A szövetség megújítása – Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 21. vasárnapra
Józsue a választott nép vezére, idealizált szereplő, aki mindenben az Úr akarata szerint jár el, gyengeségek, hibák és bűnök nélkül. Józsue idején a nép tökéletesen megtartja a törvényt, ezért jó sora van, az Úr mindig melléáll a bajban. Józsue számos esetben hasonló eseményeket él át, mint Mózes. Például vezetésével a nép száraz lábbal kel át a Jordánon (Józs 3), megünnepli a pászkát Gilgálban (Józs 5), Isten jelenlétében neki is le kell oldania a saruját, ahogy annak idején Mózesnek (Józs 5,16). Józsue az ígéret földjén viszi tovább Mózes, illetve inkább Isten művét. Az Úr, Izrael Istene a pusztában vezette népét, Józsue által pedig bizonyítja, hogy otthonra találásának is őre, az ígéret földjén is oltalmazza és segíti.
E párhuzamok sorába illeszkedik Józsue könyvének befejezése, a 24. fejezet, amely a Sínai-hegyi szövetségkötéshez hasonlóan most az ígéret földjének területén, Szichem városában írja le a szövetség megújítását, ünneplését. Az Egyiptomból való kivonulás, a Sínai-hegy mint a szövetségkötés helye, Izrael életében egyfajta archaikus emlékké, szent múlttá változik, amelyet azonban a jelenben is ünnepelni kell, a mindennapi történelem keretei között is meg kell jeleníteni. Józsue könyvében először a 8. fejezetben történik hasonló kezdeményezés (Józs 8,30-35). A bibliai szöveg ott azt hangsúlyozza, hogy Józsue Mózes törvényének megfelelően jár el. Itt, a 24. fejezetben erőteljesebben kiemeli Józsue szavait, aki emlékezteti a népet Isten eddigi vezetésére, illetve határozottan választás elé állítja őket, vajon az Úrnak akarnak szolgálni, vagy más isteneknek.
A szichemi eseményt „országgyűlésnek” is szokták nevezni, részben, hogy megkülönböztessék a valódi és eredeti, Sínai-hegyi szövetségkötéstől, részben, hogy utaljanak arra, itt már a letelepedett törzsek gyülekeznek össze, és mindenki a saját „birtokára” tér vissza (Józs 24,28). Szichem ősi eseményeket látott: amikor Ábrahám ígéretet kapott Istentől, Szichemben oltárt épített (Ter 12,6-7). Jákob is oltárt emelt Szichemben, miután kibékült bátyjával, Ézsauval, és újra letelepedett Kánaán földjén (Ter 33,18-20). Szichem tehát fontos, szimbolikus jelentőségű település: nem véletlen, hogy az ország kettészakadása után egy ideig Izrael fővárosa, később, a szamaritánusoknak a zsidóságtól való elkülönülése idején a szamaritánus kultusz központja is lett.
Józsue szavai kihívás elé állítják az izraelitákat: válasszanak. Józsue, a vezető többször is megismétli: „Mi, én és házam népe az Úrnak szolgálunk.” A nép számára egyre világosabb, hogy az Úr szolgálata, vagyis a neki élt élet, egy olyan élet, amely az Istennek való odaadásban találja meg kiteljesedését, a valódi szabadság lehetősége. Más isteneknek szolgálni a bizonytalan múltba való visszafordulás, az egyiptomi szolgaságban való megrekedés. A bátor döntés Isten mellett a szabadság alapja. Ez történik Izrael történetének egyik szimbolikus helyén. A nép sajnos nem lesz hűséges az ígéretéhez, Isten mégis őrzi ezt a helyet az ígéret földjén, talán éppen ő óvja a szövetség emlékét a nép szívében is. Ehhez a helyhez a hívő visszatérhet, nemcsak bűnbánattal, hanem reménnyel teljesen.
Az evangéliumban Jézus az, aki kihívás elé állítja tanítványait: „Ti is el akartok menni?” (Jn 6,67). Még nem mutatta meg pontosan, milyen lesz az új és örök szövetség, de az égi kenyérről, odaadott testéről és véréről szóló beszéddel alaposan előre jelezte. Ezt a szövetséget Jézus köti, és ő táplálja választottait egész földi zarándokútjukon. Minden pillanat, amikor mellette igyekszünk dönteni, amikor kimondjuk magunknak és másoknak, hogy megsejtettünk valamit Jézus szavainak belső igazságából, felszabadíthat, felbátoríthat, mellé gyűjthet, hogy vezetésére bízzuk magunkat, és teljesebben éljen bennünk és köztünk az Isten országa.
Évközi 21. vasárnap, B év
