Cascia: Szent Rita nevében arabul miséznek a libanoni hívekért Cascia: Szent Rita nevében arabul miséznek a libanoni hívekért 

Casciai Szent Rita városában imádkoznak a válság sújtotta Libanonért

A cédrusok országa súlyos társadalmi és politikai válságot él át, ezért a lakosság iránti szolidaritás kifejeződéseként Casciában ezentúl havonta maronita rítusú szentmiséket celebrálnak, tekintettel a libanoni hívek Szent Rita-tiszteletére. Bejrútban eközben Szaád Haríri újra kormányt alakíthat.

Gedő Ágnes / Michele Raviart – Vatikán

Október 22-től kezdve jövő májusig havonta egyszer - a történelemben most először -mutatnak be az umbriai város Szent Rita-bazilikájában maronita rítusú, arab nyelvű szentmiséket. Ezzel a gesztussal mutatják ki lelki közelségüket a libanoni nép iránt, melyet a gazdasági válság és az augusztusi bejrúti kikötői robbanás következményei sújtanak.

Szent Ritát elvinni Libanonba

„Mindig is nagy szeretet övezte Szent Ritát a libanoniak részéről, és a szerzetesnők már húsz éve minden nap elmondják a rózsafüzért Libanon békéjéért” – mondta el a Vatikáni Rádiónak a bazilika rektora, Luciano de Michieli atya. „Az utóbbi időben a szörnyű kikötői robbanás, a gazdasági és társadalmi helyzet okozta szenvedés miatt még közelebb érezzük magunkat ehhez a néphez. A koronavírus miatt nem utazhatnak, ezért gondoltunk arra, hogy elvigyük a kegyhelyet otthonaikba, és így közel érezhessék Szent Ritát. A mai eszközök révén élőben közvetíthetjük a szentmisét, méghozzá nem is akármilyen szertartást, hanem az ő rítusukban és az ő nyelvükön, hogy ezáltal valóban úgy érezzék, hogy az imádság beléphet kultúrájukba és szívükbe” – mondta még a casciai Szent Rita-bazilika rektora.

A szolidaritás jele

A szertartásokat a casciai Szent Rita-monostor YouTube csatornáján közvetítik élőben. A 17 órakor kezdődő szentmisék végén mindig a szent földi maradványait őrző urnához járulnak, és külön imádsággal fordulnak Szent Ritához Libanonért, melyet az alkalomra írtak. Ez a köszönet kifejeződése is azért a hat méteres Szent Rita-szoborért, melyet a libanoni nép és egy jótevő ajándékozott 2015-ben, amit megáldott Ferenc pápa, és most Cascia város bejáratánál áll. Számos testvérvárosi kapcsolat fűzi az umbriai várost Libanonhoz, többek között Dbayehhez, ahol egy iskolát Szent Ritáról neveztek el. Az említett intézménynek 11 ezer eurós adományt juttatnak el, melyet a casciai lakosság és a kolostor gyűjtött.

Haríri miniszterelnök

„Folyamatosan kapcsolatban vagyunk velük, mert nagyon sok hívő ír nekünk és tudjuk, hogy az elharapódzó infláció miatt sok család nehéz helyzetben van” – vallotta meg De Michieli atya. „Biztosak vagyunk abban, hogy Rita, aki a megbocsátás, a kiengesztelődés és a béke szentje, nagy jel számukra is. Ebben a bizonytalan helyzetben legalább politikai téren sikerült előre lépni. Szaád Haríri volt miniszterelnök, aki a tiltakozások miatt mondott le tavaly, most új kormányt alakíthat, ezzel véget vetve az alkotmányos válságnak.”

Gazdasági válság és koronavírus-járvány

Libanonban továbbra is tart a humanitárius vészhelyzet, amit a koronavírus-járvány súlyosbít. Egyre nő a fertőzöttek száma, ezért a belügyminiszter kijárási korlátozást vezetett be 169 településen. Az egész országban bezárták az éjszakai vendéglátó ipari helyeket. A járvány július elején erősödött föl, amikor a libanoni kormány enyhítette a kijárási korlátozásokat és megnyitotta a bejrúti nemzetközi repülőteret. Az új esetszám meredeken felívelt az augusztus 4-i robbanást követően, mely több mint 200 ember életét követelte, 6500 sebesültet hagyott maga után, és mintegy 300 ezer embert fosztott meg otthonától. A libanoni Karitász vezetője, Michel Abboud atya súlyosnak nevezte a helyzetet mind egészségügyi, mind gazdasági szempontból. Sok üzlet zárva tart, az emberek nem tudnak dolgozni. Bejrút több részén súlyos gazdasági válság van.

Photogallery

A szentmise képei
24 október 2020, 14:03