Látszat és valóság: Janka Ferenc atya elmélkedése az évközi 32. vasárnapra

A látszat és a valóság különbségét mindig világosan látó és láttató Jézus most egy szemléletes ellentétsor képeivel tanít bennünket.

A Mester az írástudók feltűnő öltözetével szemben egy szegény özvegy szerény külsejét véteti észre tanítványaival és velünk. Az emberek tiszteletét és megbecsülését elváró, sőt kikövetelő vallási tekintélyek magatartását egy már régóta semmi különöst nem váró és ilyesmire nem is számító asszony cselekedetével szembesíti. Az özvegyek házát felélő falánk kapzsiságot egy özvegy adakozásával állítja ellentétbe. A színleg nagyot imádkozó álszentekkel szemben pedig egy egész emberi élet és megélhetés szinte észrevehetetlenül csendes Istennek ajándékozását méltatja.

Az evangéliumi szakasz rövidségét meghazudtolón gazdag tartalmú. Témái évszázadok óta a mai napig kísérnek bennünket. Az öltözet, az emberi elismerés, a munka, a megélhetés és a vallásosság kérdései villannak fel. Az ezekre adandó személyes választ ráadásul mi sem kerülhetjük el

- Az öltözettel kapcsolatban antropológiai tény, hogy az ember a ruházatával is kommunikál és hogy a külső valamiként a belsőt is tükrözi. A tisztaság és ápoltság vagy a gondozatlanság szavak nélkül is beszél. A mindenfajta tekintély ellen lázadó korunkban megdöbbentő a divat szinte “tanítóhivatali” tekintélye. Már a gyerekeink is ismerik a márkás “cuccok” elismerést parancsoló státuszszimbólumait, a hosszú vagy rövid, szűk vagy bő, kényesen elegáns vagy topisan szakadt ruhák évről évre változó kánonjait. De az egyházi személyek öltözetének kérdése sem problémamentes. Vannak, akik a papok, szerzetesek teljesen világi ruházatát a korral való haladás a modern apostolkodás elengedhetetlen követelményének gondolják. Mások ezt túlzott alkalmazkodásnak, elvilágiasodott önfeladásnak vélik. Némelyek az árral szemben úszás hősies és prófétai tanúságételének szándékával viselnek ma már idegenül ható ruhadadarabokat, amit mások inkább kultúra-idegen, feltűnést kereső különcködésnek gondolnak. Vajon egyházi személyekként miként tudjuk elkerülni öltözködésünkben a helytelen szélsőségeket, az eszköz és a cél felcserélődését? Hogyan lehet öltözetünk is Krisztus üzenetének alkalmas eszközévé? A pogányok apostola, Szent Pál is Krisztus képviseletének rendel alá mindent: “mindenkinek mindene lettem, csak hogy Krisztust megnyerjem” (1Kor 9,22).

- A hosszú köntösöket finom iróniával érintő Jézus gondolatát az írástudók emberi elismerést örömmel fogadó, sőt ezt kereső magatartásának bírálatával folytatja. A Mesternek nyilvános működése során biztosan sokféle elismerésben volt része. Személyiségének, tanításának, csodajeleinek kinyilatkoztatása és elismertetése nélkül nem is teljesedhetne be üdvözítő küldetése. De Jézus soha nem saját magára, méltóságára, messiási címeire vagy hírnevére összpontosít, hanem Isten jóságának, irgalmának megjelenítésére és elfogadtatására. A Krisztus korabeli vallási elit hibáját mi is csak akkor kerülhetjük el, ha a saját életünkben és szolgálatunkban Istent állítjuk előtérbe és tudjuk, hogy csak az számít, hogy ki vagyok én az Isten előtt. 

- Az öltözék és az elismerés témáját az ingyenélés és a bennfoglaltan ehhez kapcsolódó munka kérdése követi. Tudjuk, hogy Jézus is fogadott el a környezetében lévő asszonyoktól adományokat, de rejtett életének harminc évében ácsként dolgozott. Tudta, hogy a Szentírásban nem a munka Isten büntetése, hanem ennek eredménytelensége a bűn következménye. Mint ahogy a másik oldalról is a megbillent egyensúly jele, ha valaki nem azért dolgozik, hogy éljen, hanem azért él, hogy dolgozzon. Jézus nem az alkalmasint szeretettel elfogadható ajándék ellen van, hanem az életvitelszerű potyalesést bírálja. Az evangélium az ajándékozás nagyvonalúságára és a hála örömére hív, a szorgalmas munka és a felüdítő pihenés és az ima egyensúlyára tanít. 

- Az emberi külső és a magatartás között feszülő ellentétsor utolsó és legfontosabb mozzanata az írástudók színlelt imájának hamissága és az asszony adományának őszintesége között feszül. Az álszenteket Jézus egy másik alkalommal fehérre meszelt sírokhoz hasonlítja, amelyek kívülről szépnek látszanak, belülről azonban tele vannak mindenféle ocsmánysággal (Mt 23,28). Látszat és valóság ellentétének legfontosabb területe a vallásosság, az Istennel való élő kapcsolat vagy ennek csak a látszata. A külsőségek ugyanis könnyen elterelik a figyelmünket és megtévesztenek. A szegény özvegy sem a ruhájával, sem a társadalmi státusával, sem az anyagi helyzetével, de még az életállapotával sem dicsekedhetett. Nem sok gyermekére méltán büszke nagycsaládos, és nem is a házasságról a mennyek országa kedvéért lemondó aszkéta. Egy szegény özvegy, aki nem is a választott, hanem a kényszerűen beállt életállapotában éli meg mindenki mást meghaladó nagyságú, minőségű és hőfokú Isten iránti szeretetét. Két fillérét és őt Jézus nem is azért állítja elénk örök például, hogy a nagynak látszókat megszégyenítse, hanem hogy a látszatra szinte semmit sem érőket felmagasztalja. Tanítása figyelmeztetés és vigasz is egyszerre. A mindennél többet érő adomány nem a feltűnő látszatok horizontális világában található, hanem az önmaga ajándékozására hajlandó szív Istenre nyíló rejtett mélysége és magassága valóságában lehet.