Keresés

Életvédők szimpátia tüntetése az amerikai Legfelsőbb Bíróság döntése után Életvédők szimpátia tüntetése az amerikai Legfelsőbb Bíróság döntése után 

A Pápai Életvédő Akadémia nyilatkozata az amerikai Legfelsőbb Bíróság abortuszról szóló döntése kapcsán

A Pápai Életvédő Akadémia nyilatkozatot adott ki az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának határozatával kapcsolatban, amely pénteken módosította a „Roe kontra Wade” ügyben az 1973-ban hozott jogi álláspontot az abortusz kérdésében.

Christopher Wells / Somogyi Viktória - Vatikán

Az Egyesült Államok püspökei történelmi napnak nevezték az ország életében június 24-ét, amely egyébként idén Jézus Szentséges Szívének ünnepe, és hálát adtak Istennek a Legfelsőbb Bíróság pénteki döntéséért, amely megváltoztta a „Roe kontra Wade” ügyben hozott 1973-as ítéletet, „amely legalizálta és normalizálta az ártatlan emberi élet elvételét abortusz útján”. A Pápai Életvédő Akadémia közleményben sürgette a kormányokat, hogy olyan politikai döntéseket hozzanak, amelyek elősegítik az életet.

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság döntése

Pénteken az amerikai Legfelsőbb Bíróság nyilvánosságra hozta a Dobbs kontra Jackson Női Egészségügyi Szervezet ügyében hozott határozatát, amely szerint az Egyesült Államok alkotmánya nem védi az abortuszhoz való úgynevezett „jogot”. A pénteki ítélet, amelyben hat bíró döntött igennel és három ellenezte, hatályon kívül helyezi a „Roe kontra Wade” és a „Planned Parenthood of Southeastern Pennsylvania kontra Casey” abortuszügyben hozott döntéseket, amelyek az egész országban garantálták a „igény szerinti abortuszt”. A döntés azonban nem teszi illegálissá az abortuszt, csupán visszaadja az amerikai népnek és választott képviselőiknek a gyakorlat szabályozására vonatkozó felhatalmazást.

Egy igazságtalan törvény megváltoztatása

„Közel ötven éven keresztül Amerika egy igazságtalan törvényt hajtott végre, amely lehetővé tette egyesek számára, hogy eldöntsék, mások élhetnek-e vagy meg kell halniuk. Ez a politika több tízmillió még meg nem született gyermek halálát eredményezte, és olyan nemzedékeket, amelyektől megfosztották a megszületés jogát” – áll az amerikai püspökök nyilatkozatában.  A sajtóközlemény, amelyet José Gomez érsek és a püspöki kar életvédő bizottságának elnöke, William Lori érsek írt alá, hangsúlyozza, hogy a „Roe kontra Wade” ügy, „amely legalizálta és normalizálta az ártatlan emberi életek kioltását”, súlyos tagadása annak az igazság, hogy minden férfi és nő egyenlőnek teremtetett, akiknek Istentől kapott joga van az élethez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez.”

Védjük a legsebezhetőbbeket

„Egyházként azokat kell szolgálnunk, akik nehéz terhességgel néznek szembe, és szeretettel kell körül venni őket.” A püspökök ezután méltatják amerikaiak millióinak munkáját, akik „békésen együtt dolgoztak, hogy felvilágosítsák és meggyőzzék embertársaikat az abortusz igazságtalanságáról, hogy gondozást és tanácsadást kínáljanak fel nőknek, és azon munkálkodtak, hogy alternatívákat biztosítsanak az abortusz elkerülésére, beleértve az örökbefogadást, a nevelőszülői gondozást és olyan állami politikát, amely valóban támogatja a családokat.” „Ma osztozunk örömükben és hálásak vagyunk nekik.” Az életvédelem ügyéért végzett munkájuk – folytatják a püspökök – „mindazt tükrözi, ami jó a demokráciánkban, és az életvédő mozgalom megérdemli, hogy nemzetünk történelmében a társadalmi változásokért és a polgári jogokért folytatott nagy mozgalmak közé tartozzon”.

Olyan társadalmat és gazdaságot építsünk, amely támogatja a házasságot és a családokat

A Pápai Életvédő Akadémia június 24-én pénteken csatlakozott az Egyesült Államok püspökeinek az USA Legfelsőbb Bíróságának döntéséről szóló nyilatkozatához. Ahogy Gomez érsek és Lori érsek kijelentette: „Ez a sebek begyógyításának és a társadalmi megosztottság felszámolásának ideje. Itt az ideje a megfontolt gondolkodásnak és a civil párbeszédnek, valamint az összefogásnak, hogy olyan társadalmat és gazdaságot építsünk, amely támogatja a házasságot és a családokat, és ahol minden nő megkapja a szükséges támogatást és erőforrásokat ahhoz, hogy gyermekét szeretetben hozhassa ebbe a világba.”

Az emberi élet védelme nem korlátozódhat az egyéni jogok gyakorlására

A Bíróság véleménye azt mutatja, hogy az abortusz kérdése továbbra is heves vitákat vált ki. Az a tény, hogy egy nagy demokratikus hagyományokkal rendelkező ország megváltoztatta álláspontját ebben a kérdésben, kihívást jelent az egész világ számára. Nem helyes, hogy a problémát megfelelő és átfogó mérlegelés nélkül félreteszik. Az emberi élet védelme nem korlátozódhat az egyéni jogok gyakorlására, hanem nagy jelentőséggel bíró társadalmi kérdés. 50 év múltán fontos újraindítani a nem ideológiai vitát az életvédelem helyéről a civil társadalomban, hogy feltegyük magunknak a kérdést: milyen együttélést és társadalmat akarunk építeni.

Biztosítani kell a gyermekvállalás körülményeit

Olyan politikai döntések kialakításáról van szó, amelyek elősegítik olyan létfeltételek megteremtését, amelyek az élet javát szolgálják anélkül, hogy „a priori” ideológiai pozíciókba esnénk. Ez egyben a megfelelő szexuális nevelés garantálását, az egészségügyi ellátás mindenki számára elérhető biztosítását, valamint a család és az anyaság védelmét szolgáló jogszabályi intézkedések előkészítését, a fennálló egyenlőtlenségek leküzdését is jelenti. Az anyáknak, a pároknak és a születendő gyermeknek szilárd segítségre van szüksége, amely az egész közösséget érinti, elősegítve a lehetőséget, hogy a nehéz helyzetbe került anyák folytatni tudják terhességüket, és hogy a gyermeket rá tudják bízni olyanokra, akik garantálni tudják a gyermek növekedését.

Az élet választásával az emberiség jövőjéért való felelősségünk forog kockán

Paglia érsek, a Pápai Életvédő Akadémia elnöke hangsúlyozta: „Az élet iránti lelkesedését elvesztő nyugati társadalommal szemben ez a döntés erőteljes felhívás arra, hogy közösen gondolkodjunk el az emberi élet nemzésének súlyos és sürgető kérdéséről és az azt lehetővé tevő feltételekről. Az élet választásával az emberiség jövőjéért való felelősségünk forog kockán”.

 

25 június 2022, 20:34