SWITZERLAND WORLD ECONOMIC FORUM WEF 2020 SWITZERLAND WORLD ECONOMIC FORUM WEF 2020 

Ferenc pápa a davosi fórumhoz: az emberi személy álljon a gazdaságpolitika középpontjában

A svájci Davosban kedden megnyílt háromnapos Világgazdasági Fórumra Ferenc pápa üzenet küldött, melyben rámutat arra, hogy „le kell győzni az individualizmust és erkölcsi kötelességünk törődni egymással”.

P. Vértesaljai László SJ  - Vatikán

„Mindnyájan egyetlen közös család tagjai vagyunk és ebből ered az a morális kötelezettségünk, hogy törődjünk egymással. Ez az alapelv az emberi személyt helyezi a politikai közélet középpontjába, nem pedig a hatalomra és a nyereségre törekvést” – szögezi le a pápai üzenet, melynek címzettje Klaus Schwab, a davosi fórum alapítója és főszervezője. A szöveget Peter Turkson bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés dikasztériumának prefektusa adta át a Szentszék képviseletében a most ötvenedik kiadásához érkezett fórum vezetőjének.

Szem előtt kell tartani az etikai távlatokat

Az üzenetben Ferenc pápa emlékeztet, hogy túl kell lépni a rövidtávú technológiai és gazdasági megközelítéseken és szem előtt kell tartani az etikai távlatokat a problémákra adott megoldások keresésében. A világgazdaság vezető személyiségeinek davosi fóruma évről évre lehetőséget kínál arra, hogy innovatív és hatékony módját dolgozza ki egy jobb világ építésének.

Átfogó emberi fejlődés a közjó érdekében  

Az utóbbi ötven évben számos geopolitikai átalakulások és jelentős politikai változások történtek a gazdaság és a munkapiac, a digitális technológia és a környezet világában. Ennek a fejlődésnek sok mozzanata az emberiség javára vált, miközben mások negatív hatást gyakoroltak – szól a pápa üzenete. Gyakran utilitarista, máskor rejtett vagy éppen ünnepelt nézetek úgy tekintenek a másikra, mint elérendő célok eszközére, melyek a szolidaritás és a szeretet hiányát jelzik, és ezek valódi igazságtalanság felé vezetnek. Egy valóban átfogó emberi fejlődés ellenben csak akkor virágozhat fel, amikor az emberi család minden tagját belefoglalják a közjó keresésébe”.

Gondoljunk a jövendő nemzedékekre

Ferenc pápa a davosi fórumhoz intézett üzenetében utal a Laudato si’ kezdetű enciklikájára, melynek célkitűzése az átfogó ökológia elérése, mely számot vet a közös ház komplexitásával és a kölcsönös összefüggéssel. A pápa azt kéri a fórumtól, hogy vegyék figyelembe a morális felelősséget, hogy mindenki törekedjen összes embertársa átfogó fejlődésére, beleértve az eljövendő nemzedékeket. Csakis közös közreműködéssel lehet hozzájárulni a szolidaritás gyarapodásához, főként a rászorulók iránt.        

A Világgazdasági Fórum létrejötte és célkitűzései

A Világgazdasági Fórum egy non-profit nem kormányzati nemzetközi szervezet. A Világgazdasági Fórum célja, hogy a világ állapotát a befolyásos vezetők globális, regionális és iparági vitáin keresztül javítsa. A Fórum egyes régiókat, illetve az egész világot felölelő tanulmányai sok gazdaságpolitikai vitában és elemzésben szolgálnak viszonyítási pontként. Az alapítványi formában működő szervezetet 1971-ben alapították Genfben, felügyeletét a svájci szövetségi kormány látja el.

A Világgazdasági Fórum szervezete nem kötődik nemzeti vagy politikai érdekcsoportokhoz. A Világgazdasági Fórum leghíresebb rendezvénye az évente Davosban megtartott gazdasági világcsúcstalálkozó, ahol a legbefolyásosabb politikusok, üzletemberek, értelmiségiek és tudósok vitatkoznak fontos globális kihívásokról. Ennek az eseménynek ellenpontjaként a fennálló világrend ellen tüntető radikális csoportok is hasonló témájú rendezvényeket szoktak összehívni. A fórum leghíresebb kiadványa a Globális versenyképességi jelentés, amely az egyes nemzetgazdaságok versenyképességét értékeli a világpiacon.                                                  

21 január 2020, 16:47