Ferenc pápa a Vatikáni Rádió 90. évfordulójára: mutassátok meg az igazságot

A pápa jókívánságait küldi a vatikáni műsorszolgáltatónak, amelyet 1931. február 12-én alapított XI. Piusz. „Köszönöm a munkátokat”, amelynek eredménye a „legtávolabbi helyekre” is eljut. „Bátran és kreatívan haladjatok előre a világhoz szólva”.

Alessandro De Carolis / Somogyi Viktória – Vatikán

A Vatikáni Rádió nyolc pápája közül Ferenc pápa a hatodik, aki kerek számú évfordulót ünnepelhet. A műsorszolgáltató munkaközösségéhez intézett jókívánságaiban a médiáról szóló tanításai visszhangoznak.  Arra ösztönzi a rádió munkatársait, hogy az élet „igazságán” alapuló híreket készítsenek.

Építsétek a jövőt!

„Kedves testvérek, boldog évfordulót kívánok!” – kezdi üzenetét a pápa. „Fontos, hogy megőrizzük történelmünk emlékét, és hogy ne a múlt iránt legyen nosztalgiánk, hanem inkább a jövő iránt, amelynek építésére kaptunk meghívást. Köszönöm a munkátokat. Köszönöm a szeretetet, amit belefektettek. A rádiónak megvan az a szépsége, hogy a legtávolabbi helyekre is eljuttatja a szót. Ma ezt képekkel és szöveggel is ötvözve teszi. Bátran és kreatívan folytassátok munkátokat, amelyben a világhoz szóltok, és ezáltal építsetek ki egy olyan kommunikációt, amely képes arra, hogy megmutassa nekünk a dolgok igazságát” – zárja üzenetét Ferenc pápa.

„Jöjj és lásd”

Záró gondolata összhangban áll a Tömegtájékoztatás idei Világnapjára írt üzenetével, amelyben a médiaszakemberekhez szól: „Meg kell különböztetni a megtévesztő látványt az igazságtól”, különösen azt, amelyet gyakran senki sem mond el, mert nem veszi a fáradságot, hogy ott keresse, ahol megnyilvánul. Ferenc pápa az evangéliumi „Jöjj és lásd” javaslatát ajánlja a kommunikációban dolgozóknak, mert véleménye szerint „a kommunikációban semmi sem helyettesítheti teljesen a személyes megtapasztalást”.

Mindannyian felelősek vagyunk a kommunikációért

Néhány újságíró bátorságának köszönhető, hogy a járvány, az elfeledett háborúk nem merültek feledésbe: létezik egy világ, amelyet tisztán látva kell elmesélni, de ehhez személyesen kell ellenőrizni azt. „A „Jöjj és lásd” a valóság megismerésének legegyszerűbb módszere. Ez minden hír legőszintébb ellenőrzési módja, mert ahhoz, hogy megismerd, találkoznod kell vele, és meg kell engedni, hogy az előtted álló személy beszélhessen és hogy eljusson hozzád a vallomása” – mutat rá a pápa. Ezért egy olyan médiakörnyezetben, amelyben a manipulációnak és a magamutogatásnak nagy befolyása van, Ferenc pápa a megkülönböztetésre hív a tájékoztatási munkában. „Mindannyian felelősek vagyunk a kommunikációért, az általunk nyújtott információkért, és az ellenőrzésért, amelyet együtt gyakorolhatunk az álhírek felett, leleplezve őket. Mindnyájan arra kaptunk meghívást, hogy az igazság tanúi legyünk: menjünk, lássuk meg és osszuk meg” – nyomatékosítja Ferenc pápa.

 

12 február 2021, 13:06