Keresés

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Közép-Európa Intézetének logója A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Közép-Európa Intézetének logója 

Berzeviczy Klára a Mária Rádió és a PPKE Közép-Európa Intézetének új kezdeményezéséről

A Mária Rádió havonta közvetít majd olyan vallásos-ismeretterjesztő-egyetemi jellegű adásokat, amelyek bepillantást engednek a Katolikus Egyetem tudományos-oktatási tevékenységének egyik fontos műhelyébe. Erről az új együttműködésről beszélgettünk Berzeviczy Klárával, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Közép-Európa Intézetének vezetőjével.

Somogyi Viktória - Vatikán

VR Érdeklődéssel hallottunk egy újszerű kezdeményezésről, ami – várhatóan – a Mária Rádió és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Közép-Európa Intézetének együttműködéséből jön létre a 2023-as év folyamán. Mint értesültünk a Mária Rádió havi rendszerességgel közvetít majd olyan vallásos-ismeretterjesztő-egyetemi légkörű műsorokat, amelyek bepillantást engednek a Katolikus Egyetem tudományos-oktatási tevékenységének egyik fontos műhelyébe. Bővebb felvilágosításért dr. Berzeviczy Klárához, az említett Intézet vezetőjéhez fordultunk. Berzeviczy tanárnő intézetvezetői feladatainak ellátása mellett germanista és történész, oktatói és kutatói munkát végez az Egyetemen, fő kutatási területei a felvidéki – ma szlovákiai – német kisebbség kultúrájához illetve a magyar középkor történelmi eseményeihez és a középkor, kora újkor német irodalmához kapcsolódnak. Így hát megkérjük, hogy vázolja röviden a tervezett új műsor tartalmát és célkitűzéseit.

BK Tisztelettel üdvözlöm a Vatikáni Rádió hallgatóit. A feltett kérdésre válaszolva előbb engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a PPKE Közép-Európa Intézetéről. Ez az Intézet a Lengyel, az Orosz és a Germanisztika Tanszékeket foglalja magába és bár aktivitása földrajzilag kissé elnyúlt területet fed le, Európa népességének jelentős hányadával foglalkozik és az itt élő népek nyelvi, kulturális és vallási sajátságait igyekszik kutatásaival alaposabban megismerni és a PPKE hallgatóival megismertetni.

Ami a tervezett műsort illeti, ez részét képezi annak a törekvésnek, amely az egyetemek világát igyekszik a rádió-hallgatókhoz, TV-nézőkhöz közérthetően és – lehetőleg – érdekesen közelebb hozni és a három keresztény nemzet a német, lengyel és orosz kultúrájának, történelmének, irodalmának és lelkiségének értékeibe bevezetni. Célunk továbbá, hogy potenciális egyetemi hallgatóink jobban tájékozódjanak a falaink között végzett színes és sokoldalú munkáról és világos képük legyen arról, hogy „mire is adják fejüket” ha nálunk kezdik vagy folytatják tanulmányaikat.

VR Ez nagyon érdekesnek látszik. Mondana néhány példát a tervezett műsorok tartalmáról?

BK Igyekszünk sokoldalúan bemutatkozni. Az első adásban az Egyetem, a Bölcsészettudományi Kar és a Germanisztika Tanszék „alapító atyáinak” egyikével Vizkelety András akadémikussal tervezünk egy beszélgetést, amiben a tanszék alapításáról, az ott folyó kutatásokról és különösen pedig azokról a magyarországi német középkori kéziratokról esik majd szó, amelyek a német kézirathagyományozás szempontjából is fontosak.

Egy következő adásban a Lengyel Tanszék oktatói arról beszélnek majd, hogy az évezredes múltra visszatekintő lengyel-magyar barátság hogyan realizálódik a Tanszék kutató és oktató munkájának mindennapjaiban.

Az ezután következő adás valamikor Húsvét táján esedékes, ezért úgy tervezzük, hogy az Orosz Tanszék munkatársai az ortodox húsvéti szokásokról, liturgiáról és a kapcsolódó hagyományokról tartanak egy ismertetést, hangsúlyozva a katolikus és az ortodox ünneplési szokásokban mutatkozó egyezéseket és érdekesebb különbségeket.

VR Ezek érdeklődést felkeltő adásokat ígérnek. Van még „raktáron” néhány elképzelés?

BK Igen, terveink – egyelőre – a 2023-as év végéig készültek, ha sikeresek leszünk, akkor persze lelkesen folytatjuk majd a jövőben is, Kérdésére válaszolva megemlítem, hogy mivel május 1-e Bajorországban Bajorok Nagyasszonyának ünnepe, így, májusi adásunkat, úgyis mint germanisták az ünnep történeti és lelkiségi hátterének, illetve a híres bajor Mária kegyhelynek, Altöttingnek szeretnénk szentelni. Ez a terv a közelmúltban szomorú kiegészítést kapott: a december 31-én elhunyt bajor-német pápa, XVI. Benedek is nagy tisztelője volt Bajorok Nagyasszonyának és értékes gondolatokat, imákat hagyott örökül, ehhez a témához – is.

A továbbiakban a szlavisztikával foglalkozó kollégák a ruszin népcsoport történetével és hagyományaival foglalkoznának, ugyancsak szláv kötődésű téma lesz a Kijevi Rusz-ban szentté avatott magyarok története, majd újból „germanista köntösben” jelenünk meg a felvidéki (ma szlovákiai) német kisebbség egyes érdekes hagyományaival, kiemelkedő személyiségeivel. Végül lengyel-magyar-német témaként két közeli rokon szent, Árpádházi Szent Erzsébet és nagynénje Andechsi vagy Sziléziai Szent Hedvig életútját és a velük kapcsolatos hagyományokat, legendákat ismertetnénk.

A műsorok elkészítésébe igyekszünk majd egyes hallgatóinkat is bevonni, reméljük, hogy a műsor-készítés izgalmas feladatai majd a rendszeres egyetemi munkához is közelebb hozza őket.

VR Mi a műsor címe és mikor lesznek hallhatóak az adások?

BK A készülő új műsor címe Közép-Európa Mozaik és február 11-től lesz négyhetente hallható szombat esténként 21.05 órai kezdettel.

VR Köszönjük az érdekes beszámolót és sok sikert kívánunk ennek a lelkesítő kezdeményezésnek.

BK Köszönjük az alkalmat és a Vatikáni Rádió hallgatóinak figyelmét!

Hallgassa meg Berzeviczy Klárával készült interjúnkat!
13 január 2023, 17:50