Vatican News
2019.08.24 ginko, albero, vita, verde, natura, pianta, ecologia, protezione pianeta Terra Ginko biloba, páfrányfenyő 

Amire egy kiszáradt páfrányfenyő tanít, a jó gyökerekre! - P. Vértesaljai László jegyzete

Fát ültettem, mert a kertünkben kivágtak egy ősi tányérfenyőt és mert kiszáradt, majd kidőlt két másik fa.

P. Vértesaljai László - Vatikán

Februárban ültettem a derék Ginkgo bilobát, tavasszal már rügyet fakasztott, majd leveleket bontott széles jókedvében. Lombos és formás kis fácska lett belőle, élettől duzzadó, legyező formájú páfrányfenyő levélkékkel. Öthónapos barátok voltunk, amikor elköszöntem tőle. Többek segítségét is kértem, hogy ne hagyják szomjan veszni, amíg odaleszek, de hiába is tettem. Egy hónap elteltével, alighogy megérkeztem, máris siettem hozzá, még aznap este...

Üres és kopasz ágaival fogadott, szava sem volt. Rozsdás barnára marta a kíméletlen napsütés a kis barátomat, aki a keményre kiégett tányérkájára hullajtotta szomorúan a leveleit. Nekem sem volt szavam, csak álltam oly bánatosan, mint november 21-én múlt évben, azon az esős napon, amikor felsírt a fafűrész és megszűnt létezni egy százesztendős fa, mely még susogni tudott X. Szent Piuszról is a múlt század elejéről.

Gondolatban már újat ültettem, mire elszégyelltem magam gyarló kicsinyhitűségem láttán. Azért megpróbálom, olyan bibliás módon, hátha kihajt mégis jövőre. Na de addig? – kérdeztem és csak sóhajtottam hozzá. Azért hoztam neki egy nagy vödör vizet. Meleg volt augusztus elején, azok a forró, negyven fok közeli napok egyre csak ismétlődtek, de én is, ismételten, napról napra kimentem a kicsi fámhoz. A locsolás után mindig maradtam, mert jó volt vele lenne. És jó volt keseregni neki, meghallgatta még a rádiós panaszaimat is. Csendben hallgatta, hogy a kertjeinkben a fű kipusztult, a virágok is kiégtek, de már vettem friss begóniát, vinkát és amolyan falusias kukacvirágot, vagy mi a csudát…

Egy hét elteltével kétség fogott el, hogy hiába hordom föl a vizet a Gianicolo északi lejtője tetejére, ahonnét pompás a kilátás ugyan a városra, de nekem nincs immár semmi kilátásom a ginkgóm jövőjét illetően.

Két hét elteltével, a tűző napon, ki tudja véletlen volt-e, közelhajoltam az ágaihoz és megvizsgáltam az állapotát. Mert mintha valami duzzanatot véltem volna megpillantani, itt is ott is, az ágain! Zöld duzzanatokat! Kicsi zöld rügyeket!

Hogy újrakezdi az egészet? Most, éppen a nyár közepén? – erre nem gondoltam, csak arra, hogy jövőre azért mégis kizöldül. A maga idejében. De így? Ilyen gyorsan? Nem, ebben nem hittem.

Lázas napok jöttek, estenként a rádióból jövet a kertbe szaladtam és esti fáradt kabóca-cirpelés mellett fölujjongtam: Köszönöm, köszönöm, drága ki barátom! Gincuccio – dünnyögtem olaszos kicsinyítéssel becézve.

Most már biztos, hogy egy-két héten belül tavasz lesz itt a Gianicolón, a ferragostó végére! De hogy is csinálod Te ezt? – kérdeztem, mire szemlesütve csak hallgatott. A gyökereire gondoltam, a jó és erős gyökereire, melyen nem fogott még a hirosimai atombomba sem. Vagy hatvan évmillió bujkál Benned, te élő kövület, aki kibírtad a jégkorszakot, de a perzselő melegeket is. Mert jó a gyökered, mert jó a géned, mert jó a genezised, mert, halljad csak, mert jól megteremtettek. Azóta sem kellett Téged kezelni, úgy vagy jó, ahogy vagy!

Taníts hát bennünket, hogy mi se vesszünk ki, mert hiszen… és ekkor eszembe jutott a papi jelmondatom szentelésem, 1982 Sarlós Boldogasszony napjáról, melyet egykoron római diákként Szent Pál naná, a Rómaiakhoz írt leveléből vettem: „Ha szent a gyökér, szentek lesznek az ágak is” (Róm 11,16).    

[ Audio Embed P. Vértesaljai László jegyzete]                                 

24 augusztus 2019, 13:45