Pope Francis visits Mauritius Pope Francis visits Mauritius 

Ferenc pápa homíliája Port Louis-ban: Munkahelyekkel segítsük a fiatalokat élethez

Ferenc pápa szeptember 9-én hétfőn délelőtt egynapos látogatásra érkezett Mauritius szigetállam Port Louis fővárosába. A hatóságokkal való hivatalos találkozásán túl egyetlen nagy esemény szerepelt a programján: délben szentmisét mutatott be a Béke Királynéja emlékmű előtt a sziget katolikus lakosainak. Esti elbúcsúzása után visszatért Madagaszkár fővárosába, ahonnét kedden reggel indul Rómába. Homíliájában a nyolc boldogság alapvető jogára emlékeztetett, melytől nem szabad megfosztani a fiatalokat sem. Az ő boldogulásukhoz pedig a mai bizonytalan társadalmi helyzetben szükség van munkahelyekre.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán   

A főváros védett tengeröble kínált helyet a Béke Királynéja emlékmű elkészítéséhez, melyet 1940. augusztus 15-én avattak fel annak emlékére, hogy Szűz Mária, mint a Béke Anyja megóvta a szigetet az első világháborútól. A színes virágmezőkkel díszített teraszos építmény csúcsán áll a három méteres, fehér carrarai márványból készített Mária szobor, melynek lábához több tízezer lelkes szigetlakó jött el, hogy meghallgassa a pápát és találkozzon Jézussal. Ezen a helyen ünnepelték 1947-ben az egyházmegye születésének centenáriumát és Szent II. János Pál pápa 1989-ben itt avatta boldoggá Laval atyát.

A boldogságok a keresztény személyazonosságát jelentik

Szeptember 9-e éppen Jacques-Désiré Laval atya liturgikus ünnepe, ezért a szentmisében az ő példájára emlékeztek, aki a mauritiusi helyi katolikus egyház feltétlen tekintélyű alakja. Ferenc pápa beszéde kezdetén a helyet a Boldogságok Hegyének nevezte, utalva a Boldogságos Szűz Máriára és Boldog Laval atyára. A boldogságok a keresztények személyazonosságát jelentik. Ennek az eléréséhez azt a programot kell mindenkinek megvalósítania, amit Jézus a Máté evangéliumban meghirdetett és ami Laval atya missziós szolgálatát irányította. Ezért voltak olyan fontosak számára a szegények, mert mindenkinek mindene akart lenne és ezért tanulta meg a rabszolgák nyelvét. Összegyűjtötte őket, kisebb közösségeket formált belőlük és így teremtette meg a későbbi plébániák alapját.  

Meg kell adni a fiataloknak a nekik kijáró helyet

Laval atya missziós lendülete példaértékű napjainkban is. A missziós lendület fiatalos arcú és képes megfiatalítani. Ugyanis éppen a fiatalok azok, akik ifjúságuk jellemző frissességével provokálják a keresztény közösségeket a megújulásra. Ferenc pápa ezen a ponton külön kitért az ország gyarapodó gazdasági helyzetére, mellyel szemben viszont növekszik a fiatalok munkanélkülisége. Ettől bizonytalan a jövőjük és így egyáltalán nem is érzik azt, hogy ők lehetnének a jövő főszereplői. Emiatt aztán lesodródnak, peremre kerülnek, sérülékennyé válnak, továbbá szilárd vonatkozatási pont nélkül a XXI. század újabb formájú rabszolgaságának lesznek kitéve. A pápa leszögezte: Ők, a fiatalok a mi első missziónk, ezért meg kell hívni őket a Jézusban való boldogságra, ami azt jelenti, hogy miközben meghallgatjuk őket, megadjuk a nekik kijáró helyet. Ne hagyjuk, hogy ellopják az egyház és a társadalom fiatal arcát!

Hiteles és vonzóan megélt boldog életpéldák kellenek

Amikor ma fenyegető jövendöléseket hallunk arról, hogy elfogyunk, akkor nem a különféle hivatások hiánya miatt kell aggódnunk, hanem attól, hogy kevés férfi és nő akarja élni a boldogságot az életszentség útján. Ehhez pedig példák kellenek, hiteles és vonzóan megélt boldog életpéldák. Végül Ferenc pápa Jacques-Désiré Laval atya és a Béke Királynéja közbenjárását kérte a szigetország hívei számára.  

 

                        

09 szeptember 2019, 19:31