Konkrét, valóságos személy a nevelési folyamat lelke – a Nevelésügyi Kongregáció körlevele

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

A konkrét, valóságos személy kívánja helyezzük vissza a nevelési folyamat közepébe

A Covid-19 vírus elterjedése alapvetően megváltoztatta az életünket, ahogy Ferenc pápa a március 27-i rendkívüli imanap alkalmával megállapította: „Félelem töltött el minket és összezavarodtunk, miként az evangélium tanítványai a hirtelen kitört vad vihar láttán” – kezdődik a körlevél. Az egészségügyi nehézségekhez gazdasági és társadalmi problémák is társultak. Az egész világ nevelési rendszere szenved a világjárványtól iskolai és akadémiai szinten egyaránt. Mindenütt gyors választ akartak adni távoktatással a digitális platformok segítségével, aminek hatékonyságát behatárolta a nevelési és technológiai lehetőségek jelentős egyenlőtlensége. A körlevél nemzetközi felmérésekre hivatkozik, mely szerint mintegy tízmillió gyermek nem tud hozzáférni az ilyen oktatáshoz, ami tovább növeli a köztük már amúgy is létező nevelési szintkülönbséget. Ezt csak fokozza a katolikus iskolák és egyetemek drámai helyzetének súlyosságát, hiszen állami támogatás hiányában az intézményeket a bezárás vagy a leépítés veszélye fenyegeti. A katolikus nevelési intézmények azonban a nehézségek ellenére mégis az egyház és civil közösségek szolgálatában maradtak.

A nevelés és kapcsolat összefüggése

A nevelés és kapcsolat fontosságáról szól a körlevél második fejezete. A világ számos helyén okozott problémákat a távoktatás, jóllehet szükséges volt az adott kényszerhelyzetben. Ennek ellenére a személyekből álló és egymással közvetlen kapcsolatot tartó nevelési környezetben a jelenlét nem egy járulékos összefüggése a  nevelési tevékenységnek, továbbá a távoktatás nem helyettesíti az oktatók és diákok közötti megosztást és párbeszédet, ami nélkülözhetetlen a személy formálása és a valóság kritikus megértése számára. Az osztálytermekben és az előadókban a tanárok és diákok együtt gyarapodnak és közösen építik a kapcsolati azonosságot. Minden életkorban, de főként az elemi iskolások korában a pszicho-pedagógiai nevelés növekedése és a kreativitás számára a másokkal való személyes találkozás egyszerűen nélkülözhetetlen. A tudományos kutatás terén a személyes kapcsolatok adják azt a sajátos „helyet”, melyben a kutatás tudományok fölötti és tudományok közötti jellegéből adódóan ki lehet védeni a tudás megosztottságának és széttöredezettségének a veszélyeit. A közös jelenlét továbbá segíti a megnyílást ezen ismeretek felé, a Kinyilatkoztatás fényénél.

Az oktatók-nevelők képzésének szükségessége          

A Nevelésügyi Kongregációnak körlevele kiemelten hangsúlyozza az oktatók-nevelők állandó továbbképzésének szükségességét, mert a világjárvány idején bizonytalanság fogta el őket. Értékes szolgálatuk folyamatos és stabil képzésre szorul, hogy válaszolni tudjanak mindig az idők követelményeire, anélkül, hogy elveszítenék a hit, a kultúra és az élet közötti szintézist, ami alapvető követelmény a katolikus iskolák és egyetemek sajátos küldetésében. A tanárokra súlyos felelősség hárul abban, hogy elkötelezettségük valóságos, konkrét és befoglaló jellegű cselekvéssé váljon.

Az ember álljon a középpontban   

Éppen ezért az embert kell állítani a nevelési folyamat középpontjába, a konkrét személyt az ő valóságos kapcsolataival, mely maga adja így az oktatási közösséget. Ennek a közösségnek nem lehet elégséges háza a képernyők közvetítette digitális világ. A konkrét és valóságos személy a nevelési folyamat lelke, továbbá kimeríthetetlen forrása a kapcsolati és közösségi jellegű természetének, mind az embertárs, mind az Isten irányában. A katolikus nevelés, ösztönzést merítve a valóság keresztény szemléletéből, a személy átfogó formálására törekszik, akinek hivatása a felelősséget vállaló élet és a mások iránti különleges szolidaritás. A körlevél Ferenc pápa megnyilatkozásaira hivatkozik, minthogy minden mindennel kapcsolatban áll, éppen ezért a keresztény antropológia szerint szükség van új képzési folyamatokra, melyek egyfelől hasznosítják az új technológia lehetőségeit, de főként figyelmesek mások hangjára. Időt adnak a közös megfontolásnak, tervezésnek és megosztásnak, miközben sajátjukká teszik mások elbeszéléseit, a történelem tanítását és az előző nemzedékek bölcsességét. Hasonló képzésre kell törekedni a kapcsolatokban és a találkozás kultúrájában, ahol helye és értéke van a „közös háznak” az összes teremtménnyel és emberrel együtt, hogy a szolidaritás közösségét teremtsük meg, hogy visszaszerezzük a teremtett világgal elvesztett békés harmóniánkat és hogy ezt a világot igazi testvériség terévé alakítsuk.

Szolgálatra nevelés a társadalomban a közjó javára

A jelenlegi helyzet feltétlenül megköveteli a mind közösségibb és megosztottabb nevelési paktumot, mely az Evangéliumból és az Egyház tanításából erőt merítve nagylelkűen és nyitott szinergiával terjeszti a találkozás hiteles kultúráját. Éppen ezért a katolikus iskolák és egyetemek hivatása arra szól, hogy képezzenek olyan embereket, akik készek a közösség szolgálatára és akik tudják, hogy nagyobb dolog adni, mint kapni. A szolgálatra nevelés a társadalomban a közjó javára mindnyájunkat arra hív, hogy egyesítsük erőinket egy mind tágasabb nevelési szerződésre, ami kész érett személyeket nevelni, kész felülemelkedni a széttöredezettségen és az ellenmondásokon, hogy egy testvéribb emberiség számára építsen kapcsolati hálózatot.     

Hálózatok építése

A pandémia nyilvánvalóvá tette, hogy mindnyájan sebezhetők vagyunk, ami nevelési intézményeket igényel, hogy hozzájáruljunk a nevelési szövetség megvalósításához, úgy mint egy csapatmozgás. Célként közös lépéseket kell találni, hogy felfrissítsük a fiatalokért és velük együtt az elkötelezettséget egy nyitottabb és befogadóbb nevelésre, mely képes a türelmes és inkluzív meghallgatásra, az építő párbeszédre és a kölcsönös megértésre. Ez kedvez az együttműködés hálózatának.                     

A nevelésben lakik a reménység magja                           

A Nevelésügyi Kongregációnak körlevelének zárógondolata megújítja közelségét és megbecsülését fejezi ki az iskolai és akadémiai intézmények azért, hogy az egészségügyi vészhelyzetben biztosították saját tevékenységük folytatását és nem szakították meg azt a nevelési láncolatot, mely a személyi és társadalmi fejlődés alapját adja. Bátorsággal és reménységgel kell előretekinteni! – buzdít a körlevél. A katolikus nevelési intézmények fundamentuma Krisztus, aki Út, Igazság és Élet, az örök élet forrása, aki a létezés új értelmét tárja föl és átalakítja azt. Éppen ezért meggyőződésünk, hogy a nevelésben lakik a reménység magja: a béke és az igazságosság reménye.