Keresés

Vatican News
Fiatalok a brazíliai ifjúsági világtalálkozó keresztjével 2013-ban Fiatalok a brazíliai ifjúsági világtalálkozó keresztjével 2013-ban 

Egyházmegyei ifjúsági találkozó: zarándoklat és testvériség

Bemutatták a Vatikánban a lelkipásztori segédanyagot, amellyel a helyi egyházak készülhetnek az ifjúsági találkozóra. Krisztus Király ünnepén tartják a világnapot, az evangelizálás és a fiatalokkal való párbeszéd kiváló lehetőségeként.

Gedő Ágnes / Davide Dionisi – Vatikán

Az eszmei indíttatást és annak gyakorlati megvalósítási lehetőségeit tartalmazza az összeállítás. Célja, hogy az egyházmegyék és eparchiák szintjén megrendezendő ifjúsági találkozó felszínre hozza mindazt a jót, odaadást, a hiteles értékek és nagy eszmék iránti vágyat, amit minden fiatal magában hordoz. Ezt a célkitűzést fogalmazza meg a Világiak, Család és Élet Dikasztérium által közzétett dokumentum, amit május 18-án, kedden ismertettek a szentszéki sajtóközpontban.

Krisztus Király ünnepén

Krisztus Király vasárnapján tartsák meg az ifjúsági világnapot – szól a buzdítás. A Szentatya kívánsága ugyanis az, hogy ezen a napon az egyetemes egyház fordítsa lelkipásztori figyelmét a fiatalokra. Imádkozzon értük, adjon lehetőséget arra, hogy a fiataloké legyen a főszerep, illetve indítson kommunikációs kampányokat. Köztudott, hogy a nemzetközi eseményeket rendszerint három évente tartják más-más országban, a pápa részvételével. Az ifjúsági világnapot ugyanakkor minden évben megtartják helyi egyházi szinten, melyet önállóan szerveznek meg.

A fiatalok küldetése első helyen

Ezek az éves találkozók nemcsak a térségben élő fiataloknak jelentenek sokat, hanem az egész helyi egyházi közösségnek – szögezi le a dokumentum, melyet a püspöki konferenciáknak, a patriarkális egyházi szinódusoknak és nagyérsekségeknek, egyházmegyéknek és eparchiáknak címeztek, de szól az egyházi mozgalmaknak, társulatoknak, és nem utolsó sorban a világ összes fiataljának. Ezek a lelkipásztori irányelvek bátorítani szeretnék a részegyházakat arra, hogy egyre jobban jutassák érvényre az egyházmegyei szintű ifjúsági találkozókat. Ragadják meg az alkalmat arra, hogy kreatív kezdeményezésekkel megmutassák: az egyház a fiatalokkal való küldetését korszakos jelentőségűnek tartja, amibe időt, energiát és erőforrást kell fektetni.

Egyházi és missziós tapasztalat

A vatikáni szöveg ezután kijelöli a főbb pontokat ahhoz, hogy az ifjúsági világtalálkozó valóban a hit ünnepe legyen. A cél, hogy megtapasztalják az egyházat és a küldetést, lehetőséget kapjanak a hivatásukról való elgondolkodásra, és érezzék a meghívást az életszentségre. Ez a találkozó arra is szolgál, hogy átéljék a zarándoklat és az egyetemes testvériség élményét. Teret ad a hit örömteli és közösségi megélésére. Arra, hogy megtapasztaljuk az Úr arcának szépségét. Fontos, hogy a fiatalok átérezzék az egyházi összetartozást, és tudatosuljon bennük, hogy az egyház szerves részét alkotják. Mindezt úgy, hogy tudjuk: a fiatalokat úgy lehet elsősorban bevonni, ha meghallgatjuk őket.

Mindenkit várnak: fontos és szeretik

Az egyházmegyei ifjúsági nap jó alkalom arra, hogy felszínre hozzuk a helyi egyház gazdagságát anélkül, hogy a megszilárdult egyházi struktúrákban kevéssé jelen lévő és aktív fiatalok kizárva éreznék magukat. Mindenki érezze speciális küldöttnek magát, mindenki érezze, hogy várják, és szeretik, a maga megismételhetetlen egyediségében, emberi és lelki gazdagságában. Ezáltal a találkozó ösztönözheti és egybegyűjtheti azokat a fiatalokat, akik még keresik a helyüket az egyházban, és irányt mutathat nekik. Az egyházmegyékben és eparchiákban megrendezendő ifjúsági világnap kétségtelenül fontos állomás minden részegyház életében. Kiemelt találkozó a fiatal nemzedékekkel, az evangelizálás és a párbeszéd eszköze az ifjúsággal – zárul a Világiak, Család és Élet Dikasztériumának dokumentuma.  

21 május 2021, 14:22