Keresés

Pope Francis greets Denis Mukwege Pope Francis greets Denis Mukwege 

A 2018-ban Nobel-békedíjat kapott orvos Ferenc pápánál

Denis Mukwege kongói sebész-nőgyógyász szerdán jelen volt az általános kihallgatáson, amelynek végén találkozott a pápával.

Somogyi Viktória / Jean Pierre Bodjoko / Adriana Masotti – Vatikán

Denis Mukwege 1955-ben született a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Burundiban végezte orvosi tanulmányait, majd Franciaországban szülészet-nőgyógyászatra specializálódott. Hazájába visszatérve 1998-ban Bukavuban megalapította a Panzi-kórházat, amely megerőszakolt nők gondozásával foglalkozik. A jelenség súlyos probléma Kongóban. Eddig több mint 40 ezer fiatal lányt és asszonyt kezelt. A szexuális erőszak okozta fizikai és pszichológiai károk helyrehozása legnagyobb szakértőjének tekintik a világon. Az emberi jogok védelmében folytatott küzdelmének elismeréséért az Európai Parlament 2014-ben Szaharov-díjjal tüntette ki. 2018-ban pedig elnyerte a Nobel-békedíjat.

Kampányol a nők jogainak védelmében

Mukwege doktor kórháza nemcsak orvosi kezeléseket biztosít, hanem segít a nőknek olyan új jártasságok megszerzésében, amelyekkel megélhetésüket tudják biztosítani. A nemi erőszakot követően ugyanis sokukat kirekesztik a közösségekből. A fiatal lányoknak segít visszatérni az iskolába és jogi tanácsadást biztosít nekik, ha jogorvoslatot akarnak nyerni. A nők érdekében felvállalt elkötelezettsége miatt „a nők megsegítőjének” is nevezik. Mukwege doktor intenzív érzékenyítési kampányt is folytat hazájában és külföldön a nők jogainak védelmében, valamint az erőszak felszámolásáért a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Kórháza Dél-Kivuban található, egy szegény és az etnikai konfliktusok miatt bizonytalan régióban. A területen található gazdag bányák ásvány-kitermelésének illegális kereskedelme táplálja ezeket az összetűzéseket. Gyakoriak a fegyveres konfliktusok és a civilek elleni támadások, beleértve a csoportos nemi erőszakot, amelyet háborús fegyverként alkalmaznak a lakosság zsarolására és megtörésére.

Az ENSZ-ben elítélte a régióban kialakult helyzetet és az erőszak felelőseit

Mukwege doktornak 2012-ben el kellett menekülnie Kongóból, mert fegyveresek támadták meg néhány héttel azután, hogy felszólalt az ENSZ-ben és elítélte a régióban kialakult helyzetet, illetve az erőszak felelőseit. Arra kényszerült, hogy családjával Európába meneküljön. Egy évvel később a folyamatos fenyegetések ellenére visszatért a Kongói Demokratikus Köztársaságba, hogy folytassa tevékenységét a kórházában.

Meg kell tanítani az embereknek a szeretetet, az Isten képére teremtett ember méltóságát

A pápával való rövid találkozását követően nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak. Elmondta, hogy Ferenc pápa jól ismeri országa problémáit és foglalkozik a hátrányos, a szegény emberekkel. Nagyon fontosnak nevezte a Vatikán által védett alapelveket, mint az emberi méltóság. Nagy értéknek tekinti, hogy a szeretetet, az Isten képére teremtett személy méltóságát megtanítsuk az embereknek. Ezek ugyanis veszendőben vannak, ezért meg kell találni az eszközöket és az együttműködést azokkal, akik hisznek azokban az értékekben, amelyeket Isten adott az embernek.

23 május 2019, 16:16