Keresés

A Mizerák István-kiállítás megnyitóján Puskás István, a RMA igazgatója és Mizerák Zsazsi és Gabriella A Mizerák István-kiállítás megnyitóján Puskás István, a RMA igazgatója és Mizerák Zsazsi és Gabriella 

Szabadságszomj: fotókiállítás nyílt a Római Magyar Akadémián 1956 emlékére

Mizerák István fotóriporter „Szabadságszomj” című kiállítása indította el az 1956-os magyar forradalom emlékére rendezett eseménysorozatot Rómában.

Somogyi Viktória - Vatikán

Október 19-én, pénteken Puskás István, a Római Magyar Akadémia igazgatója és Mizerák Zsazsi, a fotóművész egyik lánya nyitotta meg a tárlatot. 

A Mizerák István Alapítvány első alkalommal kapott meghívást egy önálló kiállítás megrendezésére az észak-olaszországi Bresciába a Nemzeti Fotográfiai Múzeumba, amely kezdeményezést a magyar kormány is támogatásáról biztosította. Ezzel párhuzamosan a Római Magyar Akadémia is helyet ad november közepéig a fotóművész alkotásaiból összeállított tárlatnak.

1956-ban Ózd és a Római Magyar Akadémia a forradalom leverése után is ellenállt

Az októberi dátum ihlette a témaválasztást, hogy a kiállítást összekössék 1956 eseményeivel. „Ez két szempontból nagyon érdekes, mert a Római Magyar Akadémiának is van egy saját ’56-os története, ami nagyon hasonlít az ózdi ’56-os eseményekhez” – hívta fel a figyelmet a tárlat szervezője. „Mizerák István  Ózdon született és ott is halt meg. Egész munkássága a városhoz és környékéhez kötődik. Ez volt az a város, amelyik decemberig tartotta a frontot és várta a segítséget, miután az orosz tankok megjelentek november 4-én Budapesten és vérbe fojtották a két hétig tartott forradalmat.  Az ózdi történésekkel párhuzamban, egymásról nem tudva, a Római Magyar Akadémián az egyháziak szintén tartották az Akadémia épületét és csak 1957 elején tudta a magyar állam visszaszerezni azt tőlük” – ismertette az interjúban Mizerák Zsazsi.

Az emberek mindennapi élete

A kiállítás képein pedig azoknak az embereknek az életét akarták bemutatni, akik 1956-ban nem írtak ugyan történelmet, de leéltek egy egész életet és 1989-ben megdöntötték a magyar gazdaság szocialista monopóliumát azzal, hogy Ózdon megalapították a Peko Acélipari Műveket és ez lett Magyarország első kapitalista üzeme a rendszerváltás után.

Ezeken a képeken az emberek mindennapi élete, az egyszerű vidéki munkásembereknek az életöröme látható. Sok nőről, a természetről, a szocializmus idején az emberek hivatalos megjelenését jellemző kötelező boldogságról szólnak a fotók. „Az alkotásokat ma néző emberek ugyanúgy megtalálják bennük azokat az érzéseket, amelyeket annak idején a vasfüggöny mögött vidéken az egyszerű munkásemberek megéltek” – jegyezte meg Mizerák Zsazsi.

Szabadságvágy

Nagyon sok olyan kép látható a tárlaton, amelynek vallási, egyházi vonatkozása van. Mizerák István nagyon sok templomot is fényképezett éppen azért, mert a szocializmus éveiben sok templom állapota megromlott. Ózd környékén található számos régi templom. A tárlat hivatalos plakátján egy kislány látható, aki ágaskodik fel, hogy kinyisson egy többszáz éves templomajtót és épphogy eléri a kilincset. Fellibben a szoknyája, ahogy ugrik fel. „Számunkra ez a kép jellemzi legjobban a magyar embereknek az elnyomás alatt is azt a szabadságvágyát, amit sem a földrajzi, sem az ideológiai elhatároltság nem tudott megszűntetni és nem tudott elnyomni” – fogalmazott Mizerák Zsazsi. „Mindez azokban az időkben, amikor nem volt szabad templomba járni, amikor üldözték a papokat, amikor nagyon nehéz volt az egyház és a hívő emberek élete is. Mégis megerősödött az emberek hite és szabadságvágya. A mai Magyarország pedig a keresztény értékekben megtalálja értékeit.

Magyarországi kiállítás, hamarosan megjelenő könyv

Magyarországon egész évben megtekinthető egy állandó tárlat az ózdi Olvasóegylet székházában (Gyár út 4., Ózd), amelyben Mizerák Istvánról elneveztek egy termet. Ugyanakkor a fotóművész alkotásai részt vesznek nemzetközi vásárokon is. „Jövő év elején pedig megjelenik az a könyv, amelyet a Magyar Fotográfiai Múzeum alapítójával, Kincses Károllyal válogattunk össze Mizerák István legfontosabb fotóiból. Reméljük, hogy ezáltal elindul egy olyan népszerűsítése ezeknek a képeknek, amire eddig nem volt lehetőség” – zárta interjúját Mizerák Zsazsi.

Mizerák Zsazsi a Római Magyar Akadémián megnyílt kiállításról
20 október 2018, 19:24