Keresés

A Szent Atanáz templom megrongált feszülete, Brooklyn, USA A Szent Atanáz templom megrongált feszülete, Brooklyn, USA 

A brooklyni egyházmegye reakciója a templomrongálásokra: a gyűlölet soha nem győz

Lefejezték a Szűz Mária karjában nyugvó Gyermek Jézus szobrát, továbbá ledöntötték és megrongálták a feszületet, valamint elégettek egy amerikai zászlót: e vandál tetteket május 14. és 17. között hajtották végre az Egyesült Államok brooklyni egyházmegyéjében.

Isabella Piro / Somogyi Viktória - Vatikán

Az első bűntettre a brooklyni egyházmegyei hivatal területén került sor, míg a másodikra ​​a bensonhursti Szent Atanáz templom udvarán. A történtekre azonnal reagált az egyházmegye és sajtóközleményben ítélte el a cselekményeket. Az egyházmegye erős aggodalmának adott hangot a bűntettekkel kapcsolatban: „Nagyon aggódunk, hogy a katolikusok elleni gyűlöletből elkövetett bűncselekményekről van szó” – hangsúlyozta Anthony M. Hernandez prelátus, az egyházmegyei kúria moderátora. Ezért az összes brooklyni templomot felszólította, hogy „legyenek éberek”, és felkérte a rendőrséget, hogy „fokozza az ellenőrzést végző járőröket azokon a területeken, ahol istentiszteleti helyek vannak”. „A katolikus hit és minden más vallás iránti gyűlöletnek és intoleranciának itt nincs helye” - nyomatékosította Hernandez prelátus.

Gyűlöletből elkövetett bűntettek

Hasonlóképpen nyilatkozott a Szent Atanáz templom plébánosa, David Cassato atya is, aki elsőként találta meg a feldöntött és megrongált feszületet, amelyet 2010-ben édesanyja adományozott a templomnak. „E gyűlöletből elkövetett tettnek a felfedezése a plébánián töltött húsz évem legszomorúbb napját jelentette” – fogalmazott a plébános. Hozzátette azonban, hogy szerencsére „a gyűlölet soha nem győz. Olyan közösség vagyunk és olyannak is kell maradnunk, amely továbbra is a Feltámadott Krisztus üzenetét hirdeti: a szeretet, a remény és a megbocsátás üzenetét”. A New York-i rendőrség gyűlöletből elkövetett bűntettként indított nyomozást az ügyben.

Eközben az egyházmegye már megtette a szükséges lépéseket mindkét megrongált szobor helyreállítására, amelyek hamarosan újra visszakerülnek helyükre. Múlt pénteken a hívek pedig részt vettek egy közösségi imán a történtek után.

 

 

20 május 2021, 10:16