Keresés

Pünkösdi Regina Coeli imádság Pünkösdi Regina Coeli imádság   (VATICAN MEDIA Divisione Foto)

Váljunk a Szentlélek visszhangjává egymás számára – Ferenc pápa Regina Coeli imája

Naponta táplálkozzunk Isten szavaival, Jézus szavaival, a Szentlélek szavaival, amelyek csodálatos érzéseket ébresztenek bennünk. Ezek a szeretet átalakító, gyümölcsöző szavai, amelyek megismertetik velünk Isten örök Szeretetét – tanította Ferenc pápa Pünkösdvasárnap délben, a Regina Coeli elimádkozása előtt mondott beszédében.

Vertse Márta – Vatikán

Ne feledkezzünk el a szentségimádás, az adoráció csendes imájáról, naponta olvassunk el egy-egy szakaszt az evangéliumból és elmélkedjünk róla. Ezt mindnyájan megtehetjük, sokkal egyszerűbb, mint másokat sértegetni, mérgelődni – állapította meg a pápa.

Miről szól nekünk a Szentlélek?

Ma, Pünkösd vasárnapján azt ünnepeljük, hogy a Szentlélek leszállt Máriára és az apostolokra – kezdte beszédét a Szentatya, miután áldott Pünkösdöt kívánt a Szent Péter téren összegyűlt híveknek, majd utalt az evangéliumi szakaszra, amelyben Jézus a Szentlélekről szól, és azt mondja a tanítványoknak, hogy a Lélek majd megtanít nekünk „mindent, amit hallott” (vö. Jn 16,13). De mit jelent ez a kifejezés? Mit hallott a Szentlélek? Miről szól nekünk? – tette fel a kérdéseket a pápa.

A Szentlélek a szeretet átalakító szavaival szól hozzánk

A Szentlélek olyan szavakkal szól hozzánk, amelyek csodálatos érzéseket fejeznek ki, mint a szeretet, a hála, a bizalom, az irgalmasság. Ezek a szavak egy olyan szép, fényes, konkrét és tartós kapcsolatot ismertetnek meg velünk, mint amilyen Isten örök Szeretete: ezek azok a szavak, amelyeket az Atya és a Fiú mondanak egymásnak. Ezek a szeretet átalakító szavai, amelyeket a Szentlélek ismétel bennünk, és amelyeket jó, ha meghallgatunk, mert ezek a szavak ugyanezeket az érzéseket és szándékokat hívják életre és növelik szívünkben: ezek gyümölcsöző szavak – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Naponta táplálkozzunk Isten Szavával

Ezért fontos, hogy naponta táplálkozzunk Isten szavaival, Jézus szavaival, amelyeket a Lélek ihletett. A Szentatya most is megismételte már sokszor elhangzott biztatását: legyen egy kisméretű, zsebben hordozható evangéliumos könyvünk, amit mindig magunkkal viszünk és használjuk ki naponta a kedvező pillanatokat, hogy elolvassunk egy-egy evangéliumi szakaszt. A pápa idézte az 1957-ben elhunyt Clemente Luigi Antonio Rèbora olasz pap és költő szavait, aki a megtéréséről ezt írta naplójába: „És az Ige elhallgattatta fecsegésemet!” (Curriculum vitae) Isten Igéje elhallgattatja felszínes fecsegéseinket, és komoly szavakra, szép, örömteli szavakra késztet bennünket. „És az Ige elhallgattatta fecsegésemet”. Isten Igéjének hallgatása elhallgattatja a fecsegést – mondta nyomatékkal Ferenc pápa. Így adhatunk teret magunkban a Szentlélek hangjának. A Szentatya arra buzdított, hogy ne feledkezzünk meg a szentségimádás csendes imájáról, arról az egyszerű, csendes imáról, ami az adoráció.  A szentségimádáskor mondjunk szép szavakat magunkban, a szívünknek, hogy utána ezeket a szép szavakat másoknak, egymásnak is elmondhassuk. És így láthatjuk, hogy ezek a szavak a Vigasztaló, a Szentlélek hangjából erednek.

Mária tegyen minket engedelmessé a Szentlélek hangjára

Összefoglalva tanítását a Szentatya leszögezte, hogy az evangélium olvasása, az evangéliumról való elmélkedés, a csendben imádkozás, a jó szó kimondása nem nehéz dolgok, mindannyian megtehetjük ezeket. Könnyebbek, mint sértegetni, mérgelődni. Tegyük fel tehát magunknak a kérdést: milyen helyet foglalnak el ezek a szavak az életemben? Hogyan ápolhatom őket, hogy jobban hallgassak a Szentlélekre, és annak visszhangjává váljak mások számára? Végül a Regina Coeli elimádkozása előtt mondott beszédében a Szentatya azért fohászkodott Máriához, aki Pünkösdkor jelen volt az apostolokkal együtt, hogy tegyen minket engedelmessé a Szentlélek szavára.

20 május 2024, 08:59

A Regina Coeli (vagy Regina Caeli) egyike a négy Mária-antifónának (a másik három az Alma Redemptoris Mater, az Ave Regina Coelorum és a Salve Regina).

XIV. Benedek pápa 1742-ben rendelte el, hogy az Úrangyala helyett imádkozzuk állva a halál feletti győzelem jeléül a húsvéti időben, vagyis Húsvét vasárnaptól kezdve Pünkösd napjáig.

Az Úrangyalához hasonlóan naponta háromszor imádkozzuk: hajnalban, délben és naplementekor, hogy a napot Istennek és Máriának ajánljuk fel.

Ez az ősi antifóna egy kegyes hagyomány szerint a VI. vagy a X. századra nyúlik vissza, míg elterjedésének első írásos dokumentuma egy XIII. század első feléből származó ferences breviárium. Négy rövid verssorból áll, mindegyik Allelujával fejeződik be. Ezzel az imával a hívek Máriához, a Mennyek Királynőjéhez fordulnak, hogy vele együtt örüljenek Krisztus feltámadásának.

Ferenc pápa 2015. április 6-án, éppen a Regina Coeli elimádkozásakor, a Húsvét utáni napon tanácsolta, hogy milyen legyen a szívünk, amikor ezt az imát mondjuk:

„...Máriához fordulunk és arra hívjuk, hogy örvendezzen, mert Az, akit méhében hordozott, ígéretéhez híven feltámadt, és Mária közbenjárására bízzuk magunkat. Valójában a mi örömünk Mária örömének visszatükröződése, mert Ő az, aki megőrizte, és hittel őrzi a Jézussal történt eseményeket. Mondjuk el tehát ezt az imát a gyermekek meghatottságával, akik boldogok, mert Anyjuk boldog”. 

A legutóbbi Úrangyala / Regina Coeli imádságok

Olvasd el mindet >