2020-ban a lelkigyakorlatot Aricciában tartották 2020-ban a lelkigyakorlatot Aricciában tartották 

Egyénileg tartják meg a pápa és a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlatát

A járványhelyzet elhúzódása miatt nem tartják meg a szokásos, közösségi lelkigyakorlatot Ferenc pápa és a Római Kúria tagjainak részvételével, melynek az aricciai Isteni Mester lelkigyakorlatos ház ad otthont hagyományosan. Március 6-11-e között egyénileg végzik az elcsendesedést.

Gedő Ágnes – Vatikán

Immár második éve a pandémia nem teszi lehetővé a szokásos együttlétet, közös imát és elmélkedést a Szentatya és a vatikáni bíborosok számára. A szentszéki sajtóközpont közleményben tájékoztatott erről. Ferenc pápa arra kérte a Rómában szolgáló bíborosokat, a dikasztériumok és a Római Kúria vezetőit, hogy egyénileg vonuljanak vissza lelkigyakorlatra, imára március 6-11-e között. A lelkigyakorlatos héten szünetel valamennyi pápai tevékenység, így tehát elmarad a március 9-i szerdai általános audiencia is.

Az Úr legyen a szívedben

Ferenc pápa tavaly a lelkigyakorlat résztvevőit megajándékozta „Az Úr legyen a szívedben” – című könyvvel, melyet Daniele Libanori jezsuita atya szerkesztett. Kísérőlevelében a Szentatya arra kérte őket, hogy végezzék a lelkigyakorlatot ott, ahol számukra a legkényelmesebb, valamint reményét fejezte ki, hogy a könyv mindenkinek segítséget nyújt a lelki életében.

XVII. századi kézirat

„Az Úr legyen szívedben” című könyv egy XVII. századi kézirat, amelyet egy ciszterci szerzetes írt (Maestro di San Bartolo) egy Ferrara közelében található kolostorban (San Bartolo). A kötet jegyzetek gyűjteménye, amelyeket kézzel írtak papírlapokra egyházi latin nyelvezettel és amelyre véletlenül találtak rá Ferrarában.

Hasznos olvasmány „önmagunk legyőzéséhez"

Libanori atya az előszóban kifejti, hogy Maestro di San Bartolo ezeket a jegyzeteket valószínűleg személyes használatra szánta prédikálásához. Az írás bővelkedik elmélkedésekben, megjegyzésekben és számos bibliai utalásban, továbbá tartalmaz egy kis értekezést is a halálos bűnökről. Libanori jezsuita atya megjegyzi, hogy a könyv a józan ész bölcsességeit tartalmazza. Ezenkívül hozzáteszi, hogy a jegyzetek az egyház érzékenységét és tapasztalatait összegzik a lelki vezetés terén. Mindez hasznos olvasmányt jelent „önmagunk legyőzéséhez és a gyorsabb Isten felé haladáshoz” – mutat rá Libanori atya, a kötet szerkesztője.

24 január 2022, 13:38