Keresés

Fábry Kornél atya a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségében Fábry Kornél atya a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségében 

A házasság hivatás: Isten szeretetét megmutatni a világnak – interjú Fábry Kornél atyával a Családok X. Világtalálkozójáról

Nagyon jó gyakorlati ötleteket osztottak meg, nem egy elméleti találkozó volt – összegezte a vatikáni rendezvényt Fábry Kornél atya. A tavalyi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára, aki jelenleg az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója részt vett az ötnapos vatikáni rendezvényen a magyar küldöttség tagjaként, amelyet Marton Zsolt váci püspök, az MKPK családreferense vezetett.

Somogyi Viktória – Vatikán

Fábry Kornél atya második alkalommal vett részt a Családok Világtalálkozóján, a dublini után most a Rómában megrendezett nemzetközi eseményen. Az ír fővárosban nagyszabású rendezvény volt, amelyen százezren vettek részt. A vatikáni találkozóra kétezren kaptak meghívást a világ minden sarkából a pandémiás helyzet miatt. A kevesebb jelenlevő ellenére nagyon jó hangulatról számolt be és a Vatikáni Rádiónak adott interjújában kiemelte, hogy nagyon sok fajta tapasztalatot osztottak meg egymással.

Napi programok

A nemzetközi találkozó június 22-én a Családok Fesztiváljával kezdődött, amelyen Ferenc pápa is részt vett, ahol számos tanúságtétel is elhangzott a világ különböző országaiból érkezett családok részéről. A napi programok egy főelőadással kezdődtek, majd panelek követték, amelyek négy tanúságtételből álltak és a családi élet különböző aspektusait mutatták be, nagyon őszintén foglalkoztak a problémákkal. A tanúságtételekben nyíltan beszéltek a konkrét nehézségekről, pl. a házastársi hűtlenség után miként sikerült helyrehozni a házasfelek kapcsolatát.

A családi élet számos aspektusát áttekintették

Fábry Kornél atya az interjúban részletesen beszámolt a sok áttekintett témáról, hasznos javaslatokról. A számos érintett terület közül többek között kiemelte: foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy miként lehet a családegyház egy valóban megélt hitű közösség, hogyan tud összekapcsolódni a család a mindennapi kereszténységgel, hogyan lehet szentté válni a családban. Nagyon jó példákat mutattak be és megszólaltak a különböző egyházi mozgalmak, közösségek és jól működő családsegítő szervezetek képviselői is. Beszéltek többek között arról, hogy hogyan lehet segíteni a mai embernek, elősegíteni az elköteleződést, a kitartást, az életszentségre törekvést, valamint, hogy hogyan lehet jelen lenni az online világban.

A Családok X. Világtalálkozójáról szerzett tapasztalatainak további részleteit megismerhetik az interjúból:

Hallgassa meg Fábry Kornél atya beszámolóját a vatikáni családtalálkozóról!

A világtalálkozón elhangzott előadásokat és tanúságtételeket megtalálják az esemény weboldalán: https://www.romefamily2022.com/it/

 

29 június 2022, 18:23