Keresés

Haiti katolikus zarándok Nagyhéten Haiti katolikus zarándok Nagyhéten 

Elraboltak tíz embert Haitin, köztük 5 papot és 2 apácát

Újabb emberrablás történt Haitin, ezúttal a célkeresztben a katolikus egyház áll. Több hírforrás szól arról, hogy egymillió dollár összegű váltságdíjat követelnek az elkövetők. A szerzetesek és szerzetesnők helyi konferenciája arra kéri az országot, hogy emelkedjen ki az erőszak légköréből, amely jelenleg uralkodik. Walter Nanni, az olaszországi Karitász képviselője a Vatikáni Rádiónak adott interjújában hangsúlyozta: „A bizonytalanság és az erőszak egyre jobban növekszik Haitin”.

Giancarlo La Vella / Andrea De Angelis / Somogyi Viktória - Vatikán

Öt katolikus pap, két apáca és három világi hívő az áldozata az újabb erőszak cselekménynek Haitin. A hírt a helyi püspöki konferencia közölte, hangsúlyozva, hogy az emberrablók egymillió dollár összeget követelnek szabadon bocsátásukért. A tíz fős csoport az ország fővárosa Port Au Prince-től északkeletre fekvő területen utazott, amikor rájuk támadtak. A haiti szerzetesek és szerzetesnők konferenciájának (CHR) főtitkára, Gilbert Peltrop atya nyilatkozatában közölte az elrabolt tíz ember nevét. A hét szerzetes: Joseph Evens atya, Michel Briand atya (francia nemzetiségű), Jean Nicaisse Milien atya, Joël Thomas atya, Hugues Baptiste atya, Anne Marie Dorcélus nővér és Agnès Bordeau nővér (szintén francia). Arnel Joseph atya hozzátartozóinak három tagja is velük volt: édesanyja, Oxane Dorcélus; húga, Lovely Joseph és a keresztapja, Welder Joly.

A régóta tartó haiti válság

A karibi ország, amely az Antillákon fekvő Hispaniola szigetének körülbelül egyharmadát foglalja el, súlyos gazdasági, politikai és társadalmi válságon megy keresztül, amely diktatórikus fordulatot eredményezhet. Régóta emberrablások és erőszakos bűncselekmények sújtják, amelyek az elmúlt 15 évben az országon végigsöpört hurrikánok, földrengések és járványok által okozott súlyos zavarok légkörében játszódnak le. Példa nélküli humanitárius vészhelyzet állt elő a természeti katasztrófák után, amely a nemzetközi közösség mozgósítása ellenére továbbra is fennáll. Különösen a 2010. január 12-i földrengés kényszerítette térdre az országot. Ez a 11 évvel ezelőtti 7-es erősségű földrengés legalább 200.000 ember halálát okozta, ez a szám egyes becslések szerint akár a félmilliót is eléri.

A püspökök felszólítása

Egy helyi hírügynökség szerint a hét papot egy hírhedt bűnbanda rabolta el. „A nemzetnek talpra kell állnia, hogy küzdeni tudjon az ilyen incidensek ellen” - hangsúlyozta Gilbert Peltrop atya, a haiti szerzetes konferencia főtitkára. Az emberrablásra kevesebb, mint két héttel azután került sor, hogy egy lelkészt és három másik embert fegyveresek elraboltak. Haitinak közel tízmillió lakosa van, akiknek több mint 70%-a a szegénységi küszöb alatt él. A kontinens egyik legszegényebb országa, ahol a migrációs kérdés is komoly problémát jelent.

Egy új fal

Becslések szerint jelenleg 500.000 haiti migráns él a Dominikai Köztársaságban, többségük illegálisan. Luis Abinader, a Dominikai Köztársaság elnöke a múlt hónapban bejelentette, hogy 380 kilométeres kerítést építenek a haiti határon az illegális bevándorlás, a kábítószer-kereskedelem és az ellopott járművek forgalmazásának problémái megoldására. A Hispaniola szigeten osztozó két karibi ország határán már állnak korlátok.

Az olasz Karitász tanúvallomása

„Sajnos a bizonytalanság, a nyomor és az erőszak jelensége drámai módon növekszik, ahogy a bűnbandák jelenléte is, amelyek betöréseket, támadásokat és emberrablásokat hajtanak végre.” Így nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak Walter Nanni, az olaszországi Karitász Latin-Amerikai és Karibi Irodájának vezetője. A szervezet évek óta támogatja a Haiti Karitászt és a sziget egyházmegyéit. Nanni elmondta, hogy nem először rabolnak el szerzeteseket. „Ez már korábban is megtörtént, és nemcsak katolikus szerzeteseket és szerzetesnőket érint, akik a kórházakban teljesítenek szolgálatot, hanem protestáns lelkészeket is. Minden embert, aki váltságdíjat tud fizetni, potenciális erőforrásnak tekintenek ezeknek a bűnbandák”.

A bűnbandák

Az országban az erőszak és az emberrablások elkövetőivel szemben folyamatban lévő nyomozásokkal kapcsolatban Walter Nanni elmondta, hogy Haitiben 76 bűnöző-csoport tevékenykedik, amelyek közül néhány fegyveres szerveződés. „Vannak olyan csoportok, amelyek erős identitásérzetet közvetítenek a jövő és munkalehetőség nélküli fiataloknak is. Magukhoz vonzzák őket ezek a bandák, amelyek lehetőséget kínálnak számukra, hogy nagyon rövid időn belül gazdasági erőforrásokhoz jussanak.”

 

13 április 2021, 15:00