Óriásplakát Ferenc pápa látogatásáról Astiban, Észak-Olaszországban Óriásplakát Ferenc pápa látogatásáról Astiban, Észak-Olaszországban 

Ferenc pápa hétvégén családja szülőföldjére, Astiba látogat

A pápa látogatása a nemzedékek közötti párbeszéd jegyében zajlik. Ez a téma különösen közel áll a pápa szívéhez, aki gyakran idézi „Jóel próféciáját” a fiatalokról és az idősekről. November 19-én, szombaton az emlékezés dimenziója érvényesül a családjával való zártkörű találkozón. Vasárnap pedig az asti székesegyházban a szentmisén a jövő felé fordul a pápa tekintete, ahol sok fiatal lesz jelen az egyházmegyei szinten megrendezésre kerülő Ifjúsági Világnapon.

Alessandro Gisotti / Somogyi Viktória – Vatikán

Években és kilométerekben is mérhető az az út, amely Ferenc pápát szombaton Astiba, családja szülőföldjére viszi. Az utazás valójában nemcsak Rómától északra vezet, hanem visszafelé is az időben. Az alkalmat a látogatásra unokatestvére kilencvenedik születésnapja adja, amelyet természetesen privát formában ünnepelnek meg, a családi jelleg megőrzése érdekében. A piemonti közösség, mint a Bergoglio család története, amely egy kivándorolt család, sok más olasz családhoz hasonlóan a múlt századból, bizonyos értelemben közel áll hozzánk. A pápa sokszor beszélt a családjáról, vendégül hívott minket otthonába, hogy találkozzunk mindenekelőtt Rosa nagymamájával, aki meghatározó szerepet töltött be jelleme alakulásában és, aki elsőként közvetítette neki a keresztény üzenetet a saját „nyelvjárásában”.

Ferenc pápa unokatestvérével Carla Rabezzanával
Ferenc pápa unokatestvérével Carla Rabezzanával

A hitet a családban beszélt nyelven közvetítik

A pápa sokszor említi, hogy a hitet a családban beszélt nyelven közvetítik, az otthon levegőjével együtt szívjuk be, ahol az Evangélium illata otthon ízű. A pápa még mindig emlékszik arra a piemonti dialektusra, amelyet Buenos Airesben tanult meg, több ezer kilométerre attól a területtől, ahol beszélik. Bizonyos helyzetekben – gondoljunk csak arra, amikor Scampiában elítélte a „büdös” korrupciót – természetes módon újra előkerül a múltból, hogy újra életet nyerjen. Pápaságának ebben a csaknem tíz évében a pápa sokszor hangsúlyozta a gyökerek fontosságát, a „hazatérést” akár egyszerűen csak a szívünkben, ha ez másként nem lehetséges. Ezt személyes anekdoták és emlékek megosztásával tette, néha összekötve azokkal a versekkel, amelyek különösen megérintették. Mint például Hölderlin verse, amelyet a nagymamája születésnapjára írt („Áldd meg még egyszer az unokát, hogy a férfi tartsa meg, amit gyerekként ígért”), vagy Bernárdez argentin költőé („Ami a fán virágzik, abból származik, ami a föld alatt van”).

Emlékezet és jövő

A pápa mindig ismétli, hogy az emlékezet nem a hamu tisztelete, hanem a tűz őrzése. Az idő bölcsessége nem választható el a holnap felé elindulástól. Ebben a tekintetben feltűnő az egybeesés az Asti látogatás kapcsán: a szombatot valóban az emlékezés jellemzi, a vasárnapot pedig a jövő. Az a szentmise, amelyet a pápa Krisztus Király ünnepén az asti székesegyházban mutat be, Ferenc pápa akaratából egybeesik az egyházmegyei szintű ifjúsági világnappal. Ezért a régió minden részéről sok fiatal vesz részt a „régen várt találkozó” megünneplésén, ahogy a látogatás mottója is jelzi.

Fiatalok Asti püspökével
Fiatalok Asti püspökével

A fiatalok és az öregek

Az első Ifjúsági Világtalálkozón, amelyen részt vett néhány hónappal Péter utódává választása után Rio de Janeiróban, Ferenc pápa hangsúlyozta a „nemzedékek közötti találkozás fontosságát, különösen a családon belül”. Meggyőződésének adott hangot, hogy „a gyerekek és az idősek építik a népek jövőjét”. Ez Jóel próféciája, amelyet a pápa sokszor „korunk próféciájaként” idéz: „Az idősek álmodni fognak, a fiatalok látomásokat látnak és prófétálnak”. Hiszen – és ebben a drámai korszakváltásban is látjuk – egy társadalom fejlettségének mércéje az, ahogyan gondoskodik fiataljairól és időseiről. Ez a „magánlátogatás” egyetemes jelentést hordoz, mert a generációk, a nagyszülők és az unokák közötti párbeszédről szól nekünk. Kezdve egy nagymama történetével, aki erősen hitt Jézusban és küzdött a családjáért, és „voltak álmai” az unokájáért, aki egy napon pápa lett.

Asti
Asti
18 november 2022, 16:20