Papa riceve Partecipanti Capitolo Generale Unione Romana Ordine Sant?Orsola Papa riceve Partecipanti Capitolo Generale Unione Romana Ordine Sant?Orsola 

Ferenc pápa az orsolyiták nagykáptalanjához: A globális közösség felé tartsatok!

Merici Szent Angéla a 16. században alapította meg a Szent Orsolya-rendet, vagyis az orsolyiták szerzetes közösségét. A rend eredeti célkitűzése a fiatal lányok nevelése, tanítása volt, hogy ők hívő, művelt, jó édesanyák lehessenek. Az 1535-ben megalakult Szent Orsolya-rend az egész világon elterjedt. Október 3-én délben Ferenc pápa a Kelemen-teremben fogadta az orsolyiták nagykáptalanjának 90 tagját. Beszédében a kis helyi közösségek és a globális vonatkozás kapcsolatának átgondolására és szeretetük megújítására hívta a szerzetesnővéreket.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán   

A globális - közösség fogalompár ellentmondásos összetartozása

Az orsolyita rend vezetőinek nagytalálkozója a „Globális közösség, egy új élet felé” mottó jegyében folytatta tanácskozását, melyet Ferenc pápa rögtön első gondolatában „elkötelezőnek” nevezett. A Globális közösség fogalompár első megközelítésben ellentmondásosnak tűnik, mert a közösség szó bizonyos személyek eléggé körülírt környezetét jelenti. Ezzel szemben a globális jelző egyetemes kiterjedésre utal, mely eléri a föld végső határait. Noha a két fogalom éppen nem az együttállásukra termett, ma mégis olyan valóságban élünk, melyben számot kell vetni ezzel a kapcsolattal – mondta a pápa.

Kiterjedt figyelem  világméretű problémákra

A népek ma egyre inkább globális közösségben élnek, melyben mindenkinek szembesülnie kell a nagy kihívásokkal. Ma már senki nem mondhatja Ez nem tartozik rám!, mert nagy közös témák kapcsolnak össze, mint az emberi jogok, a gondolat- és lelkiismereti szabadság, a távoliak és közeliek evangelizálása, a társadalmi igazságosság, a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés közös keresése, a humanista gazdaság eseménye és egy valóban az ember szolgálatában álló politika. Ezek közé tartozik például az égő Amazónia is, mely nem egy térség problémája, hanem az egész világé. De ilyen a migráns kérdés is, mely nemcsak bizonyos államok érdekeltsége, hanem az egész nemzetközi közösségé.

Vigyék ki rendi karizmájuk szélrohamát a föld végső határáig

A nagykáptalan mottójának másik része az új életről szól, amit elsősorban azzal lehet elérni, hogy az orsolyiták megnyitják az ajtajukat Krisztus számára és követik őt a szeretetben. Ez azt jelenti, hogy minden nyelv, nép és nemzet férfi és női tagjainak felebarátjaivá lesznek, mindig nagy tisztelettel a különbözőségek iránt. Vigyék ki rendi karizmájuk szélrohamát a föld végső határáig, hogy a hit, remény és szeretet üzenete embereket vonzzon Krisztushoz. Minthogy nemzetközi és kultúraközi összefüggésben élünk, Ferenc pápa arra buzdította az orsolyita nővéreket, hogy bátor missziós döntést hozzanak, mely képes átalakítani mindent. Ehhez szükség van a struktúrák lelkipásztori megtérésére, vagyis legyenek kilépő egyházzá, mely következetes tanúságtételre törekszik. Végül az orsolyita rendi karizma, a nevelés tekintetében kritikus nevelési távlatot dolgozzanak ki, melyet személyes tanúságtétellel kísérjenek – zárta beszédét Ferenc pápa az orsolyiták nagykáptalanjához   

              

03 október 2019, 16:52