Egy kislány kezében két Kisjézus szoborral, a pápa áldására várva a Szent Péter-téren Egy kislány kezében két Kisjézus szoborral, a pápa áldására várva a Szent Péter-téren 

Olasz tanárnő kiveszi Jézus nevét a karácsonyi dalból: a viterbói egyházmegye tiltakozása

Identitásunk tiszteletben tartásáról és végső soron a józan észről van szó – így reagált a viterbói egyházi közösség arra az általános iskolában megtörtént esetre, hogy az egyik tanítónő kivette Jézus nevét a karácsonyi énekből és azt egy másik szóval helyettesítette.

Gedő Ágnes – Vatikán

Jézus helyett „ott lent”: sértő mindenkire nézve

Osztozunk a családok, polgári intézmények és mindazon személyek döbbenetében, akik képtelenek logikát találni a tanárnő döntésében. Ez az intézkedés ellentmond az iskola szerepének is, amelynek nyitott és befogadó nevelést kellene nyújtania, nem pedig kirekesztenie - főleg azt, ami identitásunkat és legmélyebb gyökereinket adja. Ezt hangsúlyozza Luigi Fabbri atya, a viterbói egyházmegye általános helynöke egy nemrég megtörtént eset kapcsán. Viterbo megye egyik településén, Tuscaniában egy tanárnő a karácsonyi dalban szereplő Bambino Gesù – Gyermek Jézus helyett, az arra rímelő, de egyébként értelmetlen Bambino laggiùt énekeltetett a gyerekekkel, ami magyarul annyit tesz: ott lent. Talán ezzel azt akarta elérni, hogy a nem katolikus gyerekek érzékenységét ne sértse. A viterbói egyházmegye emlékeztet rá, hogy az integráció ugyan kötelesség, de amint azt Ferenc pápa a közelmúltban leszögezte: csak abban a mértékben, amennyiben az nem fenyegeti saját identitásunkat.

Meg kell tagadnunk kultúránkat?

Az ilyen típusú döntések éppen azokat sértik, akiket szeretnének tiszteletben tartani. Lényegében ugyanis nem tartják őket képesnek arra, hogy megértsék és nyugodtan befogadják történelmünk, kultúránk és hagyományaink gazdagságát. Ha így gondolkodunk, akkor fölmerül a kérdés, hogy lehet-e még tanítani az iskolában Dante Isteni színjátékát vagy Manzoni „A jegyesek” – című klasszikus regényét? Hogy cenzúrázni kell-e a művészettörténeti szövegeket? Hogy újra kell-e írni a történelmet? Hogy bizonyos zenei remekműveket szabad lesz-e még meghallgatni? Hogy felül kell-e vizsgálni a naptárt, tekintve, hogy az éveket Krisztus születésétől számítjuk…?

Adjuk vissza a gyerekeknek Karácsonyt

A viterbói egyházmegye annak a kívánságának ad hangot, hogy a karácsonyi dalt az eredeti változatában énekeljék, cenzúra – és főként félelem nélkül. Ez identitásunk tiszteletben tartása, de még azt megelőzően józan ész kérdése. Szeretettel üdvözöljük a tuscaniani iskola kis diákjait. Bocsánatot kérünk tőlük, amiért mi, felnőttek tönkre tesszük nekik a legszebb és leginkább várt ünnepet, Karácsonyt.

19 december 2018, 15:53