XII. Piusz és a nyugati világ eszméje - új kutatási projekt: Occidentes

Fausta Speranza / Somogyi Viktória – Vatikán

Nem könnyű ma a Nyugatról beszélni anélkül, hogy sztereotip, leegyszerűsítő, retorikai és ideológiai képletekbe esnénk. Tisztában vagyunk azzal, hogy ehhez a Nyugat koncepciójának historizálására van szükségünk. Minden a múlt század drámájára nyúlik vissza: a világháborúra, majd a vasfüggöny által megosztott világra, amely megosztottsághoz vezetett az Egyesült Államok védelmi ernyője alatt álló Nyugat-Európa, amelynek kontextusában elindult az integráció folyamata, valamint a Szovjetunió által hegemonizált Kelet-Európa között.

Az egyház, amely ellenállt egy homologizáló gondolkodásnak

XII. Piusz pápaságának éveiben, 1939 és 1958 között, a homologizáló nézetek világában a katolikus egyház kitűnt azzal, hogy különböző formában biztosította Európában és Amerikában is a megközelítések sokféleségét. Ezzel hozzájárult ahhoz, hogy életben tartsa a dialektikát a „Nyugat”-ról alkotott különböző elképzelések és modellek között. Erről beszélt a Vatikáni Rádiónak Roberto Regoli atya, a Pápai Gergely Egyetem Egyháztörténeti Tanszékének igazgatója.

A Nyugat eszméje

Az olasz történész pap hangsúlyozta, hogy a Nyugat eszméje, ahogy Európa eszméje is (amely a Nyugathoz képest részben eltérő utat járt be), az ókortól kezdve a legkülönfélébb értelmezések tárgya volt, amelyek megpróbálták meghatározni annak kiterjedését és határait mind területi, mind kulturális szinten. Ez egyre bonyolultabbá vált különösen az új világ felfedezése óta. A XX. század elején a „Nyugat” fogalmát egyre gyakrabban úgy értelmezték, hogy az legitimálja a stafétabot, vagyis az ún. „nyugati világ” erkölcsi útmutatójának ideális átadását Európától az Egyesült Államoknak. A II. világháború után a gazdasági, politikai, kulturális és társadalmi összekapcsolódási folyamatok, amelyek áthatották ugyanezt a világot, hozzájárultak ahhoz, hogy a Nyugatra, mint szerves egységre tekintsenek. Ezt a Nyugat fogalmat is ugyanazok az alapértékek hatották át, mint például a demokratikus államforma és a gazdasági fejlődés kapitalista modellje. Ez a nézet a hidegháború évtizedeiben megerősödött. Ugyanezekben az években meg kell említeni Izrael Állam születését, hangsúlyozva, hogy 1948-ban ismét újradefiniálták a Nyugat területi határait, nagy szimbolikus értékű előőrsöt teremtve az európai kultúra egyik történelmi és eszmei forrásában, Jeruzsálemben. Ez feszültséget keltett a Közel-Keleten évezredek óta jelen lévő keresztény közösségekkel kapcsolatban, amely segít megérteni, hogy a Nyugat nem területi fogalom – mutatott rá a történész.

A katolikus világ sajátossága

Regoli atya emlékeztetett arra, hogy az alapvető és részvételi demokrácia eszméjéhez való ragaszkodás kezdte jellemezni a katolikus világ gondolkodását és cselekvéseit XII. Piusz pápasága óta a „keresztény demokráciák” különféle tapasztalataira hivatkozva. Egy olyan perszonalista elképzelésről beszélhetünk, amelyből a vallásszabadság és az emberi jogok dimenziójának megnyílása származik a zsinaton. Más szempontból kiemelhető a kapitalista rendszerrel szembeni kritikus szemlélet, amely még Pacelli pápa idején - folytonosságban az előző pápák doktrinális tanításával - egyes esetekben, különösen Latin-Amerikában, a kapitalizmus és a kollektivizmus közötti „harmadik út” tervének gondolatához vezetett, amelynek célja, hogy teret engedjen a piacgazdaság humanizálása reálisabb kísérleteinek. Sőt, a nyugati féltekén az amerikai világgal, különösen a globalizáló ambíciókkal és liberális kultúrájának protestáns gyökereivel fennálló kapcsolatot a Szentszék, amely osztozott az Egyesült Államokkal a kommunizmus terjedése elleni elkötelezettségben, dialektikus feszültségként élte meg, mivel mindkettő a nyugati civilizáció jellemzőinek hiteles tolmácsa szerepét követelte magának.

Az átfedések, amelyek nem segítenek

Regoli atya hangsúlyozta, hogy a keresztény Nyugattal és a kapitalista Nyugattal való teljes azonosulás lehetetlensége még egyértelműbben kitűnik Latin-Amerikában, ahol az Egyesült Államok kulturális, politikai, sőt vallási befolyása serkenti - a helyi katolicizmus érintett szektorainak reakciójaként - az ideális kapcsolatok keresését a nyugati civilizáció más modelljeivel, amelyek eltérnek az Egyesült Államokétól. E tekintetben hangsúlyozni kell a francoizmus és a salazarista „Estado Novo” által a hispán Amerikára, illetve Brazíliára gyakorolt hatásokat. Másrészt a szubkontinensen a kontinens integrációjának „neo-bolivári” eszméje is kialakult XII. Piusz éveiben, amely fontos összehasonlítási pontot talál az európai integrációs folyamat előképeiben. XII. Piusz válasza a régió bonyolult lelkipásztori és társadalmi kihívásaira úgy tűnik, hogy a helyi egyházak és az amerikai katolicizmus együttműködését egy olyan megközelítéssel ötvözi, amelynek célja a szubkontinens sajátosságainak értékelése. Ennek a megközelítésnek a kifejeződése a Latin-Amerikai és Karibi Püspöki Konferenciák Tanácsának (CELAM) megszületése, amelynek közgyűlése először 1955-ben ült össze Rio de Janeiro-ban, valamint a Latin-Amerika Bizottság megalapítása (1958). Ezzel kapcsolatban Regoli atya emlékeztetett arra, hogy a korábbi pápaságok idején gyakran áhított együttműködés a John F. Kennedy által 1961-ben indított „Szövetség a Haladásért” (Alliance for Progress) által előtérbe kerül.

A spanyol és portugál autoriter rendszerek egyedülállósága

A bipoláris dinamika által uralt kontextusban a háború előtti rend folytonosságának jelentős elemét Spanyolország és Portugália tekintélyelvű rendszere képviseli – mutatott rá az Occidentes projekt élén álló másik történész, Paolo Valvo, a kortárs történelem kutatója a milánói Katolikus Egyetemen.

Valvo emlékeztetett arra, hogy a spanyol és portugál rendszerek továbbra is a „katolikus vezetésű állam” ideálját testesítik meg, amelyről sok nyugati katolikus elmélkedett az 1930-as években, beleértve azokat is, akik 1945 után a saját országuk demokratikus újjáépítésének főszereplői lettek. Valvo kifejtette, hogy ebben az összefüggésben mindenekelőtt az eszme szempontjából tekintenek rá, anélkül azonban, hogy elhanyagolnák e rendszerek elnyomó következményeinek kezelését, valamint az érintett katolikus világ e tekintetben tanúsított hozzáállását. Valvo hangsúlyozta, hogy sokféle szempontot kell figyelembe venni, és éppen ezért hasznos, ha különböző tudósok véleményt cserélnek e témáról és hozzájárulnak nemcsak különböző egyetemekről és országokból, hanem különböző tudományterületekről is. A történeti kutatás közös célja valójában négy egyetem tudományos munkáját egyesíti: a Szent Szív Katolikus Egyetem, a Pápai Gergely Egyetem, a Navarrai Egyetem és a Portugál Katolikus Egyetem működik együtt a projektben. E tekintetben Valvo kiemelte, hogy a projekt módszertani perspektívák széles spektrumát használja fel – a világtörténelemtől a gazdaság- és társadalomtörténetig, a nemzetközi kapcsolatok történetétől a gondolkodástörténetig –, és a kutatási erőfeszítések közötti összhang fontosságára összpontosít, nyitottan más kutatók jövőbeli hozzájárulására is. Nyilvánvaló, hogy az egyes kutatók munkája nemzetközi távlatban helyezkedik el, amely hozzáadott értéket képvisel. A kutatás eredményeit, valamint a különböző egyetemek és a különböző országok közötti együttműködést elsősorban időszakos, mélyreható szemináriumok útján, valamint tudományos publikációk (monográfiák, folyóiratokban megjelent cikkek és gyűjtemény kötetek) útján közlik, lehetőség szerint a nyílt hozzáférést biztosítva. Minden tematikus terület esetében egy nemzetközi konferencia megszervezését is tervezik, amelyre a résztvevő egyetemek egyikén kerülhet sor.

A Vatikáni Levéltár megnyitása lehetővé teszi a kutatást

Valvo emlékeztetett arra, hogy a Vatikáni Levéltár 2020. március 2-tól a tudósok rendelkezésére bocsátotta XII. Piusz-korszakának dokumentumait, értékes lehetőséget kínálva azoknak, akik kritikusan kívánják elmélyíteni a „Nyugat”, a „civilizáció” és a nyugati - európai, észak-amerikai és latin-amerikai - katolicizmus eszméjét, amely tudatosan vagy öntudatlanul áthatotta XII. Piusz pápaságát a legkülönfélébb területeken. Lényeges, hogy értékes lehetőséggé váljon a nemzetközi színtéren elismert akadémiai intézmények közötti hálózatépítés lehetősége, amely stabil együttműködés keretében és a tudományos kutatás legszélesebb körű szabadságának tiszteletben tartásával megoszthatja egymással és integrálhatja képességeit eredeti és interdiszciplináris kutatási irányok megnyitásához.