeit. Tamás megérintheti azokat és felfedezi a szeretetet, felfedezi, hogy milyen nagyon szenvedett Jézus érte, aki magára hagyta Őt. Azokban a sebekben kézzel érintheti Isten gyöngéd közelségét. Tamás, aki későn érkezett, amikor befogadja az irgalmasságot, túlhalad a többi tanítványon: nem csak a feltámadásban hisz, hanem Isten végtelen szeretetében is. És a legegyszerűbb és legszebb hitvallást teszi: „Én Uram, én Istenem!”. Íme, ez a tanítvány feltámadása: akkor következik be, amikor törékeny és megsebzett embersége belép Jézuséba. Ott szertefoszlanak a kételyek, ott Isten az én Istenemmé válik, ott újból elfogadjuk önmagunkat és szeretjük életünket.
Törékenyek, de Isten számára értékesek vagyunk
A pápa homíliájában utalt napjaink világméretű szenvedésére: „Kedves testvérek, a jelenlegi megpróbáltatások közepette, Tamáshoz hasonlóan, félelmeinkkel és kételyeinkkel mi is törékenyek vagyunk. Szükségünk van az Úrra, aki törékenységünkön túl eltörölhetetlen szépséget lát bennünk. Ővele ismét értékesnek fedezzük fel magunkat törékenységünkben. Felfedezzük, hogy olyanok vagyunk, mint a gyönyörű kristályok, egyidejűleg törékenyek és értékesek. És, ha a kristályhoz hasonlóan Őelőtte átlátszók vagyunk, az ő világossága, az irgalmasság világossága ragyog bennünk, és általunk a világban”. Ezért mondhatja Szent Péter, idézett az Apostol első leveléből a pápa: „Örüljetek tehát, ha esetleg kissé szomorkodtok is a sokféle kísértés miatt” (1Pét 1,6).
Ne engedjük, hogy megfertőzzön bennünket a közömbös önzés vírusa
Az Isteni Irgalmasságnak ezen az ünnepén a legszebb üzenet a késve érkezett tanítvány által érkezik. Csak Tamás hiányzott, de az Úr megvárta őt. Az irgalmasság nem hagyja magára a hátramaradottakat. Most, amikor a pandémia után lassú és fáradságos újrakezdésre gondolunk, pontosan ez a veszély léphet fel: elfelejtkezünk a lemaradtakról – figyelmeztetett Ferenc pápa. Fennáll annak a veszélye, hogy egy még rosszabb vírus sújt le ránk, a közömbös önzés vírusa. Abból a gondolatból kiindulva terjed el, hogy az élet akkor jobb, ha nekem jó, minden jóra fordul, ha nekem jól megy a sorom. Ez a kiindulási pont, amely oda vezet, hogy kiválogatjuk a személyeket, leselejtezzük a szegényeket, feláldozzuk a hátramaradottakat a haladás oltárán. Ez a világjárvány azonban arra emlékeztet, hogy nincs különbség és nincsenek határok a szenvedők között. Mindnyájan törékenyek, egyformák, értékesek vagyunk. Ami most történik, az felráz bennünket: itt az ideje, hogy felszámoljuk az egyenlőtlenségeket, hogy megszüntessük az igazságtalanságot, amely gyökereiben ássa alá az egész emberiség egészségét! Tanuljunk a kezdetek keresztény közösségeitől, amelyet az Apostolok Cselekedetei mutatnak be. Befogadták az irgalmasságot és irgalmassággal éltek: „A hívek mind összetartottak és mindenük közös volt. Birtokaikat eladták és az árát szétosztották kinek-kinek szükségéhez mérten” (ApCsel 2,44-45). Ez nem ideológia, ez kereszténység – mondta nyomatékkal Ferenc pápa.
Olyan jövőt építsünk, amely mindenkit magába foglal
Abban a közösségben Jézus feltámadása után csak egy valaki maradt le és a többiek megvárták. Ma látszólag ennek az ellenkezője történik: az emberiség egy kis része előre haladt, míg a nagy többség lemaradt. És mindnyájan mondhatnánk: „Összetett problémákról van szó, nem az én dolgom, hogy gondját viseljem a rászorulóknak, gondoljanak rájuk mások!”. Szent Fausztina, miután találkozott Jézussal, ezt írta: „A szenvedő lélekben a keresztre feszített Jézust kell látnunk, nem egy haszontalan ingyenélőt, egy terhet...Uram, alkalmat adsz az irgalmasság tetteinek gyakorlására, mi pedig csak a bíráskodást gyakoroljuk” (Napló, 1937. szeptember 6.) Egy napon azonban ő is panaszkodott Jézusnak, hogy ha gyakoroljuk az irgalmasságot, naivnak néznek bennünket. Ezt mondta: „Uram, gyakran visszaélnek jóságommal”. És Jézus ezt válaszolta neki: „Nem számít, leányom, ne törődj vele, te légy mindig irgalmas mindenkivel” (1937. december 24). Mindenkivel: ne gondoljunk csak saját érdekeinkre, tekintsünk erre a megpróbáltatásra, mint alkalomra, hogy előkészítsük mindenki számára a holnapot, senkit sem selejtezve le. Mert ha nem összességében tekintünk a világra, akkor senkinek sem lesz jövője – mondta Ferenc pápa, majd a következő buzdítással zárta homíliáját Húsvét második vasárnapján, az Isteni Irgalmasság ünnepén: „Ma, Jézus fegyvertelen és lefegyverző szeretete feltámasztja a tanítvány szívét. Tamás apostolhoz hasonlóan mi is fogadjuk be az irgalmasságot, a világ üdvösségét. És mi is gyakoroljuk az irgalmasságot a gyengébbekkel: csak így építhetünk egy új világot”.
