Keresés

Ferenc pápa a Lett Köztársaság elnökével Ferenc pápa a Lett Köztársaság elnökével  (Vatican Media)

Lettország elnökét fogadta a pápa: béke, mesterséges intelligencia, új technológiák

Harmincöt percen át beszélgetett egymással Ferenc pápa és Edgars Rinkēvičs lett elnök, aki ezt követően az államtitkárságon találkozott Parolin bíborossal. A megbeszélések középpontjában az ukrajnai konfliktus állt, valamint a nemzetközi közösség szerepe a békés megoldások keresésében. A mesterséges intelligencia kihívásairól és az új technológiák fejlődéséről is tárgyaltak.

Gedő Ágnes – Vatikán

Lettország elnökét és kíséretét fogadta csütörtökön délelőtt a pápa, akivel zárt ajtók mögött beszélgetett 35 percen keresztül. Edgars Rinkēvičs az audiencia után a vatikáni államtitkárságon találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral és Daniel Pacho atyával, az Államokkal és Nemzetközi Szervezetekkel való Kapcsolatok multilaterális részlegének altitkárával.

Államtitkársági megbeszélések
Államtitkársági megbeszélések

Vatikáni tárgyalások

A szívélyes hangú megbeszélések során a szentszéki közlemény tájékoztatása szerint a felek megelégedésüknek adtak hangot a Szentszék és a Lett Köztársaság között fennálló jó kétoldalú kapcsolatok miatt. Kiemelték a keresztény hit fontosságát, melyet az a lett társadalomban betölt. Kiemelten tárgyalták az Ukrajnában zajló konfliktus helyzetét, amelyben a nemzetközi közösség fontos szerepet játszik a békés megoldások keresésében. Véleményt cseréltek továbbá a mesterséges intelligencia jelentette kihívásokról, és az új technológiák fejlődéséről.

Ferenc pápa és a lett elnök
Ferenc pápa és a lett elnök

Ajándékok

Miután véget ért a magán megbeszélés a pápával, bemutatták a Szentatyának a lett delegációt, és a hagyományos ajándékozás következett. Ferenc pápa egy bronz domborművet adott Rinkēvičs elnöknek “The welcome” – címmel, valamint pápasága dokumentumainak egy-egy példányát, és a 2024-es Béke Világnapra írt üzenetét. A politikus egy ezüstözött plakettet hozott ajándékba a pápának, amely a rigai látképet ábrázolja.

Ajándékozás
Ajándékozás
16 május 2024, 18:38