Hát ez meg mi?: Janka Ferenc atya elmélkedése az évközi 4. vasárnapra

Márk evangéliumában gyorsan peregnek az események, élesek kontrasztok. Semmit nem hallunk Jézus gyermekségéről. Rögtön megjelenik Keresztelő János, aki bejelenti a nála erősebb jövetelét, aki „szent lélekkel” fog majd keresztelni. Jézusra rá is száll ez a „lélek”, mint egy galamb, majd ez a „lélek” rögtön a pusztába kényszeríti negyven napra, ahol a Sátán kísérti. Vadállatok közt van és angyalok szolgálnak neki.

Ezután meghívja az első apostolokat, hogy kezdettől tanúi legyenek működésének. Majd Kafarnaumban szombaton rögtön tanítani kezd, mire az emberek megdöbbenve csodálkoztak tanításán, mert hatalommal tanított és nem úgy, mint az írástudók.

Itt történik a lelkek és a hatalmak első nyilvános összeütközése. Ezt azonban megelőzi egy rejtett küzdelem. A pusztában negyven napon át a Sátántól megkísértett Jézusban végbemenő belső harc, amiről itt csak annyit tudunk meg, hogy „vadállatok közt volt és angyalok szolgáltak neki”. A puszta éles ellentéte az édenkertnek, ahonnan a kísértésben elbukó első Ember kiűzetett. A vadállatok közti sértetlenség, és az angyalok szolgálata azonban annak az új, messiási mikro- és makrokozmosznak a rejtekben kirajzolódó képei, amelyek az ember belső világának vad és nemes erői között, a természet és az ember viszonyában, valamint az Isten és az ember kapcsolatában megvalósulóban vannak.

Ezt az új, egyelőre titkos hatalmat érzékelik a Jézus tanítását megrendülve hallgatók és az a másik hatalom és másik lélek, a tisztátalan, aki az általa megszállott emberből Jézusra rákiált:

„Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!”

Itt érdemes megállnunk és alaposan megvizsgálni, hogy ki is beszél és mit is mond.

- Mi közünk hozzád? A többes számból nyilvánvaló, hogy a tisztátalan lélek és az ember itt bizarr egységet képeznek. Aztán az is meglepő, hogy a megszálló szellem világosan tudja, hogy Jézus az Isten szentje, noha Péter apostol híres vallomása Fülöp Cezáreájában Márknál csak hét fejezettel később hangzik el. A fájdalmasan legfurcsább azonban az, hogy ahelyett, hogy a megszállott ember a megszabadulását kérhetné Jézustól, belőle és általa az ördögi csűrcsavarral védekező szellem szól és ordas hazugságú támadásba kezd. Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Kérdezi ezt éppen az a szellemi hatalom, aki az általa megszállott szerencsétlen ember testi-lelki-szellemi épségét pusztítja. A sátáni intelligencia örök taktikája ez: a farkas báránybőrbe bújik, a tettes az áldozatot vádolja, a hóhér gyilkost kiált. A figyelmetlen ember szinte megsajnálja ezt az emberen élősködő szellemi parazitát.

Jézus azonban ráparancsol: Némulj el, és menj ki belőle! A tisztátalan lélek pedig összevissza rángatta azt az embert, és hangos kiáltással kiment belőle. Az emberek pedig immár szinte megrettenve csodálkoztak. „Hát ez meg mi? Új tanítás, hatalommal teli! Ráparancsol a tisztátalan lelkekre, és azok engedelmeskednek neki!”

Hát ez meg mi? Halljuk a megdöbbenve csodálkozók első kérdését, akik még éppen csak hogy megtapasztalták Jézus hatalmas tanítását. Hát ez meg ki? Lesz a megrendülve ámulók következő kérdése, akik Krisztus isten-emberi hatalmának evolúcióját követik. Olyan hatalom, ami szolgál. Olyan uralom, ami engedelmes. Olyan erő, ami gyöngéd. Olyan élet, amely szeretetből még szenvedni és meghalni is kész értünk, hogy sebei számunkra is gyógyulást szerezzenek és halálával legyőzze a halált. A mi halálunkat is. A mindenható Atya mindenben hatalmas Fia. Tanítása és példája a Szeretet hatalmának fényes evangéliuma, és nem a hatalom szeretetének milliók vérével írt sötét tragédiája.

Engedjük, hogy újra meg újra magával ragadjon bennünket is az evangéliumot hittel és nyitott szívvel olvasók nemzedékeinek szinte magunkon kívüli ámulatból felszakadó kérdése: Hát ez meg mi? Miféle hatalom? Hát ez meg ki? Kicsoda, hogy Úr és szolgál?

Kísérje álmélkodásunkat és elmélkedésünket Weöres Sándor ihletett költeménye is:

Én is világot hódítani jöttem
s magamat meg nem hódíthatom,

csak ostromolhatom nehéz kövekkel,
vagy ámíthatom és becsaphatom.

Valaha én is úr akartam lenni;
ó bár jó szolga lehetnék!

De jaj, szolga csak egy van: az Isten,
s uraktól nyüzsög a végtelenség.

(Weöres Sándor: Rongyszőnyeg 13.)