Keresés

José Manuel Estepa Llaurens bíboros José Manuel Estepa Llaurens bíboros 

Elhunyt Estepa Llaurens spanyol bíboros – a pápa részvéttávirata

Július 21-én, 93 éves korában elhunyt Spanyolország nyugalmazott tábori püspöke. Estepa Llaurens bíboros szerkesztette többek között a Katolikus Egyház Katekizmusát.

Gedő Ágnes – Vatikán

Ferenc pápa hétfőn táviratban adott hangot fájdalmának a spanyol főpásztor halála miatt. Hálával idézi föl nagylelkű szolgálatát és imádkozik lelki üdvéért, majd az őt sirató híveknek apostoli áldását küldi, mint a feltámadt Krisztusban való hit és remény jelét. Temetési szertartását kedden délelőtt 11 órakor tartják a madridi Fegyveres Erők székesegyházában, és ott helyezik majd végső nyugalomra.

Sokrétű szolgálat Spanyolországban és a Szentszéknél

José Manuel Estepa Llaurens 1926-ban született a jaéni egyházmegyében. 1954-ben szentelték pappá. A madridi érsekségen vállalt feladatai után 1972-ben VI. Pál püspökké nevezte ki. 11 éven át szemináriumi rektor volt, egyetemi lelkész, majd egy új egyházmegye (Getafe) általános helynöke. 1983-ban II. János Pál Spanyolország helyettes tábori püspökévé nevezte ki. A tábori püspökségen végzett szolgálatán kívül a spanyol püspöki konferencián belül oktatással, katekézissel és hittannal foglalkozott. VI. Pál és II. János Pál pápák hívására különböző szentszéki dikasztériumoknál dolgozott, püspöki szinódusokon vállalt szerepet. Tagja volt annak a hat püspökből álló bizottságnak, amelyik megszerkesztette a Katolikus Egyház Katekizmusát, illetve a spanyol nyelvű változat kiadásáért is ő felelt. XVI. Benedek pápa kreálta bíborossá 2010-ben.

Halálával a bíborosi kollégium létszáma 218-ra csökkent, akik közül százhúszan vennének részt egy esetleges pápaválasztáson.

22 július 2019, 16:37