Vatikáni bíróság Vatikáni bíróság 

Ítélet született a fellebbezést követően a IOR volt igazgatói elleni perben

Paolo Cipriani-t a vatikáni bank egykori vezérigazgatóját és Massimo Tulli-t, volt igazgatóhelyettesét arra kötelezték, hogy 40 millió eurót fizessenek vissza a pénzintézetnek azok után, hogy az ellenük indított perben a fellebbezési eljárás során megerősítették az ítéletet.

Vatican News / Horváth Hajnalka - Vatikán

A Vallási Művek Intézete, a IOR, vagyis a vatikáni bank nyilatkozata szerint a két korábbi vezető ügyében meghozott ítélet „az intézet mélyreható megújítását és átalakítását követi a vatikáni pénzügyi szektor és a Szentszék fontos reformjainak végrehajtása érdekében”.

Az ítélet 

Az ítélet kapcsán kiderült, hogy a fellebbviteli bíróság teljes mértékben elismerte a IOR indokait és 40 millió euró kártérítésre ítélte a volt főigazgatót és helyettesét. A január 18-án meghozott ítélet teljes mértékben elutasítja a két volt ügyvezető kérelmét megerősítve a velük szemben első fokon meghozott döntést. Ennek tükrében az általuk okozott kár megtérítésére kötelezi őket, amely 35 millió 740 ezer 587 eurót jelent a károkat illetően és ehhez kapcsolódik további 4 millió 799 ezer 445 euró elmaradt haszon. A teljes összeg 40 millió 540 ezer 32 eurót jelent. A bíróság ezen kívül a fellebbezőkre hárította a bírósági költségeket, beleértve az elsőfokú eljárás kiadásait.

A IOR közleménye azt is megfogalmazza, hogy az ítélet a „rossz ügyvitelre” vonatkozik, amellyel Cipriani és Tulli 2010 és 2013 között az intézet egyes beruházásait bonyolította. Az ügyek kezelése azonnal károsnak és problematikusnak bizonyultak és több esetben jogellenesnek, valamint büntetőjogi eljárás lehetséges alanyait képezték.   

A IOR mélyreható megújulási folyamatokon megy keresztül 

A IOR közleménye továbbá megfogalmazza, hogy az ítélet a vatikáni intézet mélyreható és alapos megújulási és átalakítási munkáját követi a pénzügyi szektor és a Szentszék fontos reformjainak végrehajtása érdekében. Ennek a folyamatnak köszönhetően a IOR azonosítani tudta az ellene elkövetett visszaéléseket, továbbá meg tudta védeni örökségét, vagyis az Egyház tulajdonait. Ez volt az első olyen esemény a Vatikánvárosi Államban, amely előfutárként szolgált a más ehhez hasonló és folyamatban lévő ügyek elindításának - adja közre a Vallási Művek Intézete.

A 2007-ben a vatikáni bank élére kinevett Paolo Cipriani és helyettese, Massimo Tulli 2013 júliusában mondtak le, amelyet a IOR-t felügyelő bíborosi bizottság és bank igazgatótanácsa is egyöntetűen elfogadott. Az ellenük felhozott vád szerint pénzmosás elleni jogszabályok megsértésében voltak érintettek olaszországi és svájci bankokkal kapcsolatban.  

22 január 2022, 14:39