050519_95aem.jpg 050519_95aem.jpg 

Legyünk a Jézus nevében megvalósuló béke eszközei – a pápa beszéde a Szent Szinódushoz

Ferenc pápa szófiai látogatásának második állomása a Neofit (Neophütosz) bolgár pátriárkával és a Szent Szinódussal való találkozás volt, amelyre a Szinódusi Palotában került sor vasárnap délelőtt 11 órakor. A múlt század elején épült szinódusi palota kápolnája I. Borisz cár, az ország keresztény egyháza védőszentjének nevét viseli. 927-ben ismerték el a bolgár ortodox egyház függetlenségét a Konstantinápolyi pátriárkátustól, ma híveinek száma hat és fél millió az országon belül, míg határain kívül másfél-két millió hívőt számlál. Ferenc pápát a szinódusi palota főbejáratánál Antonij, a Bolgár Ortodox Egyház nyugat- és közép-európai metropolitája fogadta és kísérte el Neofit pátriárkához. Antonij metropolita 2013 óta tölti be tisztségét, eparchiájának székhelye Budapesten és Berlinben van. A találkozón csak a Szent Szinódus tagjai és a pápai kíséret egyházi tagjai vettek részt. Neofit szófiai metropolita és egész Bulgária pátriárkája 2013 óta áll az autokefál bolgár ortodox egyház élén. Számos nemzetközi kitüntetésben részesült, főleg az ortodox népek egysége érdekében kifejtett tevékenységéért.

Vertse Márta - Vatikán

Ferenc pápa beszédében az ökumenizmus következő három szempontját emelte ki: a közös vértanúság, a szegények közös szolgálata és a közös misszió.

Krisztosz voszkresze! Krisztus feltámadt! – köszöntötte a pápa Neofit bolgár pátriárkát és a szent szinódus tagjait a feltámadt Úr örömében ezen a vasárnapon, amelyet a keresztény Keleten „Szent Tamás vasárnapjának” neveznek. Szemléljük az Apostolt, miközben megérinti az Úr sebeit, és megvallja: „Én Uram, én Istenem!” (Jn 20,28). A történelem folyamán a keresztények között támadt sebek fájdalmas hasadást  okoznak Krisztus testében, amely az egyház. Ennek a következményeit ma is érezzük. Ha azonban kezünket közösen e sebekbe helyezzük és megvalljuk, hogy Jézus feltámadt és a mi Urunk, mi Istenünk, ha elismerve mulasztásainkat elmerülünk szeretetében, ismét megtalálhatjuk a megbocsátás örömét és megízlelhetjük azt a napot, amikor Isten segítségével ugyanannál az oltárnál ünnepelhetjük a húsvéti misztériumot.

A vér ökumenizmusa

Ferenc pápa lerótta tiszteletét Húsvét tanúi, vagyis azok előtt a keresztények előtt, akik a „rózsák országában” Jézus nevéért szenvedtek, különösen az elmúlt évszázad üldöztetései idején. Ez a vér ökumenizmusa. Ezek a különféle felekezetekhez tartozó fivéreink és nővéreink, akiket az isteni szeretet egyesít a mennyben, miközben olyan sok testvérünk ma továbbra is szenved hite miatt, azt kérik tőlünk, hogy ne zárkózzunk be, hanem nyíljunk meg, mert a magvak csak így teremnek gyümölcsöt.

A szegények szolgálatának ökumenizmusa

Szent II. János Pál és Maxim pátriárka találkozása, valamint a bolgár népet annyira szerető Szent XXIII. János nyomában Ferenc pápa szívét most „a testvér nosztalgiája” tölti el, az az egészséges nosztalgia, amellyel az  egységre vágyakoznak ugyanannak az Atyának a gyermekei. Arra kaptunk meghívást, hogy együtt haladjunk előre és tegyünk közös tanúságot az Úrról, különösen a szegényeket szolgálva, akikben Ő jelen van. Ez a szegények szolgálatának ökumenizmusa.

A misszió ökumenizmusa

Szent Cirill és Metód irányítják utunkat, akik az első évezredtől kezdve összekapcsoltak bennünket és akiknek élő emlékezete egyházainkban továbbra is inspiráció forrása. Misszió és szeretetközösség jellemezte a két szent életét és ez megvilágíthatja számunkra is a testvériségben való növekedés útját. Ez a misszió ökumenizmusa.

A szlávok apostolai előmozdították Európa egységét

A két apostol lefordította a Bibliát a szláv népek számára érthető nyelvre, hogy Isten Szava ezáltal megelőzze az emberi szavakat. Szent Cirill és Metód „bizonyos értelemben egy egységes Európa és a földrész lakói közötti mély béke előmozdítói voltak” – idézte Ferenc pápa Szent II. János Pál szavait. Mi, a két szent hitének örökösei is arra kaptunk meghívást, hogy legyünk a szeretetközösség, a Jézus nevében megvalósuló béke eszközei. Bulgáriában, „a spirituális útkereszteződés, a találkozás és egymás kölcsönös megértésének földjén” befogadásra találtak különféle felekezetek és vallások, örmények és evangélikusok,  zsidók és muzulmánok. Befogadást és tiszteletet élvez mind a latin, mind a bizánci szláv hagyományú katolikus egyház is.

Szent Cirill és Metód arra emlékeztetnek, hogy szokások és hagyományok bizonyos különbözősége a legkisebb mértékben sem áll szemben az egyház egységével. Kelet és Nyugat között a „különböző teológiai formulák nem ritkán inkább kiegészítik egymást, minthogy ellenkeznének egymással” – idézett a pápa az Unitatis redintegratio k. zsinati dokumentumból (17). A pápa végül imáiról biztosította a Szent Szinódus tagjait és imáikat kérte, annak a bizonyosságában, hogy „az ima a kapu, amely megnyitja az utat minden jó előtt”.

05 május 2019, 11:46