A knock-i Mária-kegyhely A knock-i Mária-kegyhely 

Hivatalos szentszéki elismerést kapott a knock-i Mária-kegyhely

Nagy öröm érte az ír egyházat: a Szentszék hivatalosan elismerte knock-i nemzeti kegyhelyüket, mint nemzetközi máriás és eucharisztikus kegyhelyet, ahol Szűz Mária Szent Józseffel és Szent János evangélistával megjelent.

Gedő Ágnes / Lisa Zengarini – Vatikán

Michael Neary, Tuam érseke jelentette be a hírt, mivel a főegyházmegye területén található a kegyhely, ahol 151 évvel ezelőtt megjelent a Szűzanya, Szent József és Szent János evangélista, egy oltár közelében, melyen egy bárány volt látható. És éppen március 19-én, Szent József ünnepén fogja Ferenc pápa nemzetközi rangra emelni a knock-i kegyhelyet. A Szentatya videó-összeköttetésben mondja el homíliáját a 19.30-kor kezdődő szentmisén, melyet a knock-i kegyhely kápolnájában mutat be Neary érsek és a szentély rektora, Richard Gibbons atya.

A jelenésre emlékező szobrok
A jelenésre emlékező szobrok

Szent József-év és a jelenések

A tuami érsek szerint mérföldkőről van szó a legnépszerűbb írországi zarándokhely számára. Mélységes háláját fejezi ki Ferenc pápának és a Szentszéknek, amiért elfogadta a püspökök által benyújtott kérvényt. Neary érsek rámutatott, hogy milyen szerencsés és nagy jelentőségű az időzítés, vagyis hogy Szent József ünnepén emeli nemzetközi rangra a pápa a kegyhelyet, illetve éppen a Jézus nevelőapjának szentelt évben. A jelenés is kapcsolódik Szent Józsefhez, hiszen 151 évvel ezelőtt, 1879. augusztus 21-én 15 személy volt szemtanúja annak, hogy a Szűzanya fehér ruhában megjelent Szent Józseffel együtt.

Ferenc pápa 2018-ban járt Knock-ban
Ferenc pápa 2018-ban járt Knock-ban

Két pápa és Teréz anya is járt az írországi kegyhelyen

Azóta megindultak a zarándoklatok Knock-ba, melynek jelentőségét az is mutatja, hogy Szent II. János Pál pápa 1979-ben a jelenések századik évfordulóján fölkereste a kegyhelyet és aranyrózsával ajándékozta meg. Kalkuttai Szent Teréz anya is ellátogatott Knock-ba 1993-ban, majd 2018-ban Ferenc pápa is a dublini családtalálkozó alkalmával. Akkor azt kérte a Szűzanyától, hogy járjon közben a visszaélések áldozataiért és erősítse meg a keresztény család tagjait abban az elkötelezettségükben, hogy ilyesmi soha többé ne történhessen meg – mondta még a tuami érsek.

A Mária-kegyhely kápolnája
A Mária-kegyhely kápolnája

Csodás gyógyulás

A knocki-Mária tiszteletet 1936-ban engedélyezték azt követően, hogy az erre a célra felállított egyházi bizottság megvizsgálta és hitelesnek ismerte el a jelenéseket. A kegyhely az Ír-sziget nyugati partvidékének középső részén, Mayo megyében található. Évente több, mint másfél millió zarándok keresi föl, hogy a Szűzanya égi pártfogását kérje. A kegyhelyen számos csodás imameghallgatást és gyógyulást dokumentáltak a jelenéseket követő napokban. 2019-ben az ír egyház csodásnak, tudományosan megmagyarázhatatlannak ismert el egy gyógyulást. Egy szklerózis multiplexben szenvedő, teljesen lebénult nőt megáldottak a szentségtartóval a betegek áldása során, majd újra járni kezdett és meggyógyult.

2018-ban, Ferenc pápa apostoli látogatásakor
2018-ban, Ferenc pápa apostoli látogatásakor
16 március 2021, 17:39