Keresés

Vatikáni konferencia Szíria támogatásáért Vatikáni konferencia Szíria támogatásáért 

Magyarország szentszéki nagykövete felszólalt a Szíriáról tartott vatikáni konferencián

„Ne feledkezzünk el Szíriáról!” Ennek jegyében nemzetközi tanácskozást szerveztek pénteken a Vatikánban. A közel-keleti országot segítő és a Ferenc pápa által is támogatott „Nyílt kórházak” programhoz jelentős adományokkal elsőként járult hozzá Magyarország.

Somogyi Viktória – Vatikán

„Nyílt Kórházak Szíriában a betegek kezelésére és a közösség újjáépítésére” címmel szervezett konferenciát a Keleti Egyházak Kongregációja és az Átfogó Emberi Fejlődés dikasztériuma szeptember 2-án, pénteken délután a Kancellária épületében. A Ferenc pápa támogatásával született „Nyílt Kórházak Szíriában” projekt 2017 óta több mint 80 ezer ingyenes kezelést biztosított a legsebezhetőbb szíriaiaknak. A tanácskozáson felidézték a kezdeményezés történetét és kiértékelték hatását konkrét tanúságtételekkel, valamint felvázolták a következő lépéseket.

A konferencia sajtótájékoztatóval kezdődött Mario Zenari bíboros, damaszkuszi apostoli nuncius vezetésével. Ezt követően a tanácskozást Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa és Alessandra Smerilli nővér, az Átfogó Emberi Fejlődés dikasztériumának titkára nyitotta meg beszédével. Felszólalt többek között Marina Sereni olasz külügyminiszter-helyettes, Leonardo Di Mauro atya, az olasz püspöki konferencia karitatív tevékenységét koordináló hivatal igazgatója és Sandro Veronesi, a Calzedonia üzletcsoport elnöke.

A Hungary Helps megszületésének története

Habsburg Eduard nagykövet beszéde elején ismertette a „Hungary Helps” (Magyarország segít) program létrejöttének történetét. 2016 nyarán Orbán Viktor miniszterelnök, mint szinte minden évben, részt vett a Nemzetközi Katolikus Törvényhozók Hálózatának a Róma közeli Frascatiban megrendezett találkozóján, amelyen megérintette egy személyes találkozás. Abban az évben a közel-keleti pátriárkák beszéltek a keresztények üldözéséről és szenvedéséről a régióikban. Ekkor Frascatiban a miniszterelnök azt mondta munkatársainak: „Tenni kell valamit a keresztény testvéreinkért!” Így született meg, amit ma „Hungary Helps” (Magyarország Segít) kezdeményezésként ismerünk, a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó iroda, amely 2017 óta a szenvedő keresztények humanitárius segítségnyújtásával foglalkozik.

Ma a hitük miatt üldözést szenvedő 10 ember közül 8 keresztény

„Pontosan tudom, hogy így volt, mert következő reggel, augusztus végén nyugodtan ültem az irodámban Rómában, és kaptam egy hívást erről a döntésről. Azonnal megértettem, hogy ez fontos jel lesz nemcsak azoknak a keresztényeknek, akiket támogat, hanem Magyarországnak, majd prófétai módon a világ számára is” – idézte fel Magyarország szentszéki nagykövete személyes emlékeit a kezdetekről. „Bár sok más nehézségben levő kisebbség kap segítséget és médiavisszhangot, a keresztényekről szinte teljesen hallgat a sajtó. Ma a hitük miatt üldözést szenvedő 10 ember közül 8 keresztény. És amint a magyar miniszterelnök több esetben elmondta, valaki beszélhet róluk is, mégha kevesebb, mint 10 millió lakosú kis ország vagyunk is.”

A Hungary Helps program tevékenysége, eredményei

Amióta 2017-ben elindult a „Hungary Helps” program, Magyarország eddig összesen 256 humanitárius és rehabilitációs projektet támogatott, valamint egy ösztöndíj-programot a világ 54 országában, összesen 88 millió euró költségvetéssel. Eddig a kezdeményezés több mint 500.000 embernek segített azáltal, hogy biztosítja a szülőföldjükön maradáshoz szükséges alapvető feltételeket, lehetővé téve, hogy sokan visszatérjenek vagy otthon maradjanak a származási országukban. Az említett tevékenységek támogatásával együtt az Államtitkárság koordinálja a fiatal keresztények tanulmányi ösztöndíjait és a Hungary Helps önkéntes programot, továbbá érzékenyítő tevékenységet folytat nemzeti és nemzetközi fórumokon az üldözött keresztény közösségek helyzete iránt. Az ösztöndíjprogram teljes költségvetése a 2017/2018 tanév első fele és a 2021/2022 tanév első fele között 8 millió euró volt.

Más vallásúakat is támogat a program

A „Hungary Helps” kezdetektől fogva nemcsak üldöztetés, hanem háborúk és földrengés esetén is humanitárius segítségnyújtást biztosít, mint például Olaszországban, ahol a magyar kormány segített a Marche tartományban található Tolentinóban megsérült templom helyreállításában a nagy földrengést követően. Ezentúl olyan projektek is elindultak, amelyek más valláshoz tartozó, nehézségbe került embereket is segítettek a keresztényeken túl.

Magyar részvétel a „Nyílt Kórházak” programban

Beszédében Habsburg Eduard szentszéki nagykövet szólt a magyar részvállalásról a „Nyílt Kórházak” szentszéki jótékonysági programban. Amikor 2018-ban Zenari bíboros, az olasz AVSI Alapítványon keresztül megkereste Magyarországot, hogy támogatását kérje a „Nyílt Kórházak” projektjéhez, Magyarország azonnal elkötelezte magát a kezdeményezésben. „A projekt szépsége az volt, hogy míg a keresztény kórházaknak segítettünk, azok, akiknek hasznára vált, nagy többségében szenvedő muzulmánok voltak. Valójában ez a vallások közötti párbeszéd projektje” – mutatott rá a szentszéki nagykövet. Végül Magyarország elkötelezte magát amellett, hogy egy évig támogatja a „Nyílt Kórházakat” 1,5 millió euróval. „Ha jól emlékszem, mi voltunk az elsők, aki igent mondtunk erre a segítségnyújtásra” – jegyezte meg beszédében Habsburg Eduard szentszéki nagykövet.

Zenari bíboros Budapesten

Zenari bíboros budapesti látogatása alkalmával Azbej Tristán államtitkár beszédében elmondta: „Szíria megsegítése érdekében a magyar kormány két célkitűzést hajt végre: hozzájárul az életmentéshez és hogy legyen az embereknek jövője. Ez az oka annak, hogy Magyarország már öt szíriai iskolát támogat, és a „Nyílt Kórházak” programhoz való hozzájárulással egy éven belül mintegy 4500 beteg orvosi ellátását finanszírozza”. „Zenari bíboros budapesti látogatása 2019 januárjában, amely során bemutatta tevékenységét, a szíriai nép szenvedéseit és találkozott a magyar hatóságok képviselőivel, fontos pillanat volt országunk számára. Örülünk, hogy az AVSI Alapítvány főtitkára Giampaolo Silvestri elkísérte Zenari bíborost Budapestre” – hangsúlyozta Habsburg Eduard nagykövet. Köszönetet mondott Zenari bíborosnak fáradhatatlan elkötelezettségéért Szíria érdekében, és az AVSI Alapítványnak a kiváló munkájáért és a komoly együttműködésért.

Reménysugár Szíriának

Végül reményének adott hangot, hogy sokan mások, magánszemélyek és országok is segítséget nyújtanak a szegény, vértanúságot szenvedett Szíriának, hogy egy kis reménysugarat adjanak a közel-keleti országnak. A „Nyílt Kórházak” program kiváló lehetőség erre – zárta felszólalását Habsburg Eduard szentszéki nagykövet a Szíriáról rendezett vatikáni konferencián.

02 szeptember 2022, 17:33