Cerca

Vatican News
Ferenc pápa újévi szentmiséjén európai betlehemzők Háromkirályok öltözetben, köztük magyar fiatalok Ferenc pápa újévi szentmiséjén európai betlehemzők Háromkirályok öltözetben, köztük magyar fiatalok  (Vatican Media)

A betlehemezés hagyományának őrzése az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány küldetése

Interjú a szervezet munkatársával Rossu-Hegyi Katalinnal.

Somogyi Viktória - Vatikán

Az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány az 1990-es években jött létre Hódmezőváráshelyen, amikor néhány fiatal összefogott, akik rendszeresen szolgáltak a szentmisén. Fontosnak tartva a betlehemezés hagyományának megőrzését a karácsonyi időszakban misztériumjátékokat és betlehemes pásztorjátékot is előadtak különböző helyeken, főleg szociális otthonokban, iskolákban, kórházakban. A betlehemezős program 2008-től Székelykapu-zöldkapu néven működik. Ennek koordinálásával foglalkozik Katalin.

Az Európai Magyar Fiatalságért Alapítványnak köszönhető, hogy január elsején Ferenc pápa szentmiséjén a Szent Péter bazilikában részt vehetett négy betlehemező magyar fiatal Magyarországról és a Vajdaságból, az első sorokban ülve, Háromkirályok öltözetben.

A fiatalokat az alapján válogatták be a küldöttségbe, hogy közösségükben már évek óta részt vesznek a betlehemezésben, munkásságuknak van biztos alapja és jó hírnek örvendenek közösségükben, illetve évek óta támogatják a betlehemezést.

Partnerszervezetekkel az Európai Parlamentben és a Vatikánban

Az alapítványnak vannak partnerszervezetei Németországban, Svájcban, Ausztriában, akikkel szorosan együttműködnek. Ennek köszönhetően először 2014-ben kaptak meghívást, hogy egy Háromkirály delegációjuk részt vehessen az Európai Parlamentben egy betlehemes ünnepségen. Idén pedig harmadik alkalommal vehettek részt a Vatikánban az újévi pápai szentmisén.

A magyarság összefogása a cél a Kárpát-medencében és a diaszpórában is

A betlehemezés megőrzésének terve az egész Kárpát-medencére, sőt a diaszpóra magyarságára is vonatkozik. Romániában román ajkú csapataik is vannak. Meggyőződésük, hogy a betlehemezés közösséget teremt. „Jézus minden emberért született meg és ez az a hagyomány, amely Európa szerte minden nemzetben valamilyen formában megvan. Ez az az erő, ez az a szeretet, amely Karácsonykor össze tudja fogni az embereket” – hangsúlyozta Rossu-Hegyi Katalin.

Erős bázisok

Nagyon erős bázisa alakult ki az Alapítványnak a Vajdaságban Zenta környékén, illetve Erdélyben Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Kolozsvár környékén. Szájról szájra terjed a betlehemzés híre, hogy milyen jó ebben részt venni és folyamatosan kapcsolódnak be különböző helyekről a közösségek a magyarságot összefogó nagy betlehemezésbe.

Jövőbeli tervek

Jövőbeli terveik között szerepel, hogy minél több közösséget megszólítsanak, minél több betlehemezővel felvegyék a kapcsolatot, mert egy egységet szeretnének kialakítani, azt, hogy minél több emberhez eljusson a betlehemezés és minél többen kapcsolódjanak be ebbe a programba. Továbbá szeretnék minden évben rendszeresíteni a brüsszeli és a vatikáni megjelenést a karácsonyi időszakban.

Stúdióbeszélgetés Rossu-Hegyi Katalinnal a betlehemezés hagyományának megőrzéséről

 

04 január 2019, 17:45