Ferenc pápa két évvel ezelőtt a vesperáson a római Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában Ferenc pápa két évvel ezelőtt a vesperáson a római Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában  (Vatican Media)

A keresztény egységhét programjai Rómában: ökumenikus imavirrasztás és pápai vesperás

Ferenc pápa a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában zárja le a keresztény egységhetet, amelyet idén különösen Burkina Faso keresztényeinek szentelnek. Riccardo Lamba római segédpüspök szerint a mostani háborús időkben Isten szeretetéről beszélni nem utópia, nem is jókívánság, hanem olyan „parancsolat”, ami megment minket.

Gedő Ágnes – Vatikán

Az Isten és a többi ember iránti szeretet áll az idei ökumenikus imahét középpontjában, melyet január 18-25. között tartunk a következő témával: „Szeresd az Urat, a te Istenedet ... és felebarátodat, mint magadat” (Lk 10,27). Szent Pál megtérése napján, 25-én este fél hatkor a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában vesperással zárja le Ferenc pápa az egységhetet.

Ökumenikus kezdeményezések

A római vikariátus közleményben tájékoztat az imahét programjairól, melynek fő eseménye az ökumenikus egyházmegyei imavirrasztás lesz január 19-én, pénteken este hét órakor a Bufalo Szent Gáspár-plébánián. Az eseményen részt vesznek a Rómában jelen lévő keresztény felekezetek képviselői, Riccardo Lamba római segédpüspök, az egyházmegye ökumenéért és vallásközi párbeszédért felelős delegátusa vezetésével. A homíliát Michael Jonas, a római lutheránus egyház lelkésze tartja. Énekükkel teszik szebbé a lelki élményt a román ortodox, a metodista, a valdi egyház kórusai, valamint a DecimaQuinta énekkar, és a vendéglátó plébánia kórusa.

Az egységhét során különféle ökumenikus kezdeményezéseket tartanak a plébániák és közösségek szervezésében: közös imádságok, imavirrasztás, keleti és nyugati katolikus rítusokban bemutatott szentmise, amelyen a pápai kollégiumok növendékei is részt vesznek.

Szolidaritás Burkina Faso szenvedő keresztényeivel

A 2024-es imahétre a keresztények egységéért egy Burkina Faso-i ökumenikus csoport készítette a segédanyagot (mely magyar nyelven ITT tölthető le), a Chemin Neuf helyi közösség koordinálásával. Bevonták az ouagadougou-i katolikus főegyházmegye és a protestáns egyházak testvéreit a szöveg összeállításába, mint ahogy más ökumenikus szervezeteket is a Chemin Neuf közösség mellett. Az afrikai ország 2016 óta súlyos válságot él át, ami az összes egyházat érinti. Terrortámadások követik egymást, melyek több, mint háromezer ember életét követelték eddig, majdnem két millióan belső kitelepítettként élnek az országban. Több ezer iskolát, egészségügyi központot, városházát bezártak, a társadalmi-gazdasági és közlekedési infrastruktúra nagy része megsemmisült – olvasható az imahéthez kiadott tájékoztatóban. A keresztény egyházakat fegyveres támadások érték: papokat, lelkészeket és hitoktatókat öltek meg, sokan emberrablók kezében vannak jelenleg is. Az ország területének több, mint 22%-a kikerült a hatóságok irányítása alól, és ilyen körülmények között a keresztények nem gyakorolhatják nyíltan hitüket.

Isten szeretete nem jókívánság, hanem parancsolat

„A számos helyen zajló tragikus háborús események láttán, melyek egy földrészt sem kímélnek és keresztényeket fordítanak egymás ellen, egyre sürgetőbbé válik aláhúzni, hogy Isten szeretete és a testvérek szeretete nem egy jókívánság vagy egy utópikus terv, hanem valódi parancsolat” – nyilakozta Lamba püspök, az ökumené és vallásközi párbeszéd római megbízottja. „Ezt a szeretetet olyan mértékben lehet gyakorolni, amennyire Jézus Krisztus valamennyi tanítványa és minden keresztény közösség, folyamatos megtérésben hagyja magát megtisztítani az isteni szeretet által, hogy egyre inkább képes legyen úgy szeretni, ahogy Jézus tette”.

Nem magától értetődő hagyomány az egységhét

Ezen a véleményen van Marco Gnavi atya is, aki a római egyházmegye ökumenikus és vallásközi irodájának vezetője. „A keresztények egységéért végzett imahét immár hagyomány a különböző egyházak és egyházi közösségek szintjén, ugyanakkor soha nem magától értetődő, ugyanis a jelenlegi nemzetközi helyzet és konfliktusok közepette fennáll a megosztottság késztetése. Ezért minden imagesztus, minden lépés az egység felé nagyobb értéket nyer”. Az egységhétre választott téma keresztény mivoltunk gyökere, mert a két szeretetparancs Isten és a felebarát iránt. Ez kell, hogy meghatározza minden döntésünket, mely a mai sebzett és bonyolult világban megmutatja az egyszerű, közvetlen és lehetséges utat.

17 január 2024, 15:00