Keresés

Pizzaballa érsek, jeruzsálemi latin pátriárka megáldja a Szent Várost Pizzaballa érsek, jeruzsálemi latin pátriárka megáldja a Szent Várost 

Jeruzsálemben megünnepelték Urunk virágvasárnapi bevonulását a Szent Városba

Pierbattista Pizzaballa érsek, jeruzsálemi latin pátriárka vezetésével Virágvasárnap megtartották a hagyományos szertartást. „Jeruzsálemnek meg kell őriznie hivatását, hogy az imádság háza lehessen minden nép számára” – nyilatkozta a ferences pátriárka.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán    

Bár csökkentett formában – és főként a Szentföldön élő katolikusok jelenlétével – idén is megünnepelhették Virágvasárnapot. Becslések szerint mintegy 1000 hívő vett részt a jeruzsálemi Olajfák hegyéhez vezető hagyományos felvonuláson, amelyen megünnepelték Jézus diadalmas belépését a Szentvárosba. A résztvevők szájmaszk viselésével és megfelelő távolságvétellel betartották a járványügyi előírásokat, ám örömmel állapíthatták meg, hogy a koronavírus-járvány miatti nyilvános misék és ünnepségek egy éven át tartó felfüggesztése után most első alkalommal vehettek részt ilyen nagy számban egyházi szertartáson.

Imádkozunk, hogy a jövendölés a béke városáról valóra válhasson

A virágvasárnapi liturgiát Pierbattista Pizzaballa érsek vezette, aki megjegyezte, hogy „bár csak egy kis képviselet volt jelen az ünnepen, a keresztények a világ minden tájáról együtt imádkoztak velük Jeruzsálem felé fordult szívvel és lélekkel”. A latin pátriárka arra is emlékeztetett: „a jeruzsálemi egyház sajátos küldetése, hogy imádkozzon a Szent Városért, hogy megőrizve hivatását az imádság háza lehessen minden nép számára, ahol mindenki egyenrangú állampolgár, és ahol minden hívő saját otthonára talál benne. Mi, a jeruzsálemi egyház tagjai szeretjük ezt a várost, amelyben keresztény identitásunk gyökerei rejlenek. Jeruzsálem mindannyiunk számára képviseli az egyetemes megbékélés vágyát, amelyet Isten akar adni az egész emberi család számára. Ezt mi az imádságunkkal és munkánkkal támogatjuk, hogy a régi jövendölés a béke városáról valóra válhasson”.

A sebek és a megosztottság nem tartsák vissza a keresztényeket a Szentföldön

Pizzaballa pátriárka továbbá hangsúlyozta, hogy „azok a sebek és megosztottságok, amelyek sajnos még mindig jellemzik a Szent Város életét, nem szabad, hogy elriasszák a keresztényeket a Szentföldön. Éppen ellenkezőleg, egyre nagyobb elhatározással ösztönözzenek minket, hogy tanúbizonyságot tegyünk Krisztusnak a halál felett aratott győzelméről és hogy az egyház az egység és a megbékélés jele és eszköze legyen. Ebben nem szabad kételkednünk. Ezért áldjuk meg a Várost a kereszttel, hogy egyre inkább Krisztus szeretetét jelezze és így váljon a találkozás, a tisztelet és a kölcsönös elfogadás helyévé. Semmi ne riasszon vissza ettől. A mindennapi életben jelentkező állandó nehézségek nem fékezhetik le szeretetünket, hogy örömmel valljuk meg hitünket Krisztusban, Dávid fiában!” – zárta nyilatkozatát Pierbattista Pizzaballa érsek, jeruzsálemi latin pátriárka.

Izraelben fokozatosan folytatódnak a nyilvános vallási ünnepségek

Izraelben egyre növekvő mértékben folytatódnak a nyilvános vallási ünnepségek, mivel az ország továbbra is jelentős előrelépéseket tesz a Covid-19 elleni oltási kampányban. A helyzet azonban nagyon eltérő a Szentföld egyéb területein, nevezetesen a palesztin területeken és Jordániában, ahol továbbra is érvényben vannak a korlátozások, annak a ténynek köszönhetően, hogy a beoltottság mértéke itt jóval elmarad Izraelétől. A helyi keresztényeket nagyon hátrányosan érinti a világjárvány, mivel nagyban függenek a vallási turizmustól és a zarándoklatoktól, amelyek nagyjából egy éve leálltak, de remélhetőleg idén nyáron újra érkeznek majd zarándokok.

31 március 2021, 09:27