Iraki keresztény édesapa gyermekével Iraki keresztény édesapa gyermekével  

Moszulban megkezdik az „órás templom” restaurálását a kiengesztelődés jelképeként

A domonkos rendi atyák jóváhagyásával, az Unesco, valamint a helyi hatóságok együttműködésével hamarosan megkezdődik a négy éve felrobbantott Miasszonyunk kolostortemplom újjáépítése.

Gedő Ágnes - Vatikán

2016-ban súlyosan megrongálódott az ún. „órás templom”, amikor az Iszlám Állam terrorszervezet Moszulba helyezte főhadiszállását. A domonkosok a XIX. században alapítottak ott kolostort, ahol most megkezdik a restaurálási munkálatokat – írja az Osservatore Romano – vatikáni napilap a rend honlapjára hivatkozva. A tervek szerint először kiürítik a beomlott részeket, stabilizálják, majd felújítják az épületet. Különösen fontos, hogy az egyébként sem könnyű körülmények között élő helyi szakembereknek a koronavírus-járvány idején ezzel munkát tudnak biztosítani.

Moszul történelmi szimbóluma a testvériségről beszél

A Miasszonyunk Óra-templom Moszul óvárosának szívében található, két főút csomópontjánál, melyek két részre osztják a történelmi belvárost. 1870 körül épült, és a tornyában lévő nagy óráról kapta nevét, melyet Eugénia francia császárné ajándékozott a domonkos atyáknak. A templom kezdettől fogva Moszul jelképe volt, az évek során pedig számos lelkiségi, kulturális és nevelési tevékenységnek adott otthont, ami a városlakók testvéri együttélésének szimbólumává tette. Fontos építészeti és kulturális értéket is képvisel: a templomtornyot a Ninivei-síkságról, az El-Faruk-negyedből és az Al-Hadba minaretből is meg lehet csodálni. Az órás templom a kulturális sokszínűség és a moszuli közösségek békés együttélésének jelképe. Helyreállítása - a nagymecset és a szír-katolikus székesegyház mellett - egyik fő eleme az Unesco stabilizációs és restaurációs projektjének (Reviving spirit of Mosul), melyet az Egyesült Arab Emírségek finanszíroz. Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete így kívánja előmozdítani a kiengesztelődést és a társadalmi kohéziót Moszulban.

Nemcsak lelki, hanem kulturális és társadalmi központ is

Ehhez csatlakozva a domonkos atyák kiemelik: ennek a templomnak a helyreállítása nemcsak kulturális értéke miatt fontos, hanem azért is, mert a város sokszínűségéről tanúskodik. Moszul büszke arra, hogy évszázadok óta kultúrák találkozási pontja, mely menedéket nyújtott az ott lakó különböző vallási közösségeknek. Olivier Poquillon atya, az észak-iraki külföldi latin rítusú hívek plébánosa vezeti a domonkos projektet. Meggyőződése, hogy a jelenlegi járvány idején még fontosabb munkát adni, hiszen az emberek így tudják fenntartani magukat. A kolostor az Unesco-terv alapján szakmai képzőközponttá is válik majd, tehát a lelki dimenzión túl kulturális és társadalmi tevékenységeket is felkarol.

02 május 2020, 12:26