Vatican News
2019.06.16 Udienza Generale A nagy melegben sokan köszöntötték a pápát   (Vatican Media)

Ferenc pápa szerdai katekézise: az Egyház a szeretet tüzéből születik

A nyári nagymelegben a Szent Péter téren tartott katekézisében Ferenc pápa tovább folytatta az Apostolok Cselekedeteinek nemrég elkezdett magyarázatát. Ezúttal a pünkösdi tüzes lángnyelvek jelentését értelmezte, ahogy azt olvassuk: „Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket” (ApCsel 2,3-4). A bibliai tűz felmelegíti Isten műveit, megvilágítja és próbára teszi a szíveket, feloldja az emberi ellenállást, megtisztít és újra életre kelt.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán 

Ötven nappal Pünkösd után, az immár otthonukká lett Coenáculumban, ahol Mária, az Úr Anyjának jelenléte összetartó erővé lett, az apostolok egy olyan eseményt élnek át, mely felülmúlja várakozásaikat. Imádságban összegyűlve az ima lélegezteti őket, minden időkön át – kezdte beszédét Ferenc pápa. Ebbe az állapotba tör be az Isten. Ez a beáramlás nem tűri a bezártságot, az ajtókat kitárja a szélvész, mely a ruah-ra emlékeztet, a kezdeti leheletre és betölti az „erő” ígéretét, melyet a Feltámadott adott eltávozása előtt. „Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek”. Ehhez a szélhez társul a tűz, mely az égő csipkebokorra és a tízparancsolat Sinai hegyére utal.

A tűz feloldja az emberi ellenállást, megtisztít és új életre kelt

A bibliai hagyományban a tűz Isten megjelenéseit kíséri, szava elevenné és áthatóvá válik, megnyitja a jövőt. A tűz jelképesen kifejezi Isten művét, mely megvilágítja és próbára teszi a szíveket, feloldja az emberi ellenállást, megtisztít és újra életre kelt. Miközben a Sínai hegyen az ember hallja Isten hangját, Jeruzsálemben Pünkösd ünnepén Péter az, aki szól, a Szikla, amit Jézus választott, hogy ráépítse egyházát. Péter szava gyenge, képes még az Úr megtagadására is, de ha a Lélek tüze járja, akkor képes lesz átjárni a szíveket és megtérésre indítani. Isten ugyanis azt választja, ami a világban gyenge, hogy megszégyenítse az erőseket (1Kor 1,27).

Az Egyház a szeretet tüzéből születik

Az Egyház a szeretet tüzéből születik, abból a „tűzvészből”, mely Pünkösdkor lángolt fel és amely feltárja a Feltámadott Lélektől áthatott Szavának erejét. Az új és végleges Szövetség többé már nem a kőtáblákra írt törvényen alapul, hanem Isten Lelke cselekedetén, mely újjáteremt minden dolgot és a hússzívekbe vésődik bele. Az apostolok szavát a Feltámadott Lelke járja át és új, más szóvá alakul át, amit azonban meg lehet érteni, mintha egyidejűleg minden nyelvre lefordították volna: „Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek” (ApCsel 2,6). Az igazság és a szeretet nyelvéről van szó, mely egyetemes nyelv, még az írástudatlanok is megértik.

A Szentlélek a közösség alkotója, a kiengesztelődés művésze     

Ferenc pápa katekézisében a Lélek adta egységre figyelmeztetett. A Szentlélek nemcsak a hangoknak a különbözőségeket egyesítő szimfóniája révén nyilvánul meg, hanem karmesterként is megmutatkozik, mely megszólaltatja Isten nagy művei dicséretének partitúráját. A Szentlélek a közösség alkotója, a kiengesztelődés művésze, mely képes elmozdítani a zsidók és görögök, a rabszolgák és szabadok közötti akadályokat, hogy a test eggyé váljon. Ő építi a hívek közösségét, összhangot teremt a test egysége és a tagok különbözősége között. Gyarapítja az egyházat és segíti abban, hogy tovább lépjen az emberi korlátokon, a bűnökön és bármiféle botrányon – hangsúlyozta a pápa.

Jézus követői a „Lélek józan mámorát” élik

A pünkösdi csoda keltette csodálkozás olyan nagy, hogy egyesek ittasoknak tartják őket. Péter ekkor minden apostol nevében – Joel próféta új Lélekáradásról szóló látomása jegyében – újraértelmezi az eseményt. Jézus követői nem részegek, hanem Szent Ambrus szavával szólva a „Lélek józan mámorát” élik, aki Isten népe körében jövendöléseket támaszt álmok és látomások formájában. Ezek az adományok nem kevesek privilégiumai, hanem mindazoké, akik segítségül hívják az Úr nevét.

Isten Lelke humanizálja és testvérivé teszi kapcsolatainkat

Attól a pünkösdi eseménytől kezdve Isten Szentlelke indítja a szíveket arra, hogy fogadják be a Jézus Krisztus személyében megjelent üdvösséget, akit fára szögeztek, de Isten feltámasztotta őt a halálból, megszabadítva ők a halál kötelékeitől. Ő az, aki kiárasztotta a Szentlelket, mint a zenekar a többszólamú művet. Ahogy XVI. Benedek pápa mondta: „Pünkösd abban áll, hogy Jézus – és őáltala maga az Isten – jön el hozzánk, hogy magához vonzzon minket. Isten a szeretetével csábít magához”. A Szentlélek műve egy isteni vonzás. Isten szeretetével vonz és így magához kapcsol. Hogy előmozdítsa a történelmet, folyamatokat indít el, amiken keresztül beszivárog az új élet. Csak Isten Lelkének van hatalma arra, hogy humanizáljon és testvérivé tegye a kapcsolatot. Végül azt a kegyelmet kérte mindenki számára Ferenc pápa a szerdai katekézis végén, hogy az új Pünkösd tágítsa ki a szíveket, hangolja rá a szíveket Jézus érzéseire és ezáltal szégyenkezés nélkül hirdessük átalakító Szavát, tanúsítsuk a szeretet hatalmát, mely életre hívja mindazt, amivel találkozik

19 június 2019, 14:01