Barbara Jatta, a Vatikáni Múzeumok igazgatónője Barbara Jatta, a Vatikáni Múzeumok igazgatónője 

Női vezetők a világon: Az ENSZ nőkkel foglalkozó ülésszakán most először képviselteti magát a Vatikán

A Vatikáni Múzeumok igazgatója, Barbara Jatta személyében a Vatikán is jelen van az ENSZ Nők Helyzetével foglalkozó Bizottságának 63. ülésszakán, melyet március 11–22. között tartanak New Yorkban. „A részvételemmel a Szentszék fontos jelzést akart küldeni az intézményvezetők női jelenlétéről” – nyilatkozta az igazgatónő.

Gedő Ágnes/Alessandro Di Bussolo – Vatikán

Barbara Jatta részt vett a „Women in Power” – Női vezetők – című konferencián, melyet Maria Fernanda Espinosa Garcés, az ENSZ közgyűlés elnöke szervezett. A New Yorki üvegpalotában, mely a szervezet székháza, március 12-én a Szentszék képviselője három magas szintű kerekasztal beszélgetésen vett részt, amelyet a portugál főtitkár, Antonio Geterres nyitott meg. Az első kerekasztal témája: „Miként változtatják meg a világot a női vezetők”. Barbara Jattának olyan tárgyalópartnerei voltak, mint a litván, a nepáli vagy a Trinidad és Tobagói elnöknők. Jelen volt a kolumbiai elnökhelyettes, és az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini. A második kerekasztal beszélgetésen Horvátország, Észtország és Izland is elnöki szinten képviseltette magát. A harmadik tanácskozás a női vezetés jövőjéről szólt, és minisztereken, újságírókon túl a Katari múzeumok igazgatónője (Sheikha Al Mayassa bint Hamad bin Khalifa Al Thani) is részt vett.

Egyre több a női vezető a Szentszéknél

A Vatican News-nak adott interjújában Barbara Jatta arról beszélt, milyen történelmi jelentőségű részvétele ezen a konferencián.

Ez az első alkalom, hogy a Szentszék képviselőt küldött a nőkkel foglalkozó ENSZ-konferenciára. Ez személy szerint megtiszteltetés számára, ugyanakkor fontos jelzés a Szentszék részéről a nők intézményes jelenlétéről. Ez az egyház társadalmi tanításának gyakorlati szinten való alkalmazása. Ennek példája a Vatikáni Múzeumok igazgatónője, aki nő, feleség, anya, de egy vatikáni struktúra dolgozója is, ahol mindig tisztelték, értékelték a munkáját, és odafigyeltek családi hátterére is. A társadalom megváltozott, és a Szentszék világosan alkalmazkodott az időkhöz, sok kezdeményezést léptetett életbe a nők felé. Egyre több nőt látunk a Szentszéken belül csúcspozíciókban.

A Vatikáni Múzeumok alkalmazottainak fele nő

Barbara Jatta példaként említette, hogy március 8-án, a nemzetközi nőnap alkalmával a római Szent Kereszt Egyetemen adott elő erről a tapasztalatáról két másik fontos beosztású nővel együtt. Egyikük Gabriella Gambino professzorasszony, a Világiak Dikasztériumának altitkára, a másik Natasa Govekar, a Kommunikációs Dikasztérium teológiai-pasztorális igazgatója. Barbara Jatta beszámolt a Vatikáni Könyvár helyzetéről is, ami 20 év alatt egészen más arculatot öltött. Amikor elkezdett ott dolgozni, még csak három női munkatársa volt, 20 évvel később pedig már az alkalmazottak fele nő volt. A nők jelenleg a Vatikáni Múzeumok alkalmazottainak és külső munkatársainak 50%-át alkotják, tehát ötszáz főről van szó. Sokuk vezető beosztásban dolgozik, a múzeumok kurátori, adminisztratív és kezelési részlegein, tehát itt megvalósul a nemek egyenlősége.

A Mulieris Dignitatem alkalmazása

30 évvel a Mulieris dignitatem – kezdetű apostoli levél megjelenése óta elmondhatjuk, hogy az egyház konkrét lépéseket tett előre. Ennek egyik példája Barbara Jatta esete. Az öt bíboros, aki a Vatikáni Könyvtárt vezette, és akikkel munkája során együtt dolgozott, valamennyien odafigyeltek a női szerepre, tehát a Mulieris dignitatem alkalmazása folyamatban van, lépést tartva a változó társadalommal – mondta még a Vatican Newsnak Barbara Jatta, a Vatikáni Múzeumok igazgatója.

15 március 2019, 12:28