Keresés

Szájmaszkban a Via Dolorosán Szájmaszkban a Via Dolorosán 

A brit püspökök szolidaritásra buzdítanak a szentföldi keresztényekkel

Minden felajánlás, akár a legkisebb is sokat segíthet – jelentette ki John Wilson érsek, a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend angliai és walesi helytartóságának nagyperjele, aki arra buzdítja a híveket, hogy támogassák a szentföldi keresztényeket a mostani járvány idején.

Gedő Ágnes – Vatikán

Az angol főpásztor emlékeztet: mivel most nem zarándokolhatunk el Krisztus születésének, halálának és feltámadásának helyére, a szentföldi keresztények megélhetése veszélybe került, hiszen a helyi gazdaság nagyrészt éppen a zarándokok jelenlétére épül. Csak 2019-ben például 4,5 millió hívő kereste föl a szent helyeket, ezzel hozzájárulva a helyi lakosság támogatásához. Mit tehetünk?  - teszi föl a kérdést Wilson érsek, majd így válaszol: Sok mindent. Először is imádkozzunk értük: a politikai, gazdasági, egészségügyi nehézségekért, melyet szentföldi testvéreink élnek. Fohászkodjunk az Úrhoz, hogy megoldódjanak ezek a problémák, és a Szentlélek segítsen megváltoztatni az emberek szívét és elméjét, hogy elvigye oda a békét és az igazságosságot.

Ima, anyagi támogatás és kézműves termékek vásárlása

A második dolog, amit tehetünk, hogy lehetőségeinkhez mérten anyagi támogatást nyújtunk nekik a Szentföldön működő számos jótékonysági intézményen keresztül. Harmadszor pedig az angliai és walesi híveknek azt tanácsolja a Szent Sír Lovagrend helytartója, hogy keressék meg azokat a szervezeteket, amelyek a szentföldi keresztények által készített termékeket forgalmazzák. Ilyenek például az olajfából faragott tárgyak, melyet Karácsony közeledtével ajándékba vehetünk, ezzel támogatva a szentföldi gazdaságot. Virágzó gazdaság nélkül ugyanis a keresztények nem tudnak megmaradni Krisztus földjén. Ez pedig szörnyű lenne. Minden támogatás, amit adhatunk, nagy segítség lehet – teszi hozzá John Wilson érsek, a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend angliai és walesi helytartóságának nagyperjele.

27 október 2020, 16:33