2019.09.06 Viaggio Apostolico in Monzambico Madagascar Maurizio visita all'Ospedale di Zimpeto 2019.09.06 Viaggio Apostolico in Monzambico Madagascar Maurizio visita all'Ospedale di Zimpeto 

A pápa ellátogatott a mozambiki főváros Zimpeto kórházába

Ferenc pápa szeptember 6-án, pénteken reggel első programjaként felkereste a Sant’Egidio Közösség által alapított egészségügyi intézményt Maputó városszéli területén, amelyet Zimpetónak hívnak. Az Irgalmas szamaritánus története alapján értelmezte a kórház működését és eredményeit. A remény fenntartására buzdított.

Somogyi Viktória – Vatikán

Ferenc pápa pénteken reggel 9 óra előtt érkezett meg a kórházba, ahol a Szent Egyed Közösség elnöke és a Dream projekt nemzeti koordinátora, illetve a maputói központ helyi igazgatója fogadta. Gyermekek hagyományos táncokat és énekeket adtak elő. A központ bejáratánál a pápa leleplezett egy emléktáblát.

2018-ban avatták fel a kórházat

A Zimpeto kórházat 2018-ban avatta fel Edgar Peña Parra érsek, akkori mozambiki apostoli nuncius Filipe Jacinto Nyusi államfő jelenlétében. A struktúra 1300 m2 területen helyezkedik el. Egy molekuláris biológiai laboratóriumot és a méhnyakrák daganat diagosztizálására alkalmas szűrőberendezést is tartalmaz. Több mint kétezer beteget lát el. A kórházban található a Dream program egyik központja, amely AIDS/HIV betegekkel foglalkozik. A Dream programot 2002-ben indította el a Sant’Egidio Közösség az egészséghez való jog, az AIDS és az alultápláltság elleni küzdelem elősegítésére Afrikában. Innovatív megközelítést alkalmaz, amely a városokban és a falvakban felállított kis központok létrehozásával hozzájárul ahhoz, hogy mindenkinek megteremtse a kezelésekhez való hozzáférést. Azoknak is, akiknek gazdasági vagy közlekedési nehézségeik vannak. Ingyenes ellátást és egészségnevelési kurzusokat biztosítanak a betegeknek.

Ferenc pápa a kórházban elmondott beszéde után személyesen üdvözölt 20 beteget és magánlátogatást tett a központ két részlegén.

Isten szeretetének megnyilvánulása a kórház

A pápa beszédében felidézte a találkozó egyik tanúságtevőjének szavait, aki Isten szeretete megnyilvánulásának nevezte a kórházat, amely mindig kész életet és reményt nyújtani a halál és a szenvedés helyzeteiben. Az intézmény dolgozóit látva az Irgalmas szamaritánus történetére gondolt Ferenc pápa. Ez a központ azt jeleníti meg, aki az út szélén heverő ember mellett megállt és együttérzéssel fordult felé, bátran hozzálátott, hogy megoldásokat keressen számára. Meghallották sok nő csendes, szinte hallhatatlan kiáltását, akik szégyenben, peremre szorítva, mindenki által elítélve élnek. Kibővítették az intézményt, hogy daganatos, tüdőgyulladásos, alultáplált betegeket is befogadjanak, elsősorban gyermekeket és fiatalokat.

A kezelés mellett szeretetteljes figyelemre is szükség van

Nem a feladatok delegálására van szüksége a szegényeknek, hanem azok személyes bekapcsolódásra, akik meghallgatják kiáltásukat. Nem pusztán ellátásra van szükség, hanem szeretetteljes figyelemre, amely megtiszteli a másikban az embert és keresi javát. Rájöttek a kórházban, hogy nem elegendő az orvosi kezelés, hanem átfogóan kell megközelíteni a problémát, hogy visszaadják a nők és gyermekek méltóságát, segítve őket egy jobb jövő tervezésében. Ekkor azonban szembesültek az eszközök hiányával. A szakmai személyzet ingyenes és önkéntes elkötelezettsége, ami értékes együttműködést jelentett a helyi szakemberek képzésében, önmagában véve is hatalmas emberi és evangéliumi értékkel bír – fogalmazott a pápa.

A kórház fenntartható energetikai és víztározó megoldásokat keresett

A szegények, a betegek meghallgatása összekapcsol a világ egy másik törékeny részével, azokkal a betegségekkel, amelyeket a talajban, a vízben, a levegőben és az élőlényekben fedezünk fel: az elnyomott és elpusztított Földünkkel. A kórház megértette ezt és fenntartható energetikai és víztározó megoldásokat keresett, amelyek alacsony környezeti hatása követendő példa Földünk rohamos pusztulása láttán.

Az Úr fizetsége

Az Irgalmas szamaritánus története azzal zárul, hogy a sebesültet egy vendégfogadóba kíséri, pénzt hagy gyógyítására és ígéretet tesz a fennmaradó összeg kifizetésére a visszatérő úton. Az Úr fizetségének egyik része az a közel százezer gyermek, akik az AIDS/HIV fertőzés nélkül élhetnek és az a sok ember, aki ma azért mosolyog, mert méltósággal kezelték őket. A betegségből felépülve reményt közvetítenek sok más embernek. Az Úr fizetségének másik része akkor érkezik majd el, amikor visszatér. Újítsátok meg erőfeszítéseiteket, hogy itt továbbra is a remény fényét sugározhassátok! – zárta beszédét Ferenc pápa a mozambiki főváros Zimpeto kórházában.

06 szeptember 2019, 15:24