A Béke iskolája hálózatnak lelkes közössége a VI. Pál aulában A Béke iskolája hálózatnak lelkes közössége a VI. Pál aulában   (Vatican Media)

Ferenc pápa a Béke-iskola nemzeti hálózatához: Legyetek a jövő felelősségteljes főszereplői!

Április 19-én pénteken délelőtt a Szentatya a VI. Pál aulában találkozott a Béke-iskola olasz nemzeti hálózatának tanáraival és diákjaival. A nagy aulát megtöltő 6000 tanárhoz és diákhoz intézett beszédében Ferenc pápa a jövő iránti felelősségre buzdította őket, elkötelezetten és közösségi munka révén váljanak ne csak saját sorsuk építőivé, hanem együtt vessék el a mában a béke magvait, melyek biztosítják a holnapok békéjét.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán           

Napról napra vessük el a béke magvait

A Szentatya mindenekelőtt köszönetet mondott a Béke-iskola ötleteiért, kezdeményezéseiért, képzéseiért, melyeknek célja egy új világkép előmozdítása. Megköszönte továbbá lelkesedésüket, mellyel a szép és a jó céljainak elérésére törekednek a világ mai drámai helyzetében, ahol igazságtalanság és erőszak torzítja el az emberi méltóságot. Köszönet azért is, hogy szenvedéllyel és nagylelkűséggel elkötelezik magukat a „jövő építkezési területein”, legyőzve a kísértést, hogy csak a mára összpontosítsanak, ami azzal járhat, hogy elveszítik a nagy álmok képességét. A pápa nyomatékkel szögezte le, hogy ma minden eddiginél nagyobb szükség van arra, hogy felelősséggel éljünk, tágítsuk ki látókörünket, előre tekintsünk, és hogy napról napra elvessük a béke magvait, amelyek holnap kicsírázhatnak és gyümölcsöt hozhatnak.

„Alakítsuk át a jövőt! A békéért, gondoskodással!”

Jövő szeptemberben New Yorkban tartják a Jövőről szóló csúcstalálkozót, amelyet az ENSZ hív össze, hogy szembenézzen a mostani történelmi pillanat nagy globális kihívásaival és aláírja a „Jövőről szóló paktumot” és még egy „Nyilatkozatot a jövő nemzedékeiről”. Ez egy fontos esemény, amihez szükséges a hálózat tagjainak a hozzájárulása, hogy az elhatározások ne maradjanak csak „papíron”, hanem konkréttá váljanak és megvalósuljanak a változtatás tettein keresztül. A Béke iskolájának tagjai a szívükben hordoznak egy nagyszerű álmot, mely így hangzik: „Alakítsuk át a jövőt. A békéért, gondoskodással”. Ferenc pápa ennek kapcsán elmondta azt, amiben erősen hisz: Ti arra vagytok hivatva, hogy a jövő főszereplői legyetek, ne pedig annak szemlélői. Ennek a világcsúcsnak az összehívása valójában arra emlékeztet, hogy mindnyájunk feladata egy jobb jövő építése és hogy azt főként közösen kell felépítenünk! Az „eljövendő világgal” és a problémái megoldásával kapcsolatos aggodalmainkat nem ruházhatjuk át azokra az illetékes intézményekre, melyek sajátos társadalmi és politikai felelősséget hordoznak.

A kihívások a bátorság és egy közös álom kreativitását igénylik

Jóllehet ezek a kihívások speciális hozzáértést igényelnek, mégis szorosan érintenek bennünket, mindnyájunk életét és mindenkitől aktív részvételt, személyes elkötelezettséget követelnek meg. A mai globalizált világban, ahol mindannyian egymásra vagyunk utalva, nem maradhatunk egyedül, csak a saját „kertünkkel” foglalkozva, hanem hálózatba kell kapcsolódni és ott egymást erősítve és harmóniában kell dolgozni. Ez azt jelenti, hogy „én”-től a „mi” felé haladunk, így nem „a magam javára dolgozom”, hanem „a közjóért, mindenki javára” – sürgette a pápa. A mai kihívások és főként azok a kockázatok, amelyek sötét felhőkként gyülekeznek felettünk, ugyanis a jövőnket veszélyeztetik, és éppúgy globálissá váltak. Mindnyájunkat érintenek, kérdőre vonják az egész emberi közösséget, bátorságot és egy közös álom kreativitását igénylik, hogy együtt nézzünk szembe a földünkön átélt környezeti, gazdasági, politikai és társadalmi válsággal.

A megoldást a munka jelenti, nem pedig az alvás

A pápa szerint egy olyan álomról van szó, mely megköveteli, hogy éberek legyünk és ne aludjunk el! A megoldást a munka jelenti, nem pedig az alvás, sem a sétafikálás, vagy a pamlagon heverészés. Ellenben jól kell használni az informatikai eszközöket, ne vesszünk el a közösségi médiában és a pápa nyomatékkal hangsúlyozta, hogy ezt a fajta álmot imádsággal kísérve valósítsák meg, vagyis együtt Istennel, ne csak saját erőből. Ferenc pápa két kulcsszót ajánlott a diákok és tanárok teendőinek középpontjába, melyek a béke és a gondoskodás. Ezek összetartoznak, hiszen a béke nem csak a fegyverek csendjét jelenti, hogy nincs háború, hanem a jóakarat, a bizalom és a szeretet légkörét, amely a gondoskodás kapcsolataira épülő társadalomban érlelődik, amelyben az individualizmus, a figyelmetlenség és a közömbösség átadja a helyét a másokra való odafigyelés és a meghallgatás képességének, és amely begyógyítja mások sebeit, hogy az az együttérzés és a gyógyulás eszköze legyen mindenki számára. Ezzel a gondoskodással fordult Jézus az emberek, köztük főként a legsérülékenyebbek felé, amiről az evangélium oly gyakran szól nekünk. A kölcsönös „gondoskodásból” egy befogadó társadalom születik, amely békén és párbeszéden alapul.

Járjanak el a „majd én gondoskodom”, „a szívemre veszem” lelkület jegyében

A pápa ezekben a háborús időkben arra kérte a Béke-iskola tagjait, hogy legyenek a béke megteremtői egy olyan társadalomban, amely még mindig a leselejtezés kultúrájának a foglya, legyenek a befogadás főszereplői, legyenek a jövő építői a globális válságok által átszőtt világban, hogy közös otthonunk a testvériség, a szolidaritás és a béke helyévé váljon. Végül azt kérte tőlük, hogy szenvedéllyel ápolják álmukat, szálljanak szembe az „engem nem érdekel” vélemény hanyag nemtörődömségével és járjanak el a „majd én gondoskodom”, „a szívemre veszem” lelkület jegyében. Igenis törődjenek a föld és az embertársak sorsával, gondoskodjanak az előttük megnyíló jövőről, hogy az valóban olyan legyen, amilyennek Isten megálmodta mindenki számára: békés és szépséges jövő az egész emberiség számára – zárta a Béke-iskola olasz nemzeti hálózatának tanáraihoz és diákjaihoz intézett beszédét Ferenc pápa.

 

19 április 2024, 12:27