Krisztus és a nem keresztény vallások - első rész
P. Szabó Ferenc SJ sorozata - 1. rész
Napjainkban egyre időszerűbbnek tűnik Jean Guitton francia filozófus (VI. Pál pápa barátja) régi megállapítása, aki két szóval jellemezte korunkat: ateizmus – ökumenizmus. Látva a szekularizmus (teljes evilágiság) és az ateizmus terjedését, a katolikus gondolkodó Jézus búcsúbeszédére utalva hangoztatta, hogy a kereszténység létkérdése az egység, a közös tanúságtétel Jézus Krisztusról, hogy a világ higgyen.
A mai Európában az emberek jelentős része úgy él, mintha Isten és „túlvilági” élet nem létezne – és valóban: számukra nem létezik! Nincs túlvilági üdvösség, tehát e világon túlmutató reménység sem. „Semmi más, csak a földi élet!” – hirdette Nietzsche. „Az ember számára az ember a legfőbb lény” (homo homini deus) – fogalmazta meg gyökeres ateizmusát Fauerbach nyomán Marx. Freud is igyekezett leleplezni a vallásos illúziót. Ezeket a képromboló gondolkodókat nevezte Paul Ricoeur keresztény filozófus a „gyanú mestereinek”. Hozzájuk csatlakoztak egyes ateizmust valló természettudósok, pozitivisták, a különféle racionalisták. Bár tény, hogy leáldozóban vannak azok az ateista ideológiák, amelyeket a megbukott totalitarizmusok testesítettek meg, és bukásukkal alábbhagy a harcos, agresszív istentagadás, vallásellenesség és vallásüldözés. A posztmodern kritika szerint a vallásként funkcionáló szcientizmus hívei még visszalopták az abszolútot, a mítoszt. Gondolok itt Jacques Monod-ra, vagy megemlítem az ateizmust vallásként hirdető, militáns Richard Dawkins brit tudóst.[1]
Az ateizmus terjedése mellett tény az is, hogy a „nyugati világban” széleskörű az érdeklődés egyes keleti vallások (hinduizmus, buddhizmus) tanítása és gyakorlatai, valamint az ezotéria különféle megnyilvánulásai iránt. Divatos lett például a New Age szinkretista mozgalom, „lelkiség”, főleg a fiatalság körében. Burjánzanak a pótvallások. Végül, de nem utolsósorban a „migránsjelenség”, a Nyugatot elözönlő arab bevándorlók házhoz hozzák iszlámot, Mohamed monoteizmusát, és igazi fenyegetést jelentenek a keresztény hitnek, illetve elfoglalják az elsorvadt kereszténység után keletkezett űrt.
Súlyos probléma az ateizmus terjedése a nyugati világban, főleg a violt keresztény Európában, de ez alkalommal a keresztények és a világvallások viszonyával, párbeszédének lehetőségével foglalkozom; még pontosabban, a nem keresztény vallások teológiájával foglalkozunk hat előadásban. Van-e üdvösség a kereszténységen kívül? Vajon Jézus Krisztus minden vallás hívője számára egyetemes, abszolút üdvözítő?[2]
Világos, hogy e régi és új kérdés tárgyalását sürgetőbbé teszi a napjainkban tapasztalt népvándorlás, migránsjelenség.[3] De most az üdvösség teológiai szempontjából vizsgáljuk a kérdéskört, nem tárgyaljuk probléma gazdasági, kulturális, politikai összetevőit. Erről csupán néhány ténymegállapítást vázolunk itt, sorozatunk bevezetőjében.
Közhelyszámba megy, hogy a globalizált világ történelmi korszakváltáson esik át gazdasági, politikai, kulturális, vallási szempontból egyaránt; közvetlenül tapasztaljuk, hogy megvalósul Huntington amerikai politológus meglátása a „civilizációk összecsapásáról”, a migrációkról és az iszlám térhódításáról.[4] Valójában nem „jövendölés” volt ez az előrelátás már fél évszázaddal ezelőtt. Huntington hosszú, részletes elemzések után következtetett: a Nyugat egyetemességében való hiedelemmel szemben „az ázsiai és muzulmán társadalmak mindinkább felismerik kultúrájuk egyetemes jelentőségét”. „A Nyugat univerzalizmusa veszélyt jelent a világra, mivel forrása lehet a mag-államok közti civilizációközi háborúknak, ugyanakkor magára a Nyugatra nézve is veszélyes, hiszen nem kizárt, hogy e háborúk során a Nyugat döntő vereséget szenved. A Szovjetunió összeomlása után a Nyugat úgy véli, hogy civilizációjának nem akadhat vetélytársa; eközben a gyengébb ázsiai, muzulmán és más társadalmak fokozatosan egyre nagyobb hatalomra és befolyásra tesznek szert.”[5]
Az egyiptomi jezsuita, Henri Boulad (szül. 1931) megállapításait idézhetjük.[6] Az arab/iszlám világot és Európát is jól ismerő szerzetes Európa lelke, kereszténység és migráció című kiegyensúlyozott előadásában hangsúlyozta: Európában a keresztény hit elvesztése, az erkölcsi relativizmus egy széttöredezett világ tükörképe, amelyben az irány és az értelem elveszett; a nagy irányvesztés, a kapaszkodók megszűnése a „nyugati világ” legnagyobb válsága.
Az egyiptomi jezsuita a közel-keletiek Európába áramlásáról ezeket mondta – Huntingtonra emlékeztető realitásérzékkel és némi iróniával –: „Irak, Líbia, Szíria ráébredtek olajkincsük értékére, és az Egyesült Államok, Franciaország, Anglia éppen ezekben országokban kezdte el az emberi jogokat félteni, a demokráciát kiépíteni. Mindezt úgy, hogy elűzték az országok diktátorait, de ezáltal teljes káosz alakult ki – úgy, mint egy hangyabolyban, amelyet eltaposnak. Miért csodálkoztok akkor, ha a hangyák elindulnak és bemennek hozzátok?”
Henri Boulad SJ szerint „Európa krízise a politikai, gazdasági, migrációs válságoknál sokkal mélyebb, és belülről őrli fel a földrészt.” A megoldáshoz nincsenek előre kész, előre adott válaszok, belül, a lelkünkben kell megtalálnunk a normákat: magunknak kell megtalálnunk utunkat, a világ, életünk végső célját. És vezércsillag szimbóluma a betlehemi csillag, amely Krisztushoz, az egyetlen Üdvözítőhöz vezet. – Európa egyesülése, az Európai Unió létrejötte a második világháború után csoda: Európa számtalan ázsiai, keleti, babilóniai, egyiptomi, görög-római, zsidó-keresztény civilizáció, az egyetlen emberi civilizáció örököse; a nagy veszély Európa belső kétsége önazonosságában: a relativizmus következtében ez az összetett hagyomány összeomolhat.
Helyzetelemzése tehát felhívja figyelmünket a migrációs jelenség alatti mélyebb válságra: a hit elvesztésére és az erkölcsi relativizmusra, amely – hozzáteszem – sokszor nihilizmusba torkollik. Az ateista Nyugatra beözönlő különféle kultúrákat és nem keresztény vallásokat képviselő népesség az új evangelizálás eddig nem ismert problémája elé állítja a keresztény egyházakat: a kulturális és vallási szempontból pluralista világban az ökumenikus párbeszéd mellett (előtt?) a vallásközi párbeszéd lehetőségéről, illetve annak teológiai megalapozásáról van szó. Egyre élesebben vetődik fel az egyházak missziós küldetéséhez kapcsolódó súlyos kérdés: Miként igazolják a Krisztus-hívők tanításukkal és tanúságtételükkel a nem keresztény vallásoknak, hogy Jézus Krisztus az emberiség egyetemes Üdvözítője, az egyetlen Közvetítő Isten és az emberek között?
Karl Rahner évtizedekkel ezelőtt így fogalmazta meg ezt a teológiai kérdést: „Jézus Isten önmagát feltáró végső, túlszárnyalhatatlan Igéjének történelmi jelenléte: ez Jézus igénye, és feltámadása által ebben a mivoltában nyer igazolást, válik örök érvényűvé és tapasztalják örök érvényűnek. Ebben az értelemben Jézus feltétlenül: Jézus az abszolút Üdvözítő.”[7]
Jézus – egyetlen üdvözítő. Ezt hirdetik az apostolok a feltámadt Krisztus Lelke erejében (Csel 4,12). Ezt vallja ma is a katolikus egyház, amikor új próféták és guruk, új vallásalapítók szédítik meg az embereket. Az új vallások és szekták terjedésével zavart keltő teológiai nézetek is felvetődnek, amelyek a kereszténységet egyszerűen a többi vallás mellé helyezik, Jézust pedig más vallásalapítók sorába állítják. Lehetséges – mondják –, hogy az üdvösségtörténetben a hinduizmus és a buddhizmus éppen olyan fontos, mint a kereszténység, illetve más kinyilatkoztatók és üdvözítők éppoly fontosak, mint a Názáreti Jézus. Egyesek a (pogány) vallásokban az üdvösség független útjait látják. Számukra nem Krisztus az üdvösség alapvető közvetítője, és az Egyház nem szükséges az üdvözüléshez.
[2] Lásd A kereszténység és a vallások. A Nemzetközi Teológiai Bizottság dokumentuma 1997.
A kereszténység és a vallások - www.katolikus.hu uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=133
[3] Az ENSZ adatai szerint az európai országokban a migránsok száma a 2000-ben rögzített 49 millió 300 ezerről 2015-re 76 millió 100 ezerre nőtt. Ugyancsak az ENSZ által végzett kutatások szerint világszerte a felnőtt lakosság 1,3 százaléka (66 millió személy) készül arra, hogy végleg elhagyja hazáját, főleg a leggazdagabb európai országokat célozva meg.
[4] Samuel P. Huntington (1927–2008) politikatudós, a Harvard Egyetem professzora. A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása (Európa, Budapest, 2001) című művével vált világszerte ismertté.
[5] I. m. 524–525.
[6] Boulad atya közben megkapta a magyar állampolgárságot is. Előadás a Párbeszéd Házában 2016. január 22-én a migránsválságról (Magyar Kurír). Lásd még H. Boulad „vádjait” az iszlám harcos fanatizmusával szemben: Vádolom az iszlámot – Ösvény osvenymagazin.hu/vadolom-az-iszlamot/
[7] Karl Rahner, A hit alapjai, Agapé, Budapest, 1998, 301. (Katolikus Teológiai Kézikönyvek, 27)
