Michael Czerny bíboros a Vatikáni Rádióban Michael Czerny bíboros a Vatikáni Rádióban 

Czerny bíboros Magyarországra látogat az ukrajnai menekültek ügyében: a remény útja

Az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának ideiglenes prefektusa kedden délelőtt a pápa nevében Budapestre és más városokba utazott, ahol felkeresi az ukrán menekültközpontokat, és találkozik az őket segítő szervezetek képviselőivel: „Nagy figyelmet érdemel és aggodalmat jelent az emberkereskedelem és az embercsempészet. Ezek olyan tragédiák, amelyek a válság pillanataiban felerősödnek.”

Salvatore Cernuzio / Somogyi Viktória – Vatikán

Az „ima”, a „prófécia”, a „háború elítélésének” útja. Michael Czerny bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának ideiglenes prefektusa ebben a három kifejezésben összegezte azt a küldetését, amelyet március 8-tól Magyarországon végez, hogy vigaszt és támogatást nyújtson a pápa és a „keresztény nép” nevében az Ukrajnából a borzalmak elől menekülő emereknek. Vasárnap az Úrangyala imádság alkalmával a pápa jelentette be, hogy Michael Czerny jezsuita bíboros Magyarországra, Konrad Krajewski bíboros, pápai főalamizsnás pedig Lengyelországba utazik, a menekültekről sújtott területekre, a Szentszék azon akaratának jeleként, hogy az „mindent megtesz” a béke érdekében.

Ferenc pápa: hagyják abba ezt a kegyetlen ukrajnai háborút, győzzenek a tárgyalások

Krajewski bíboros jelenleg Lengyelországban, Dorohusk határvárosban tartózkodik Lublin közelében, ahova több mint egymillió menekült érkezett. A pápa fehér rózsafüzérével ajándékozta meg az önkénteseket és a menekülteket, majd a bíboros azonnal a przemysli pályaudvarra indult, ahová Kijevből és Lvivből érkeznek vonatok. Czerny bíboros útja pedig kedden reggel kezdődött meg Budapest irányába, ahol számos menekültcsoporttal és az őket segítő szervezetek képviselőivel találkozik. A bíboros missziója során rámutat az ukránok szenvedései és az elhúzódó, a világ figyelmét nem felkeltő konfliktusok közötti szomorú hasonlóságra. Egyben aggodalmát fejezi ki a határokon és a szomszédos országokban az emberkereskedelem és a migránsok csempészetével kapcsolatos megnövekedett tevékenységek miatt.

Czerny bíboros budapesti útja előtt nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak

Bíboros úr, a pápa az Úrangyalakor hangsúlyozta, hogy a két bíboros útja „nemcsak a pápa, hanem az egész keresztény nép jelenlétét tükrözi, akik kijelentik: „A háború őrület! Nézzétek ezt a kegyetlenséget!” Fontos és nagy felelősséggel járó küldetés...

Czerny: Ez az utazás konkrét módon közelebb hozza a Szentatya és az egész keresztény közösség szavát, imáját, próféciáját, a háború elítélését az emberek szenvedésének helyéhez. Ez a jelenlét és a szeretetközösség kifejezésre juttatása. Azért megyek, hogy megnézzem mi történik, meghallgassam az embereket és ezáltal tanuljak, illetve, hogy kifejezzem nekik szolidaritásunkat.

Milyen lelkiállapotban utazik el?

Czerny: A szeretet érzése van bennem azok iránt, akikkel találkozom és egyben a remény is eltölt, hogy a pápa közelségét elvihetem az embereknek.

A pápa az Úrangyalakor megbélyegezte ennek a háborúnak a „kegyetlenségét”. A közösségi oldalakon pedig órák óta kering az a fotó, amelyen egy agyonlőtt édesanya és két gyermeke látható Irpin falu határában. Hogyan ítéli meg ezt a képet?

Czerny: Ez egy kálvária jelképe. Ártatlan életeket áldoztak fel teljesen emberellenes célokért. A nagyböjt idejét éljük. El kell ítélnünk ezt a tettet, de meg kell állnunk és lelkiismeret-vizsgálatot kell végeznünk: kérdezzük meg magunktól, hogyan járulunk hozzá mindannyian ahhoz az erőszakhoz és ellenségeskedéshez, amelyet ez a tragikus kép olyan egyértelműen kifejez.

Útja során az ukrán migránsok és menekültek drámája áll a középpontban. Milyen formában fejeződik ki az a segítség, amelyet ezeknek az embereknek visz a pápa nevében?

Czerny: Mindenekelőtt azzal, amit én a jelenlét szentségének nevezek, ami annyit jelent, hogy elvisszük az embereknek az Evangélium szavát és a konkrét támogatást. Kis küldöttség vagyunk, amely mindezt megpróbálja kifejezésre juttatni: közvetíteni a befogadási szándékot, közel lenni a szenvedéshez, reményt nyújtani azoknak, akik menekülni kényszerültek.

Anyagi támogatást is visz?

Czerny: Igen, remélem anyagi segítséget is tudok vinni magammal.

A menekültkérdésben van egy probléma, nevezetesen az országban jelen levő afrikai és ázsiai lakosok kirekesztése és peremre szorítása. Mit tesz ezekért az emberekért?

Czerny: Ez egy borzasztóan fájdalmas és kényes pont. Nehéz egy ilyen feszültség idején szembe nézni ezzel a kérdéssel, amelynek gyökerei az előítéletekben, az elutasításban és a félreértésekben rejlenek. Mi azonban megpróbáljuk összekapcsolni az európai menekültek tapasztalatait az ázsiaiakéval és az afrikaiakéval. És nemcsak ezt tesszük...

Még mi mást?

Czerny: Létezik az emberkereskedelem és az embercsempészet problémája is. Ez egy dráma, amely a válság és a zűrzavar mostani pillanataiban felerősödik és kihasználja azokat. Nemcsak a háború, az elűzetés van jelen tehát, hanem a rabszolgaságba vetett kiszolgáltatott emberek is... Missziónk során nagy figyelmet és törődést fogunk fordítani erre a problémára is – zárta interjúját Michael Czerny bíboros a Vatikáni Rádiónak budapesti útja előtt.

 

08 március 2022, 15:08