Keresés

2020.03.11 Rosario ed Angelus card. Angelo Comastri 2020.03.11 Rosario ed Angelus card. Angelo Comastri 

Comastri bíboros: a járvány idején a rózsafüzér-ima sok ember szívét megváltoztatta

A pápa vatikánvárosi helynöke meghatott szavakkal nyilatkozott arról, milyen óriási visszhangja volt kezdeményezésének, vagyis hogy március 11-e és május 30-a között minden délben élő televíziós közvetítéssel imádkozta a rózsafüzért a Szent Péter-bazilikában. „Ha úgy hozná az élet, azonnal újrakezdeném” – mondta a bazilika főpapja.

Gedő Ágnes / Eugenio Bonanata – Vatikán

Legalább másfél millió ember követte az élő imádságokat, levelek ezrei érkeztek Angelo Comastri bíboroshoz, és még mindig írnak a hálás hívek, akik nap, mint nap együtt imádkozták vele a szentolvasót a Szent Péter-bazilikából a járvány legsúlyosabb időszakában. „Ilyen döbbenetes számú hallgatóságot soha nem tudtam volna elképzelni” – vallotta be a bíboros, kezében tartva a leveleket.

Az ima csodás ereje mindenkit megérint

Szerte Olaszországból írtak a hívek, és a levelekből kitűnik, milyen óriási igény van az imára, milyen rendkívüli hatással van az imádság az emberek életére. És ez nemcsak a templomba járókra igaz: az egyháztól távol állók közül is voltak, akik rendszeresen összegyűltek, hogy részt vegyenek a találkozókon. Egy ateista könnyekben tört ki, térdre borult és életében először elkezdett imádkozni. Egy fiatalember, aki azt kérte, hogy folytassák a rózsafüzér-imákat, többször meghatódott imádság közben. Egy nyugdíjas otthonban élő hallgatag idős asszony újra megtalálta a szavakat az ima hatására.

Meg kell nyílnunk a Mindenható előtt

„Ez az erős bevonódás még inkább megerősítette, hogy a gondokat csak úgy tudjuk megoldani, ha megnyílunk a Mindenható előtt. Isten nélkül az élet abszurditás”. A kezdeményezés megérintette sok ember életét, jóllehet kizárólag az imán alapult. „Az ima a legszebb dolog, amit tehetünk ebben az életben, mert összeköt minket az Úrral.” És éppen ez történt Comastri bíboros elképzelése révén, aki a járvány sötét napjaiban a régi, ismerős imádsághoz folyamodott, az egyszerű szentolvasóhoz.

66 alkalommal imádkozták a rózsafüzért

Nagyon sok sajtóorgánum közvetítette a Vatican Media kamerái által felvett képsorokat. Eredetileg néhány napig tartott volna a rózsafüzér-imádkozás március 11-ét követően, mégis hétről hétre tovább folytatódott a Nagyhét kivételével egészen május végéig, összesen 66 alkalommal. „Magukkal sodortak az események” – mondja Comastri bíboros, akitől sokan kérték, hogy folytatódjon a kezdeményezés. „Ez kicsit nehezebb most, hogy a Szent Péter-bazilikában újra visszaállt a liturgia megszokott rendje, de ha megvolnának hozzá a feltételek, én kész lennék folytatni, amíg csak élek” – lelkesedik a bazilika főpapja.

Egy személyes emlék

Comastri bíboros május 8-án, a szentolvasó imádkozásakor édesanyjáról beszélt.  „Anyukám – mondta meghatottan – egészen addig elkísért, amíg kineveztek loretói érseknek. Soha nem feküdt le addig, amíg haza nem értem. Becsukta az ajtót és azt mondta nekem: „Jó éjszakát, fiam, az Úr áldjon meg!”. Ilyenek az édesanyák. És amikor hiányzik az anya, akkor a gyereke élete keserű, kemény és szomorú lesz”- osztotta meg személyes emlékét a hallgatósággal a bíboros.

Alázatot tanultunk és jóságot

A veszélyhelyzet elmúltával fontos levonni a tanulságokat. Comastri bíboros szerint mindannyian alázatot tanultunk ebben a helyzetben, rájöttünk, hogy nem vagyunk a világ urai. „Elegendő volt egy vírus, hogy térdre kényszerítse a nyugat fejlett gazdaságát.” Gyakorlati szinten is sok következménnyel járt ez az időszak. „Sokan fölfedezték, milyen jó dolog jót tenni” – utalt a bíboros arra a sok fiatalra, akik lelkesen segítettek az időseknek otthonaikban, a kórházakban.

Az emberek Jézussal akarnak találkozni

De vajon hogyan változtatta meg a járvány megtapasztalása Comastri bíboros életét? „Teljesen őszintén elmondhatom, hogy megerősítést kaptam rá: az emberek a paptól csak segítséget várnak, hogy találkozzanak Jézussal. Ha mást adunk nekik, az átmenetileg elégnek tűnik. De nem oldja meg a problémákat. Az, ami megváltoztatja az életet, a találkozás Jézussal – zárja a Vatikáni Rádiónak adott interjúját Angelo Comastri bíboros, a pápa vatikánvárosi helynöke, a Szent Péter-bazilika főpapja.

                                                                                                           

Photogallery

Az imádság képei
09 június 2020, 11:12