Az út - Janka Ferenc atya elmélkedése Advent 2. vasárnapjára
A mai evangélium egyik központi témája az ÚT, amin Isten az ember felé, az ember pedig az Isten felé szeretne közeledni.
Isten hírnökei Izajás próféta és Keresztelő János, akik így kiáltanak: „Készítsétek az Úr útját!” Üzenetükben az embernek kell előkészíteni az utat, elhárítani az akadályokat, hogy Isten megérkezhessen. Ennek a készületnek a csúcspontja a metanoia, a megtérés, a bűnök megvallása és a Jordán folyóban való alámerítés, a keresztség.
Az út azonban az emberi élet tartalmának és értelmének keresését is jelenti. A vallások többsége önmaga megnevezésére használja, a filozófiában pedig életbölcsességet, életmódot is jelent. A görög hodosz, a latin via, a japán do, a kínai tao idézi meg a szó jelentésének titokzatos gazdagságát.
„Az út, mely szóba-fogható,
nem az öröktől-való;
a szó, mely rája-mondható,
nem az örök szó” - mondja Lao Ce. [1]
Az út fogalma azért is jelentős, mert az következik belőle, hogy itt nem valamilyen elméleti tudásról van szó, hiszen az úton járás gyakorlati tevékenység. Nem elég nézni a térképet, útra kell kelni. Nem elég ismerni a jó irányt, ha nem indulok el, soha nem érek célba.
De vajon merre van a helyes irány? József Attila identitáskereső vágyunkat így fogalmazza meg:
„Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz”.[2]
A modern vallásossággal kapcsolatos felmérések szerint kortársainkat ebben az összefüggésben leginkább a „pszichés fejlődés” témaköre érdekli: a belső boldogság keresése, ami mögött vannak ugyan klasszikus vallási elemek, de a fő cél nem az üdvösség, hanem az egyéni boldogság elérése. Önbizalom, jó párkapcsolatok, kiegyensúlyozottság, harmónia.[3]
A Lumen fidei enciklika ezt az önközpontúságot bálványimádásnak nevezi. Aki arra törekszik, hogy önmaga legyen a valóság közepe, maga készítette bálványoknak hódol. Szétszóródik vágyai sokaságában, szétesik történetének ezernyi pillanatában. Céltalanul bolyong egyik úrtól a másikig. Bálványai nem utat mutatnak, hanem ösvények sokaságát kínálják fel, amelyek nem határozott cél felé vezetnek, inkább labirintust képeznek. A Szentírás szerint az ember csak az Úrhoz való odafordulásban találhat biztos utat.[4]
Erről a két lehetőségről, a két útról szóló tanítást foglalja össze a Második Törvénykönyvben Mózes utolsó beszéde:
„Nézd, ma szemed elé tártam az életet és az üdvösséget, a halált és a kárhozatot. Ha szereted az Urat, a te Istenedet, az ő útjain jársz, életben maradsz és megsokasodsz. Ha azonban elfordul szíved, menthetetlenül elpusztulsz. Válaszd az életet!”[5]
A görögkatolikus keresztelési szertartás bevezető részében van egy egyszerű, de mély tanítást hordozó szimbolikus cselekvés.
A pap a templom előcsarnokában a felnőtt keresztelendőt vagy a gyermeket és keresztszüleit a kijárat felé, szabályosan keletelt templom esetében nyugat felé, a lenyugvó nap, szimbolikusan a sötétség és a halál birodalma felé fordítja és a következő kérdéseket teszi fel:
- Ellene mondasz-e a Sátánnak, minden cselekedetének, minden szolgálatának s minden kevélységének?
A felelet: Ellene mondok.
- Ellene mondottál-e a Sátánnak? – Ellene mondottam.
Ezután megfordulnak az oltár, vagyis Kelet, a felkelő Nap, szimbolikusan a feltámadt és mennybe fölment Krisztus irányába, ahonnan a hívek a második eljövetelre érkező Urat is várják. A pap ekkor ezt kérdezi:
- Egyesülsz-e Krisztussal? – Egyesülök.
- Egyesültél-e Krisztussal? – Egyesültem.
- Hiszel-e benne? – Hiszek benne, mint Királyban és Istenben.
Ezt követően a Hitvallást imádkozva bemennek a templomba és kezdődik a keresztelés szertartása.
Egyházi hagyományunk ezen egyszerű gesztusa a megtérés bibliadrámai megjelenítése. A metanoia[6] ugyanis eredendően két dolgot jelent: megfordulást és a nousz, a gondolkodásmód, az életstílus átalakítását. Nem véletlenül mondja Szent Ágoston:
„Jobb a jó irányba sántikálni, mint futni a rossz felé”.
A metanoia tehát nem csak egyszeri bűnbánat, hanem megállás az úton, megvizsgálása annak, hogy jó felé tartok-e, és szükség esetén képes és kész vagyok-e a megfordulásra és az átalakulásra.
A Lumen fidei tanítása szerint:
„A szeretetet nem lehet egy jövő-menő érzésre redukálni. Igaz, hogy érinti érzésvilágunkat, de azért, hogy megnyissa a szeretet személy felé, s ezzel új utat kezdjen, amely abban áll, hogy kilép saját énje zárt világából és elindul a másik személy felé, hogy tartós kapcsolatot alakítson ki vele; a szeretet egyesülni akar a szeretett személlyel.”[7]
Az ember felé közeledő Isten és az Isten felé közeledő ember útja ezen a ponton találkozhat. Ne csak adventi készületünk, hanem egész életünk iránytűje legyen ez a kérdés: Kész vagy-e kilépni a saját zárt világodból, hogy személyes szeretetben egyesülj Krisztussal, aki az Atya küldötteként a Szentlélekben azt mondja magáról, hogy „én vagyok az út.”
[1] https://mek.oszk.hu/00100/00191/00191.htm 2020.11.07.
Lao Ce: Tao te King, Az Út és az Erény könyve, Fordította: Weöres Sándor. AZ ÚT
[2] József Attila: Isten (Hogyha golyóznak a gyerekek…)
[4] Lumen fidei 13-14.
[5] MTörv 30,15-19
[6] μετανοέω v. μετανοῶ - 1. elméjét, gondolkodását megváltoztatja; 2. jó útra tér, megtér; 3. (utólag) belát vmit, megbán vmit, bűnbánatot tart.
[7] Lumen fidei 25.
