Keresés

Jelenet az Erzsébet nővér: A hit ereje c. kanadai magyar dokudrámából Jelenet az Erzsébet nővér: A hit ereje c. kanadai magyar dokudrámából 

Erzsébet nővér: a hit ereje – kanadai magyarok által készített dokudráma

Interjú a film producerével, Wappel Róberttel, aki egyben az Erzsébet nővér által létrehozott alapítvány jogásza.

Somogyi Viktória - Vatikán

A kanadai magyarok által készített dokudráma egy nő csodálatos története, aki meghallotta és követte Isten hívását. Nagyon sokat adott a világnak annak ellenére, hogy semmije nem volt, csak egy elképzelése, Istenbe vetett hite, szeretete és kedvessége, s mindez fortéllyal fűszerezve.

Wappel Róbert húsz éven keresztül együtt dolgozott Erzsébet nővérrel Kanadában az általa létrehozott alapítvány jogászaként. Erzsébet nővér idősotthonok hálózatát teremtette meg Kanadával, ezzel új hazája nagy elismerését is kivívta. Wappel Róbert, aki egyben a film producere a Vatikáni Rádiónak elmondta, hogy Erzsébet nővér különleges karizmával rendelkezett. Kanadában nagyon híressé vált tevékenységének köszönhetően. Magyarországon született, majd a II. világháború után Kanadába menekült. A film előtt Erzsébet nővérről már két könyv is készült, amelyek magyar nyelven is olvashatók. Magyarországon is létre hozott két hatalmas intézményt, amelyek idősek befogadásával és gondozásával foglalkoznak. Az egyik ezek közül Pilisvörösváron a Szent Erzsébet otthon.

A film készítésének az volt a célja, hogy bemutassák, mit teremtett élete során a semmiből egy egyedülálló nővér, pusztán a hitével és elszántságával, Isten segítsége által. Mindenki példát vehet Erzsébet nővérről: bármit el lehet érni ebben az életben, hogy ha van hite az embernek és bízik Isten segítségében – hangsúlyozta Wappel Róbert.

Erzsébet nővér öröksége a világban: a Manhertz principle (alapelv)

Magyarországon és Kanadában hivatalosan bejegyzett módszer az Erzsébet nővér által alkalmazott alapelv az idősek gondozásában. Ez az elv megfogalmazza, hogyan kell bánni az idős emberekkel, melyek a teendők az elgyengülésük esetén és miként lehet boldogságot szerezni számukra utolsó éveikben. Erzsébet nővér szinte egyedül forradalmat indított a magyarországi idősotthonokban.

Az interjúban Wappel Róbert továbbá beszélt arról is, hogy mi ragadta meg Erzsébet nővér személyiségében.

A filmet a jövőben a magyar nézők is megtekinthetik majd a televízióban. A filmelőzetesét itt tekinthetik meg.

Wappel Róbert producer az Erzsébet nővér: a hit ereje c. dokudrámáról
29 május 2018, 16:06