Urunk színeváltozása Jézus emberségének fölfénylő transzcendenciája - P. Vértesaljai elmélkedése
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
A zöld pinea tányérfenyőktől körülvett ravennai kikötőben áll egy magányos ókeresztény bazilika. Előtte Julius Caesar bronzszobra hirdeti a császári flotta keleti kikötőjének alapítóját. Ide horgonyzott le, Nagy Theodorik ariánus városába a Szentháromságot megvalló Kelet és Nyugat kereszténységének igaz hite. Belépve a háromhajós, tágterű bazilikába, az embert áramütésként érinti a csupasz téglafalak végén zölden fluoreszkáló szentélymozaik. Megrendül a hatalmas titoktól és megilletődötten indul feléje, óvatosan, sarutlan mózesi léptekkel. Isten aranysúlyos transzcendens világa vált át pinea-zöld emberi, természetes valóságba. Az isteni ragyogásba azonban csak az örök élet ígéretét hordozó földi pálmafák csúcsa ér át, ám törzsük a fűborította talajba gyökerezik. Mi kapcsolja össze a kettőt, eget és földet? Nemde ez a legfontosabb kérdés az ember számára, akinek görög neve – anthroposz – titokzatosan erre is utal: a fölfelé néző!
De hol is van itt Urunk színeváltozásának jelenete? Jogos a kérdés, mert az arany és a zöld mezők között csak, drágakövekből rakott hatalmas kört látunk, benne ugyancsak kövekkel ékes latin kereszttel. A keresztet égszínkék mezőben pontosan 99 arany és ezüst színű csillag karéjozza. Az arany mezőben úszó rózsaszín felhőcsíkok között balra Mózes, jobbra Illés alakja tűnik fel. Bíborpalliumos tógájuk lendülettel fordul a körbe foglalt Kereszt felé és jobbjukat feléje nyújtják, azaz az ikonkép nyelvén beszélgetnek.
Az evangéliumok elmondják, hogy a Törvényt jelképező Mózes és a prófétákat képviselő Illés megdicsőülten jelenik meg, a drága fehér ruhában, ám dicsőség ide-oda, ők Jézus eljövendő haláláról beszélnek. Dicsőség, glória, arany és vakító fehér fény, az egyik oldalról és az eljövendő halál a másikon. Ez Jézus drámája. Élet és halál, örökké tartó élet és péntek délutáni lándzsadöfés. Tábor hegyén összeér az isteni mindenhatóság, az arany istentranszcendencia és a hűlt Krisztus-tetem.
A Táborhegyi színeváltozás az evangéliumi történés láncolatának elején valósul meg. Jézus tudatosan, időben jelzi tanítványainak, hogy milyen sors vár rá. Pontosan ez a jelenet előzi meg a színeváltozás drámain szép eseményét: Jézus megjövendöli szenvedését. Háromszor! Péter hallani sem akar róla. Az nem lehet! – mondja. Ám éppen ő szólal meg, fönn a hegyen is. Egyedül szól, többes számban, a többiek nevében: Uram, jó itt nekünk! Táborozni akar a Tábor hegyén. Maradandó sátrat is kész építeni Mózesnek, Illésnek, és Urának is egyet. Jézus azonban nem is válaszol a lelketlenül lelkes Péternek. Az evangélisták pontosítanak: azt sem tudta mit beszél. Pedig a szenvedés-jövendölés után pontosan nyolc nap telt el. Ez a nyolc nap fontos! Nem véletlenül jegyzik meg az evangélisták, mert hiszen a föltámadást ünneplő napok rendjére utalnak, ahogy Isten népe – mint a kép alsó részén álló, fehérruhás Apollinárisz püspök, Ravenna első püspöke – nyolcadnapon összegyűjti a hozzá igyekvő tizenkét bárányt. Az arany hátterű felhős égből, mely teofánikus istenkinyilatkoztatást jelent, szó hangzik: Őt hallgassátok! Az Atyaisten szava ez, melyet a felhősorból a Lélekisten szólaltat meg, az engedelmes Isten-Fiúra mutatva: Őt hallgassátok.
A kereszténység ez az Isten-Fiúra hallgatás. Először és lényegileg nem cselekvés és nem akció, hanem hallgatás. A Tanítás hallgatása. Mert van Mesterünk, akit hallgatnunk kell. A ravennai színeváltozás apszis-mozaikja pontosítja ezt a mestert. Arcképét – a mozaik egész méretéhez képest nagyon kicsire véve – a kereszt metszéspontjánál rögzíti. Az ikonográfiából jól ismert szakállas Krisztus arc. A kereszt vízszintes szára két betűt jelül. Alfát és Ómegát. Jézus kereszten kitárt karjai a Kezdetet és Véget mutatja. A kettő közt összenyalábol bennünket. Ez a mi hitünk: Krisztus ölelő szeretete tart egybe bennünket. Senkit nem hagy ki, után megy mindenkinek, anélkül, hogy bárkit is elhagyna. Ez így érthetetlen, de hittel hihető, mert Titok. A Titok szavai ott fénylenek a kereszt fölött: Ikhtüsz, a rejtett írású mozaikszó: Jézus Krisztus, Isten Fia Megváltó. Egybeolvasva a kezdőbetűket, a halat adják ki, a mi vizes, keresztvizes természetünket.
A kereszt alatt szintén írás fut: Ravenna népe görögül és latinul is beszélt. A latin szöveg: Salus Mundi. A Világ Üdvössége. Ezt a tanítást hirdette Sanctus Apolenaris (Apollinárisz) püspök, s a környezet paradicsomi zöldellés: virágok, fák, madarak. Aki hallgatja a Mestert, tőle tudja: „Azért jöttem, hogy életetek legyen és hogy bőségben legyen” (Jn 10,10).
Még egy szó! Kelet ikonfestői iskolás korukban az Színeváltozás ikonját tanulják. Amikor már meg tudják festeni, mehetnek tovább. Nem technikáról van szó! A szív készségéről: „Aki engem követni akar, tagadja meg magát és úgy kövessen engem” (Mt 16,24). Aki megtanulja ezt a Jézus-logikájú utat, a kereszténységet, annak az élet nem fanyar. Hogy is mondja az Ikhtüsz, a Salus Mundi, a Világ Üdvössége: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja. Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” (Mt 11,25-30).
