Cantalamessa atya nagypénteki homíliája: Lépjünk tovább arra, ami el nem múlik!
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
János evangélista különleges jelentőséget tulajdonít a Jézus és Pilátus közti párbeszédnek. „Te vagy a zsidók királya?” – kérdezi a helytartó, Jézus pedig visszakérdez, hogy Pilátust magasabb belátásra vezesse, semmint, hogy csak mások véleményét ismételje. Kijelenti, hogy az „ő országa nem ebből a világból való”. Ezt Pilátus úgy érti, hogy nem politikai uralomról van szó, vallási kérdésről pedig nem akar vitatkozni, de azért iróniával megkérdi: „Tehát király vagy?” Mire Jézus: „Te mondod, hogy király vagyok”. A szónok rámutatott Jézus szándékára, mely Pilátust segíteni akarja, hogy ne mások véleményén keresztül lásson, hanem lépjen önmagába és másféle szemmel tekintsen a dolgokra, mely fölötte áll a zsidókkal folytatott pillanatnyi vitájának. A római helytartó megpillantja a Jézus szavaiban rejlő titkot, de megriad és inkább lezárja a beszélgetést, miközben vállát vonva mormolja magában: „Mi az igazság?”
Az „Isten” szó mára üres tartály, amit ki-ki tetszés szerinti tartalommal tölt meg
Mennyire időszerű ez a kérdés! – fordította figyelmét a jelenre a szónok Az ember ma is felteszi magának a kérdést: „Mi az igazság?”, de aztán figyelmetlenül elfordul attól, aki pedig mondta: „Én azért jöttem a világra, hogy tanúságot tegyek az igazságról” és „Én vagyok az Igazság!” (Jn 14,6). Csodálkozva állapította meg a kapucinus atya, hogy az interneten folyó hitviták során manapság egyáltalán nem kerül szóba Jézus neve, de ha valaki mégis a feltámadásával hozakodik elő, rögtön lezárják a beszédet az oda nem illő téma miatt: Mintha nem is lenne Krisztus! Az „Isten” szó így mára csak egy üres tartály, amit ki-ki tetszés szerinti tartalommal tölt meg. Pedig Isten épp a megtestesüléssel adott tartalmat a nevének: Az Ige testté lett, vagyis az Igazság testté lett. Épp emiatt történik oly következetesen Jézus nevének elhárítása, mert ő az emberi gőg minden kifogását elveszi, hogy eldöntse ki az Isten”.
Pilátus szkepticizmusán túl ma látszólag minden relatív
Cantalamessa atya a „Gyűrűk Ura” című regény- és filmsorozat jól ismert szerzőjét, John Ronald Tolkient idézte, aki a Jézusban kételkedő fiának így válaszolt: „Elképesztő akarat kell ahhoz, hogy ne higgyük el, Jézus valaha is létezett és ki sem mondta a neki tulajdonított szavakat: „Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok” (Jn 8,58) és hogy „Aki engem lát, látja az Atyát” (Jn 14,9). Krisztus igazságának egyetlen alternatívája, hogy „őrült megalomániáról és egy óriási csalásról van szó”, ami pedig hogy is bírhatná ki húsz évszázad kíméletlen történelmi és filozófiai kritikáját és miként is tudna teremni megannyi gyümölcsöt?”. Ma sajnos túllépünk Pilátus szkepticizmusán. Vannak, akik úgy gondolják, hogy meg sem szabad kérdezni, hogy „Mi az igazság?”, mert az igazság egyszerűen nem létezik! „Minden relatív, semmi sem biztos! – mondják és nem hagynak helyet másféle értelmezésnek.
Jézus halálból való feltámadása ígéret és garancia arra, hogy győzelme már elkezdődött
Søeren Kierkegaard, az egzisztencialista filozófia elindítójának mély gondolatát idézte a szónok: „Sok szó esik az emberi nyomorúságról, az elpazarolt életekről. De csak annak az embernek az élete veszik kárba, aki soha nem számolt azzal, mert soha nem volt benne a legmélyebb értelemben vett benyomása, hogy van Isten és hogy ő – pontosan ő, az énje – áll ezen Isten előtt. Azt mondják: túl sok igazságtalanság és túl sok szenvedés van a világon ahhoz, hogy higgyünk Istenben! Ez igaz, de gondoljunk bele, mennyivel abszurdabbá és elviselhetetlenebbé válik a minket körülvevő rossz, ha nem hiszünk az igazság és a jó végső győzelmében. Jézus halálból való feltámadása ígéret és garancia arra, hogy ez a diadal meglesz, mert vele már elkezdődött”. A kapucinus atya Pál apostollal együtt szeretné kiáltani: „Engesztelődjetek ki Istennel!” (2 Kor 5,20), ne tékozoljátok el az életet! Ne hagyjátok el ezt a világot, mint ahogy Pilátus otthagyta a Helytartóságot a függőben maradt kérdéssel: „Mi az igazság?” Ez azért is fontos a kérdés, mert ebből tudjuk meg, hogy éltünk-e valamiért, vagy csak hiába.
Lépni tovább arra, ami nem múlik el!
Utolsó témaként a szónok Pilátus kérdését vetette fel – „Saját néped és a főpapok adtak kezemre” –, mely immár az egyházon belülieket érinti, vagyis rólunk van szó. Jézust megtagadták, elárulták és elhagyták az övéi. Válaszként a szónok ismét Tolkien fiához írt levelével válaszolt: „Szeretetünket és akaratunkat megtépázhatja ugyan az Egyház és szolgái hiányosságainak, őrültségeinek és bűneinek látványa, de nem hiszem, hogy akik egykor valóban hittek, azok ilyen okok miatt elhagyják a hitet”. Végül arra intett a szónok, hogy idén nem a harangok örömteli hangjával ünnepeljük a Húsvétot, hanem bombák közeli baljós zajával és pusztító robbanásokkal. Emlékezzünk Jézus válaszára korának tragédiái kapcsán: „Ha nem tértek meg mindnyájan, ti is éppúgy elvesztek” (Lk 13, 5). Ha nem kovácsoljuk ekevassá a kardokat és a lándzsákat szőlőmetsző késekké, akkor mindnyájan egyformán el fogunk pusztulni! Mi csak egyféleképpen tudunk mégis megmenekülni, ha mindent magunk mögött hagyunk, ami elmúlik. Lépjünk tovább arra, ami nem múlik el! – zárta nagypénteki homíliáját Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros, a Pápai Ház szónoka.
