A japán vértanúk Nagaszakiban a kereszten a Miatyánkot és az Úrangyalát imádkozták

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán           

Középkori monostori gyakorlatból nőtt ki

Az Úrangyala ima, latinul Angelus, vagy Angelus Domini egy sajátosan katolikus népi imádság, mely a Megtestesülés titkára épül, Szűz Máriát dicséri és közbenjárását kéri. Neve az Angyali Üdvözlet eseményét idéző latin szavak kezdete: Angelus Domini nuntiavit Mariae, az Úr Angyala köszönté Máriát. Az ima három rövid mondatban foglalja össze az Angyali Üdvözlet eseményét és titkát, melyek válaszos formában veszik közre a három Üdvözlégy Mária imádságot. Éppen a válaszos formája utal az eredetére, a monostori gyakorlatra, melynek a során a szerzetesi imádkozó közösség a padsorokban, stallumokban felváltva recitálta a zsoltárok sorait. A 13. századtól kezdve a kolostori közösségben a Completórium esti napzáró imájára szólító harangszó után imádkozták el együtt a Miatyánk és az Üdvözlégy Mária imádságot.

A harangszó Isten nevében szólít imádságra naponta háromszor  

Szent Bonaventura ferences legfőbb elöljáró a 13 század közepén arra buzdította rendtestvéreit, hogy gyökereztessék meg a hívek imaéletében is ezt a szokást. A 14. század első felében már közös gyakorlattá lett az akkori keresztény Európában, hogy napnyugtakor a világi hívek otthonaikban három Üdvözlégy Mária imát mondtak el, amely szokást XXII. János pápa 1320 tájt búcsú elnyerésével bátorított. Az élet adta magától, hogy az esti Mária köszöntő imádság a reggeli párját kívánta és ez a szokás megmaradt a következő század során is. Az imára szólító harang használata eleinte jobbadán a pénteki napokra korlátozódott. Az ima fejlődésének következő lépcsőfoka éppen Magyarországhoz kapcsolódik, mégpedig az 1456-os nándorfehérvári diadalhoz, amikor II. Kallixtus pápa a hódító törökök felett aratott győzelem tiszteletére elrendelte a déli harangszót minden napra, mely így teljessé és egyetemessé tette a harangszóra történő napi hármas Mária imádságot.

Kortárs szemtanú visszaemlékezése a japán vértanúk tanúságtételére

A 16. században ezzel a közös lelki kultúrával indultak misszióba a hittérítők, köztük Xavéri Szent Ferenc, aki először Indiában hirdette Krisztust, majd eljutott a felkelő Nap országába, a távoli Japánba, ahol a 16. század közepén virágzó keresztény közösség született meg Isten kegyelméből. Február 6-a az egyetemes egyházban Miki Szent Pál és társai, japán vértanúk emléknapja. Pál Japánban született 1565 tájt. Belépett a Jézus-társaságba, és honfitársai között gyümölcsözően hirdette az evangéliumot. A katolikusok elleni üldözés elhatalmasodásakor 25 társával együtt letartóztatták. Kegyetlen kínzások után Nagaszaki városába vitték őket, ahol 1597. február 5-én mindnyájukat keresztre feszítették.

Zsoltárt imádkoztak, mint Jézus, a Miatyánkkal és az Úrangyalával együtt  

 Miki Szent Pál és társai vértanúságára egy kortársuk így emlékezik:

„Keresztre feszítették őket. Csodálatos volt látni mindegyikük állhatatosságát. Erre buzdította őket Pasio atya, és Rodriguez atya is. Elöljáró atyánk szinte állandóan mozdulatlannak látszott, szemét az égre szegezte. Márton testvér az Isten jóságáért hálát adva néhány zsoltárt énekelt, hozzáadva a válaszos verset: Uram, kezedbe ajánlom lelkemet (Zsolt 30, 6). Blanco Ferenc testvér is fennhangon hálálkodott Istennek. Gonsalvo testvér jó hangosan imádkozta az Úr imádságát és az Angyali üdvözletet. Miki Pál testvérünk észrevette, hogy mindenki, aki valamikor hozzá tartozott, tiszteletteljes várakozással tekint feléje. Ezért először is kijelentette a körülötte állóknak, hogy ő japán, és Jézus Társaságának tagja, hogy az evangélium hirdetése miatt hal meg, és hálát ad Istennek e kitüntető ajándékáért. Majd ezeket mondta: „Most, hogy elérkezett számomra ez a pillanat, úgy vélem, közületek senki sem hiszi rólam, hogy bármikor is el akartam volna titkolni előttetek az igazságot. Tehát kijelentem nektek, hogy más út nem vezet az üdvösségre, csak az, amelyen a keresztények járnak. Mivel pedig ez arra tanít engem, hogy megbocsássak ellenségeimnek és mindazoknak, akik megbántottak, én szívesen megbocsátok a királynak és mindenkinek, aki halálomat okozza. Arra kérem őket, hogy vegyék fel ők is a keresztséget.” Ekkor társaira tekintett, és halálküzdelmükben erőt igyekezett beléjük önteni. Mindegyikük arcán valami boldog öröm sugárzott, de Lajos arcán különösen is, mert amikor az egyik keresztény odakiáltotta neki, hogy nemsokára már az égben lesz, ujjainak és egész testének örömteljes intésével magára vonta minden néző figyelmét. Antal, aki Lajos oldalán az utolsó volt, égre emelt tekintettel segítségül hívta Jézus és Mária szent nevét, majd elénekelte az Áldjátok az Urat mindnyájan kezdetű zsoltárt (Zsolt 133, 1). Ezt Nagaszakiban tanulta a hittanórán. Ott ugyanis néhány zsoltárt kívülről megtanítanak a gyermekeknek. Végül ismét mások derűs arccal mondogatták: „Jézus, Mária!” Néhányan még buzdították is a körülöttük állókat a keresztényhez illő életre. Ezekkel és más hasonló cselekedetükkel tettek bizonyságot arról, hogy készek meghalni. Amikor pedig a négy hóhér a japánoknál szokásos kardját kezdte a hüvelyéből kihúzni, e borzalmas látványra az összes keresztény felkiáltott: „Jézus, Mária!”, és azután egekig hatoló zokogásban tört ki mindenki. A hóhérok pedig nagyon rövid idő alatt megölték mindegyiküket egy-két döféssel”.

A Miatyánk és az Úrangyala imája egyszerre volt teljes katolikus hitvallás a világ felé, másfelől pedig számukra identitást adott: ők ebben és ezáltal római katolikus keresztények. Elég volt Jézus és Mária neve!