A „L’Osservatore Romano” 160 éve - történelmi visszatekintés

Vertse Márta - Vatikán

A világ leghíresebb és leggyakrabban idézett újságjai közé tartozik, a legelterjedtebb napilapokhoz képest kevés oldalszámú és korlátozott példányszámú, de egyedi jellemzői miatt elsődleges fontosságú hírforrás, főleg az egyház és a pápaság történetét illetően a modern korban és napjainkban. A jeles évforduló alkalmából felidézzük a „L’Osservatore Romano” történetét.

Politikai-vallási napilap születik

A vatikáni napilap születése a pápák világi hatalmának végéhez és az ún. „római kérdés” kezdetéhez kapcsolódik. A kezdeményezés Nicola Zanchini ügyvéd és Giuseppe Bastia újságíró nevéhez fűződik. Kettejük elképzelése azonban csak azért valósulhatott meg, mert egybeesett Marcantonio Pacelli, pápai belügyminiszter- helyettes, a későbbi XII. Piusz pápa nagyapjának hasonló tervével. Az újság, amely kezdetben „Az igazság barátja” nevet kapta volna, az első számtól kezdve magán viselte a „politikai-erkölcsi újság” feliratot, amely később „politikai-vallási napilap” -pá változott. A kiadói kezdeményezés polemizáló, vitaindító jellegének megerősítésére 1862-ben az első oldalon megjelent a két latin kifejezés, amely ma is olvasható az újság címlapján: a római jogból származó mondás: „unicuique suum” (mindenkinek a magáét) és az evangéliumi idézet „non praevalebunt” ([a pokol kapui])„nem vesznek erőt rajta” (Mt 16,18).

A napilapok olaszul, a hetilapok hét nyelven jelennek meg

A „L’Osservatore Romano” vatikáni újságot minden nap délután nyomtatják, kivéve a vasár-és ünnepnapokat. Olasz nyelven szerkesztik, de a pápai szövegeket gyakran latinul is közlik, mint például az enciklikák és egyéb dokumentumok esetében. A heti kiadványoknak köszönhetően, amelyek az évek során gazdagították és nemzetközivé tették az újság szerkesztői gárdáját, hét nyelven jelenik meg: 1949 óta franciául, 1951 óta spanyolul, 1968 óta angolul, 1970 óta portugálul, 1971 óta németül, 1980 óta havonta egyszer lengyelül, 2007 óta pedig malajálam nyelven, amelyet India délnyugati részén beszélnek.

Hivatalos információk a pápák és a Szentszék tevékenységéről

Az egyetlen vatikáni újság, hivatalos jellegének megfelelően „Információink” rovatában felsorolja a pápai fogadásokat és kinevezéseket, továbbá azonnal és teljes egészében közzéteszi a pápai megnyilvánulásokat, beszédeket, homíliákat és írott szövegeket, tájékoztat a Szentszékre és a világegyházra vonatkozó hírekről, nemzetközi, kulturális és vallási információkat közöl. A lapot kezdetben magánemberek finanszírozták, de IX. Piusz pápa is támogatta. Két alapítója volt az első két igazgatója, őket követte 1866-ban Augusto Baviera márki, IX. Piusz pápa „keresztfia”, aki 1884-ig vezette az újságot és hasábjain beszámolt az I. Vatikáni Zsinat munkájáról.

Engedelmesség a pápának, hűség Jézus tanításához

Közvetlenül 1870. szeptember 20-a után, vagyis miután az olasz királyi csapatok a római Porta Pia (Piusz-kapu) mellett lerombolt várfalszakaszon betörtek a városba, a „L’Osservatore Romano” egy hónapig kénytelen volt felfüggeszteni a lap kiadását, de csaknem egy hónapos szünet után, október 17-én ismét megjelent, első oldalán nyilatkozatban biztosítva az olvasókat a pápa iránti teljes engedelmességről. Leszögezte, hogy hűséges marad „ahhoz a változtathatatlan vallási és erkölcsi alapelvhez, amelynek egyetlen letéteményese Jézus Krisztus földi helytartója”.

Politikai semlegesség az első világháború idején

1884-ben XIII. Leó pápa véglegesen megszerezte a Szentszék számára a napilap tulajdonjogát, amely X. Piusz pápa, majd XV. Benedek pápa segítségével 1911-ben a kezdeti négyről hatra növelte oldalai számát. Erre az időszakra nyúlik vissza a politikai pártatlanság választása is, amely a szerkesztőségi irányvonalat az első világháború idején jellemezte.

Küzdelem a totalitarizmusok ellen

1920-ban Giuseppe Dalla Torre gróf lett a napilap igazgatója, aki negyven éven át töltötte be ezt a tisztséget, egészen Szent XXIII. János pápaságának kezdetéig. A Vatikáni Városállam megszületésével és az olasz állammal való „kiegyezést” (Conciliazione) követően a szerkesztőség 1929 végén a IV. Leó pápa által 848-52 között építtetett ún. Leó-falak közé költözött, miután egy tucatszor változtatta székhelyét Róma központjában. Ez lehetővé tette, hogy ellenálljon a szabadságjogok korlátozásának Mussolini Itáliájában és hasábjain küzdjön kora totalitarizmusai ellen. Mindez egybeesett a legnagyobb példányszámmal (átlagosan hatvanezer, olykor több mint százezer példánya jelent meg), valamint az „Acta diurna” – „Napi közlöny” nevet viselő történelmi rovat sikerével. A nemzetközi politika kritikus szemléjét Guido Gonella, az olasz újságírói kar első igazgatója gondozta, és ez a rovat folytatódott a második világháború idején és utána is.

A II. Vatikáni Zsinat előkészítése és lebonyolítása

1960-ban a vezetést Raimondo Manzini vette át, aki előzőleg több mint harminc éven át az „Olaszország jövője” napilap igazgatója volt. Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés korábbi képviselője és az olasz Minisztertanács elnökségének államtitkára megbízatása idején követte a Roncalli pápa, Szent XXIII. János által összehívott és Montini pápa, Szent VI. Pál által befejezett II. Vatikáni Zsinat előkészítését és lebonyolítását.

1978 elején Valerio Volpini író került a vatikáni napilap élére és megújította grafikáját: elég, ha csak a rendkívüli kiadások első oldalaira gondolunk, amelyek abban az évben bejelentették Luciani és Wojtyła bíborosok megválasztását a péteri székbe. Arcképüket Giacomo Manzù olasz szobrász és festőművész által készített szalagdíszek foglalták keretbe.

Szent II. János Pál a zarándok pápa

1984-től Mario Agnes, az Olasz Katolikus Akció volt elnöke töltötte be a „L’Osservatore Romano” igazgatói állását huszonhárom éven át, gyakorlatilag lefedve Szent II. János Pál, az egyházat a harmadik évezredbe átvezető, nagy kommunikátor pápa hosszú, zarándoklatokban gazdag péteri szolgálatát. Azokban az években újabb grafikai újítások születtek, összefüggésben az új informatikai technológiákkal. 1991. július elsején került sor az átmenetre az ólomból a számítógépre, majd a “L’Osservatore Romano” 1997-ben csatlakozott az internethez.

XVI. Benedek pápasága idején új melléklet: „Nők Egyház Világ”

XVI. Benedek pápasága idején a napilapot 2007-től tizenegy éven át Giovanni Maria Vian történész, a patrisztika filológia professzora irányította, aki bevezette a színes címlapot és hátlapot, és a nem katolikusokkal való együttműködést. Ő volt az, aki az első női újságírót szerződtette a szerkesztőségbe, majd elindította a „Nők Egyház Világ” című havilapot. 2012 májusában jelent meg első száma kezdetben, mint a napilap melléklete, majd 2016-ban formát változtatott és minden tekintetben folyóirattá vált.

Ferenc pápa reformja: a vatikáni média integrációja

Ferenc pápa a római kúria megreformálásnak részeként „A jelenlegi kommunikációs kontextus” k. apostoli levelével létrehozta a kommunikációs titkárságot – ma dikasztérium. A „L’Osservatore Romano” is részt vesz a vatikáni média integrációs folyamatában, amelynek további lendületet adott 2018-ban Andrea Monda író és esszéíró kinevezése az újság élére. A világjárvány következtében 2020. március 26-tól október 3-ig fel kellett függeszteni az újság nyomtatását, és csak digitális formában volt hozzáférhető, miközben új weboldalt hoztak létre. Ezt követően elindult az ingyenesen letölthető Appstore és Playstore alkalmazás, amely lehetővé teszi, hogy okostelefonokon és táblagépeken is elolvassák a vatikáni napilapot, megújult tipográfiával, új tartalommal, heti tematikus mellékletekkel, mint a következők: kedden „Négyoldal” – kulturális betekintés; szerdán „Religio” – az egyház, mint tábori kórház halad a világ útjain; csütörtökön Ferenc pápa hete, a pápa szavai és gesztusai; pénteken „Atlasz”, a globalizált világ krónikája.

2020 november elején a napilap szerkesztőségét Vatikánvárosból áthelyezték a Vatikáni Média központjába, az Angyalvárra tekintő Vatikáni Rádió történelmi székhelyére.