TOPSHOT-MEXICO-HONDURAS-US-MIGRATION TOPSHOT-MEXICO-HONDURAS-US-MIGRATION 

Hondurasi püspökök a migránsvonulásról: emberi tragédia ezrek mobilizálása

„Az USA felé tartó, immár hétezer főre dagadt gyalogos migránskaraván súlyos emberi tragédia. A felelősség minket is terhel, mert nem hallottuk meg a hangjukat, mely jogokért kiáltott” – írják a hondurasi püspökök az egyre súlyosbodó helyzet láttán, teszi közzé a püspökök levelét a Fides, olasz katolikus hírügynökség.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Honduras: Teljességgel méltatlan humanitárius helyzet

„A teljességgel méltatlan helyzetet országunk jelenlegi állapota okozza, mely tömegeket kényszerít arra, hogy elhagyják azt a keveset is, ami az övék, és vállaljanak egy még bizonytalanabb sorsot a Egyesült Államok felé tartó migrálás révén. Teszik mindezt az amerikai álom, az „Ígéret földje” vonzása jegyében, ahol vélhetőleg megoldódnak gazdasági problémáik, megjavulnak emberi életkörülményeik és ahol végre szavatolják fizikai biztonságukat” – írják a hondurasi püspökök.

Mielőbbi kormányzati fellépés szükséges

A püspökök arra kérik Honduras kormányát, hogy minél hamarabb tegyen lépéseket az országban uralkodó válság legyőzésére, mely példátlan a közép-amerikai ország történetében. Honduras kormányának alapvető kötelessége, hogy kielégítse lakosai alapvető életszükségleteit, mint a munkához jutás lehetősége, a stabil bevétel, az egészség, az oktatás, a lakhatás és a biztonság garantálása. Amikor ezek a feltétetek nincsenek biztosítva és az emberek végzetszerű körülmények között élnek, akkor sokan közülük nekivágnak a veszélyes útnak, melytől helyzetük jobbulását remélik. Mindez azzal jár együtt, hogy a migrálással együtt kénytelenek elhagyni családjaikat, barátaikat, közösségeiket, kultúrájukat és szülőföldjüket – hangsúlyozzák a hondurasi püspökök.

Süketek voltunk a jogokért kiáltó hangjuk iránt

Süketek voltunk a jogokért kiáltó hangjuk iránt és vakok voltunk meglátni a tényleges valóságot. Jobban örültünk a segélyek érkezésének, mint a problémák igazi megoldásának. Ennek a migránskaravánnak az újdonsága abban áll, hogy főként fiatalokból álló több ezres tömeg formálódott, mely azzal a reménységgel indult el, hogy elegendő erőforrást teremt Honduras átalakításához. Levelük záró részében a püspökök köszönetet mondanak a szomszédos országoknak a befogadásért és a segítségnyújtásért, emlékezve Ferenc pápa kívánalmaira: „befogadni, védelmezni, előmozdítani és integrálni a migránsokat”.       

Már több mint hétezren vannak az USA felé vonuló migránsok

Helyi tudósítók szerint egyre növekszik az USA felé vonuló migránsok száma és egyre inkább növekszik a politikai feszültség a térségben, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy katonaságot vezényel az érintett határszakaszra, továbbá csökkenti a közép-amerikai országoknak, főként Hondurasnak és Guatemalának szánt eddigi segélyeket. Mexikóban is polarizálódik a helyzet: a lakosság egy része migráns-párti, míg a lakosság másik része erőszakos cselekedetnek tartja, ahogy a migráns karaván áthalad az országukon az USA-felé, ahová egyébként a mexikóiak sem juthatnak be szabadon, saját akartuk szerint – tájékoztat a Fides olasz katolikus hírügynökség csütörtöki jelentése.

                                 

26 október 2018, 18:26